Értékelések (109)

2018. 03. 26.
Jó hangulata van, de nekem ez eléggé kevés volt. Hiányérzetem maradt a film után, szóval vannak olyan rések a cselekményben, amit szerintem jobban is kidolgozhattak volna a készítők. Egyszer simán meg lehet nézni, de másodszorra már nem vinne rá a lélek.

76 12 katona  (2018)

2018. 03. 02.
Elég kemény háborús filmet kaptunk, Chris Hemsworthnek kimondottan jól áll ez a szerep. Nem ez lesz a következő Sólyom végveszélyben, az már biztos, de elég rég kaptuk már ilyen jellegű filmet, számomra egyértelműen pozitív élmény volt. Kemény, ha kell érzelmes, és kimondottan jó atmoszférája van. Tőlem jár rá a 4 csillag.
2018. 02. 07.
Nem mondom, hogy engem ez a film teljesen hidegen hagyott, de tény, hogy személy szerint sokkal többet vártam volna tőle. Nem tartom valószínűnek, hogy valaha még meg fogom nézni. De ettől függetlenül szerintem érdems belevágni.

75 Fortunata  (2017)

2018. 01. 13.
Fuh, hát nehezen jutok szóhoz a film után, szerintem elképesztően zseniális. Kettős érzést hagyott bennem, mint ahogy a film is ilyen kettősségben próbál meg mozogni. Nagyon átgondolt történet és koncepció, tudatosan van ennyire jól felépítve, az egyszer biztos.
2018. 01. 11.
Nem volt ezzel a filmmel semmi baj. Egész feszes lett azt leszámítva, hogy a párbeszédektől feltéptem volna a szék karfáját. Ilyen színészpárost elherdálni egy ilyen forgatókönyvre bűn, de ha egy agykikapcsolós akciófilmre vágysz, ez hozni fogja, amit elvársz tőle. Kábé....

89 Coco  (2017)

2017. 11. 25.
Nagyon klasszikus szagú film, ezt 20 év múlva úgy fogják emlegetni mint most a Toy Storyt. A Pixar egyik legjobbja, nálam a top5-be került, ha a stúdió animációs filmjeit nézem.

53 Vad Bill  (1995)

2017. 10. 30.
Na, ez az a film, amin sajnos Jeff Bridges sem tudott segíteni. Hiába a karakteres alakítása, realisztikusnak tűnni próbáló film egyszerűen saját magát temeti el, mivel annyira hiteltelen az egész. Egyszer meg lehet nézni, de sajnos csak ennyi van az benne.
2017. 10. 08.
Az animáció sokkal szebb, mint a My Little Pony sorozatban, de sok egyebet nem tudok a javára írni. Egyszer nézhetős, de tényleg a legkisebb korosztálynak való, ellenben ők biztosan szeretni fogják.
2017. 09. 01.
Szerintem ez egész jó lett, legalábbis nem annyira pocsék, mint ahogy azt nagyon sokan leírták a neten. Ami számomra nagyon is kellemes meglepetés, hogy egyszerűen nem próbál idétlen humorral jópofizni a sorozat. Szerintem érdemes megnézni és követni, mivel egészen tartalmas szórakozást tud nyújtani.

63 Millennium  (1989)

2017. 08. 28.
Az az igazság, hogy én szörnyen unatkoztam a film alatt, szinte alig volt olyan mozzanat, ami ne lett volna kiszámítható, mintha csak az egészet egy nagy halmaz klisére építették volna. Ezt nagyon sajnálom, mert az atmoszférája viszont igencsak betalált.
2017. 05. 08.
Annyi bizonyos, hogy az alkotók nagy hangsúly helyezte a remek színészgárdára, erre igazán nem lehet panaszunk. Számomra azonban a film dramaturgiája nem igazán volt valami erős. Több ponton is leült a történet és nem éreztem úgy, hogy megküzdene a figyelmemért. Mindezek ellenére én remekül szórakoztam és csakis ajánlani tudom a filmet.
2017. 05. 04.
Teljes katasztrófa, én igazából Christopher Lloyd-ot sajnáltam a leginkább, látszik, hogy nagyon szenved a szerepében, szinte le is pattog róla, a többi színészt inkább nem minősíteném, az ő alakításuk szinte kritikán aluli. Sajnos még csak unaloműzőként sem működik a sorozat.
2017. 04. 23.
Hát igen, ez az abszolút átlagarc, egy igazi bohócot rejtett. Pitkin alakja mindenkinek a szívéhez közel állt, szerettek rajta jókat nevetni, hisz mindenki egy kicsit magán is nevetett olyankor...

79 Marco Polo  (1982)

2017. 04. 17.
Azért megdöbbentő, hogy a nyolcvanas években is milyen jó dolgokat tudtak készíteni. Én imádtam ezt, remekül van megírva és abszolút az elejétől a végig remek szórakozást nyújt.
2017. 04. 17.
Közepeske lett, még a maga műfajában is. A történetszál engem nem igazán győzött meg, és Charlize Theron sem tudott ehhez sokat hozzátenni, de legalább a tempójával nincs gond. Hamar elrepül vele az idő, de ugyanilyen gyorsan el is felejted...
2017. 02. 10.
Hát, hihetetlen hogy elrepült az idő, akkor voltam kamasz és imádtam a Keletiben lógni. Valami olyan különös varázsa volt, olyan emberi arca ahogy lassan pusztult körülötte minden anno... tetszik ez a film, kicsit emléket állít az emlékeimnek.
2017. 01. 15.
Egészen szórakoztató, de felejthető film. Inkább arra jó, ha teljesen ki akarunk kapcsolni, de azért nem szeretnénk valami teljesen értelmetlen dolgot nézni.
2017. 01. 02.
Szerintem dramaturgiailag nem igazán van rendben ez a film. Kissé sok a logikai buktató, lehetett volna még csiszolgatni egy kicsit. Így igazából nem annyira maradt meg bennem.
2016. 12. 24.
Különös keveréke a noir-nak és a lovecraftnak, ami jobban tudott volna érvényesülni üdébb tempó mellett és kevesebb mágiával. A kevesebb itt is több lett volna. Nagyobb költségvetéssel érdekes remaket lehetne belőle csinálni.

56 Death Spa  (1989)

2016. 11. 23.
Hát az ilyen trash jellegű cuccoknál két kategória van. Az egyiknél annyira rossz az egész, hogy szinte fáj és ez a fájdalom jóleső. A másik szimplán csak fáj.