Sorozatok

#13061

animáció

A sorozat főhőse Laura és kisöccse Tomi, valamint szüleik és barátaik. Minden epizód egy-egy tanulsággal szolgál, mint például igazmondás, egymás szeretete, egymás segítése. több»

Tanuljunk Timmy-vel!
#13062

családi

Ebben a mesesorozatban Timmy és a barátai meg kell, hogy tanulják, mi az az osztozkodás, a barátság vagy épp a felelősségvállalás, ha hibát követnek el. Szerencsére ebben két... több»

Pannonia 3 keréken
#13063

dokumentum

A 40 napig tartó túra Szobtól indul. Csaba és Gyuri először az Ipoly mentén felfelé, végig a szlovák határ mellett motorozik. A túra során először Letkésnél lépik át a... több»

Ben és James az Arab-sivatagban
#13064

dokumentum

A kalandvágyó Ben Fogle és az egykori olimpiai bajnok, James Cracknell már bejártak néhányat a Föld legkevésbé vendégszerető vidékei közül. Most minden eddiginél nagyobb kihívás... több»

Rendező: David Harrison

Szereplők: James Cracknell, Ben Fogle

e-Mánia
#13065

NA e-Mánia  (2019)

A különböző tematikájú műsorokban az ország elismert e-szakértői naponta 3 órán keresztül összegzik, elemzik a legfrissebb gamer eseményeket, részt vesznek a legnagyobb hazai... több»

Légikatasztrófák nyomában
#13066

dokumentum

Minden légi baleset egy szörnyű katasztrófa, gyászoló családok, tönkrement életek maradnak utánuk. Ezért is fontos, hogy minden esetet alaposan feltárjunk és tanuljunk belőle: hogyan... több»

#13067

valóságshow

Netflix (2024.05.07.)

Az extravagancia káprázatos felfedezése, amely egyesíti a szingapúri milliomosok vonzerejét, az arab világ Kardashianjainak csillogását, a pakisztáni királyi családok eleganciáját... több»

Szereplők: Mimi, BamBam, Cho Saeho

#13068

dráma | életrajzi | történelmi

Disney+ (2024.06.07.)

1972-ben Karl Lagerfeld (Daniel Brühl) 38 éves, és még nem viseli ikonikus frizuráját. Ruhatervező, akiről a nagyközönség nem is hallott. Miközben megismerkedik és beleszeret... több»

#13069

dráma | kaland | sci-fi

Disney+ (2024.05.11.)

A Doktor a társaival együtt utazik térben és időben hihetetlen kalandokat élve át, miközben veszélyes ellenségekkel néz szembe. több»

#13070

NA Bodkin  (2024)

dráma | thriller | vígjáték

Netflix (2024.05.09.)

Egy csapat podcastelő elindul, hogy kivizsgálja három idegen rejtélyes eltűnését egy idilli ír kisvárosban. Ám amikor elkezdik felfejteni a szálakat, egy sokkal nagyobb és furcsább... több»

#13072

dokumentum | krimi

Netflix (2024.05.10.)

A dokumentumfilm-sorozat egy gyilkossági ügyet elemez, amelyben egy spanyol séf érintett, aki titkok és hamis személyazonosságok hálóján keresztül épített karriert a reflektorfényben. több»

Rendező: Román Parrado

#13073

NA THE GOAT  (2024)

Amazon Prime Video

A valóságshow-k legendái versenyeznek azért, hogy kiérdemeljék minden idők „legnagyobb valóságshow-szereplője” címet. több»

#13074

romantikus | vígjáték

Netflix (2024.05.09.)

Miután átélte első szerelmének fájdalmát, amely árulással végződött, Leyla Taylan sikeres ügyvédnő lett – most pedig az ország egyik leghíresebb válási ügyén kezdett el... több»

#13075

akció | animáció | kaland

Netflix (2024.05.24.)

Darius Bowman, a fiatal paleontológus élő dinoszauruszokat fedez fel a kaliforniai vadonban. több»

#13076

akció | dráma

A sorozat a Római Birodalom egy olyan oldalát tárja fel, amelyről eddig még soha nem esett szó – a tömegek szórakoztatásának mocskos üzletét, amely a népnek azt adja, amit a... több»

#13077

dokumentum

HBO Max (2024.05.28.)

A doku-sorozat feltárja a Nick Carter elleni szexuális zaklatás vádjával kapcsolatos botrányt és a bátyja, Aaron személyes csatáit, beleértve a mentális egészségügyi problémáit... több»

#13078

NA Az akolitus  (2024)

akció | dráma | kaland | sci-fi | thriller

A sorozat a Csillagok háborúja világába kalauzolja a nézőt, azokba az időkbe, amikor a Galaktikus Köztársaság a végnapjait élte. Figyelemmel kísérhetjük az árnyékokban ténykedő,... több»

#13080

dokumentum | sportfilm

Netflix (2024.05.08.)

Anglia drámai vereséget szenvedett büntetőkkel Olaszország ellen, és káosz alakult ki, amikor több ezer jegy nélküli szurkoló próbálta megrohamozni a Wembley Stadiont. több»