Egy igazi klasszikus, Elia Kazan erőteljes képekkel dolgozik. A film magán hordozza az ötvenes évek alkotásainak minden jellemzőjét. Marlon Brando és Rod Steiger alakítása igazán emlékezetes, az ő karaktereiket lehet a legjobban megismerni a filmben. A legjobban a befejezés tetszett, teátrális magasságokig fokozzák a tragédiát, zseniális!
Hát, én ezen szétnevettem magam, bár van benne valami tragikus és nyomasztó is egyben, amiért nem lehet nem komolyan venni ezt a vígjátékot, de talán pont ez a jó benne, hogy egy nagyon is szép élethelyzetet tud ilyen könnyedén tálalni.
Nehéz mit kezdenem ezzel a filmmel, nem annyira jött be, és úgy érzem, nem az én hibám. A cselekmény annyira lassú, és mire tényleg történik benne valami érdekes, addigra szinte teljesen elvesztem az érdeklődésemet és elsiklok az egész fölött. Persze ettől még nem tartom rossz filmnek, egész jól kidolgozottak a karakterek, de sajnos még egyszer nem bírnám megnézni. :(
Több részben voltam csak képes megnézni, annyira unalmas, és ezt nem ellensúlyozza a sok kegyetlenkedést mutató jelenet sem. Eléggé gagyi ami azt illeti, éppenséggel nem nagyon lebilincselő.
Akkor most mi is van? És leginkább miért is?...ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem a film után. Mert egy csomó következetlenség volt benne, amit sehogy sem tudok megmagyarázni, pl. a különféle oktalanul elkövetett gyilkosságok...
Ezt a filmet sokan megpróbálták úgy értelmezni, mint egy izgalmas pszichothrillert, holott annyi történik benne, hogy egy elkényeztetett és elnyomott táncoslány olyan kihívás előtt találja magát, amihez már nem elég a technika és a nagyon sok gyakorlás. Ettől megijed, és nem tudja, mit tegyen. Persze, a filmben szereplő színésznők nagyon csinosak, meg van benne egy-két ijesztő jelenet, de ezért Oscart szerintem nem érdemelt.
Nagyon érzékletes képet nyújt a cseh karakterről, a kisemberről. Kiváló színészi alakításaival, Bolek Polívka, Kassai Csongor, és még sorolhatnám, egészen maradandót értéket képvisel. Többször nézős.
Ennek a filmnek utánozhatatlan a hangulata. Krimi, borzongás és gyilkosság a háború utáni Bécsben. Kétségtelen, hogy ez a brit filmek egy igazi klasszikusa, egy igazi kincs. A legjobb jelenetek a film első felében láthatók, utána kezd egy kicsit leülni a dolog, de a befejezés megint erős. Kár a szóért, ezt nem elemezni, hanem látni kell!
Elég durva sorozat lett a Banshee, de ha egyszer elkap az atmoszféra, akkor már nehéz szabadulni tőle, Ulrich Thomsen pedig brutális alakítást nyújtott. Nem állítom, hogy a legjobb széria, amit valaha láttam, de valahol a középmezőny és az igazán nagyon között helyezkedik el, ami még mindig egy elég méltó helyezés.
Az ember azt gondolná, hogy csupán egy újabb tucat-történetet lát majd a szerelemről, de nem. Ez az alkotás valóban nagyon egyedien tudja megragadni ezt a témát, ráadásul a korszellemet is, mindezt egy nő szemszögéből láttatva. Szerintem monumentális az egész koncepció. Nézzétek meg!
Nem akarok senkit sem megbántani, de én eléggé csalódott vagyok, mert a színészi játékok annyira irritálóak, hogy arra már nem is találok szavakat. Nem igazán tudom ajánlani senkinek sem. :(
Az biztos, hogy egy ilyen koncepcióból nem túl hálás feladat horrorfilmet készíteni, a krokodilos téma eleve lerágott csont, és nem is biztos, hogy annyira borzongtató. Igaz, hogy nem szép látvány egy ilyen támadás, de lássuk be, nem az a lény, amit betennénk egy horror főgonoszaként egy filmbe. Ennek ellenére nem egy rossz szörnyfilm, vannak benne tényleg igazán izgalmas jelenetek, remekül kitartott feszültséggel, de ugyanakkor rengeteg a rosszul megkomponált, gagyi és következetlen jelenet.
Bernardo Bertolucci ért a nézők sokkolásához. Meglepő fordulatai hihetetlen lendületet adnak a filmnek. Az egyenes szókimondás és a szexualitás ilyen fajta ábrázolása nem teljesen öncélú a filmben, valójában ez adja a mondanivalót, a film mélységét. Kár, hogy manapság a mondanivaló már sokadrendű és csak a látványra hajtanak a filmesek.
Nehéz mit kezdeni ezzel a filmmel, mert kedves és aranyos történet, de egyszerűen annyira gyámoltalan és üres, hogy nincs mi megragadja az embert. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de szerintem ez így ennyi volt.
Ha szereted/szeretted a Scandalt, akkor a Férjem védelmébent imádni fogod. Nem sok hasonlóan erős drámát tudok mondani a mai kínálatból, nálam bármilyen top10-es listán helye van, ráadásul még ott is az élmezőnyben. A karakterek komplexek, kidolgozottak, Alicia pedig az egyik legerősebb legmélyebb női karakter, akit valaha sorozatban láttam.
Nekem ez a film egy kicsit a Skinsre hasonlított azzal a nagy különbséggel, hogy a karakterek sajnos nem annyira kidolgozott, így gyakorlatilag csak értetlenül álltam az egymás viselkedésére adott reakciójukon. Kicsit következetlen ez a film így sajnos. Meg azt hiszem, egy kissé ki is van színezve túlságosan is ez a tematika, olyan dolgokat lát a fiatalság mögé, amelyek valójában vagy nincsenek ott, vagy csupán sarkítások. A képi világa mindenesetre hihetetlenül szép szerintem, és nálam ez nagyon megmentette az egészet.
Egy nagyon átlagos B-kategóriás film, ami csupa olyan sablonnal van telezsúfolva, amit minden hasonló műfajú filmben láttam már. Egyszer meglehet nézni, de ennyi. Sajnos teljesen felejthető.
Zseniális sorozat, ez az a terep, ahol Seth MacFarlane igazán otthon érzi magát, nem a mozivászon. Jókor jött ez a sorozat, és kellően nagyot robbantott az újszerű humorával, és azzal, hogy a Simpson család és a South Park mellett tudott alternatívát nyújtani. Iszonyat vicces, akinek kimaradt, tegyen vele egy próbát, rövidek a részek. De ha bejön, akkor a következő napjaid szabadidejének búcsút mondhatsz.
Nagyon érdekes koncepció olcsó, ám mégis kreatív megoldásokkal. Elsősorban a komor hangulata fogott meg és az, hogy mennyire hátborzongató tudott lenni egyes jeleneteiben. Szerintem érdemes megnézni, bár nem egy maradandó filmélmény.
85 A rakparton (1954)