McConaughey itt bizonyította a szememben, hogy több, mint egy szépfiú, és aztán látjuk, hogy meddig jutott. Mondjuk alaposan túltolták benne az érzelmi faktort, ami alaposan elvett a dráma éléből...
Elég sok minden van ebben a filmben, női téma, nevetés és könnyek egyaránt, és talán pont ez a túlzsúfoltság nem tett jót neki. Igaz, hogy a színészi játékok szerintem nagyszerűen sikeredtek, de nekem valahogy ez így kevés volt ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam ezt a történetet.
Michael Hoffman csinált egy közepesnek mondható romantikus drámát. Azért lett ez most csak közepes, mert a drámai részek túl vannak feszítve, így aztán hitelüket vesztik. Egyébként a film lehetne egy kicsit tempósabb, vagy fel lehetett volna dobni egy vidám vicces figurával. Egyszóval valami hiányzik belőle, lehet, hogy a jó rendezés.
Futnak, robbantanak, aztán megint futnak. Lehetnénk a karakterek jobban kidolgozottak, az egész filmen átrohanunk, és amikor vége, akkor kb. olyan érzés, mintha leszálltunk volna a sebes vonatról, és az utazásra már nem is emlékszünk.
Bevallom eleinte kicsit unatkoztam, és ez ellen a parádés szereposztás sem tudott lekötni, de a film második harmadában egészen felpörög. Remek hangulatú, és kiváló humorú, igaz, a dialógusokat nem igazán írták meg valami jól, de ennek ellenére remekbe szabott film kerekedett ki.
Feleki Kamil utolsó, és Eperjes Károly talán első alakítása. Mindketten hihetetlenül jók. Ezt a filmet akárhányszor megtudnám nézni, megunhatatlan. Van egyfajta hangulata, ami berántja a nézőt a szocializmus utolsó éveibe.
Bejött volna sorozat, sőt, mondhatom az is, hogy jó volt, de nekem nagyon hullámzott a teljesítménye. Okés, a színészek elvitték a gyengébb részeket, de egy öt részből álló évadban gyenge részeknek szerintem nincs helyük. A középmezőnytől mindenképpen jobb, de a zseniális jelzőt én kispórolnám a magam részéről.
Nagyszerű film, nagyszerű színészekkel. Álmomban se gondoltam volna, hogy a magyar filmgyártás ilyen nagyszerű alkotásokkal tudott egykor előrukkolni. Mindenkinek csakis ajánlani tudom.
Vannak jó pillanatai, de többségével szerintem érdektelenségbe fullad. A színészek egész jól alakítanak, nagyon általánosan megfogalmaz, egy közepes sorozat, amit kellemes nézni.
Szerintem méltán kapott aranypálmát, összehasonlíthatatlanul jól ábrázolja a szexualitást anélkül, hogy alpári lenne. Csak erős idegzetűeknek ajánlanám, bár a film egyáltalán nem brutális. :)
Rég láttam ezt a filmet, és akkoriban nagyon szerettem, nem tudom mi történt, de most már képtelen lennék megnézni újra, annyira rajta van a nyolcvanas évek sémája, és kliséi.
Vizuálisan tényleg egy nagy élmény ez a film. Viszont nem olyan fajsúlyos a története az egésznek. Nem is tudom hányszor láttam már vásznon ezt a mozit, csak egy kicsit más változatban. Annak, aki szereti a már-már dokumentumfilm-szerű mozikat, annak tetszeni fog.
Tony Scott-nak az Utolsó cserkész c. filmje sikerült a legjobban. A többi sajnos sokkal gyengébb színvonalú. Ennek a filmnek az eredetei 74-es változata is sokkal jobb, sokkal izgalmasabb és ügyesebb dramaturgia.
Nagyon szép és megrázó történet. Szerintem eredeti megoldás, hogy a kisfiú szemszögéből mutatják be a dolgokat, már csak azért is, mert nekünk felnőtteknek könnyű rámondani, hogy "ja, igen, ahogy a történelemkönyvekből is tanultuk, 6 millió ember, és jaj de szörnyű", de egy gyereknek még nincsenek meg ezek a beidegződései, és ő tényleg a maga szörnyűségében látja ezeket az eseményeket. Szerintem ez a könyvben még jobban átjön, azt is érdemes elolvasni.
Megmondom őszintén, hogy nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz ez a film. Elképesztően pörgős, jól megkoreografált akció-jelenetetekkel van megtűzdelve, a párbeszédek nagyon jól megvannak írva, szinte tapintható bennük a feszültség. Egyszerűen zseniális!
Ma már nem igazán tudna egy ilyen film a középpontba kerülni, mivel eléggé ügyetlenek a vágások, átvezetések. Talán túlságosan idillikus is, a konfrontáció elkenése miatt. De azért örök klasszikusként lehet erre is tekinteni.
Jó volt megnézni, mert amolyan igazi unaloműző, de őszintén szólva nálam ez nem igazán lépte át az egyszernézhető filmek kategóriáját. Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem, de sajnos ez van, egy kissé középszerű az egész.
Már a plakát sem túlságosan ígéretes, de a tartalom, az zseniálisan rossz. Gyakorlatilag semmi köze Poe novellájához, nem értem, miért kellett ezt a címe adni neki. Szörnyen összecsapott, B-kategóriás film.
79 U-571 (2000)