Tökéletes példa azokra a gyerekfilmekre, amik teljesen hülyének nézik a közönséget, és amiben egyetlen karakter sem tűnik hitelesnek vagy többdimenziósnak.
Érzésem szerint kifejezetten a rossz emberekre fókuszáltak a történtek kapcsán, márpedig ez alapjaiban kérdőjelezi meg az alkotók szándékát, hozzáértését és indíttatását, innentől kezdve pedig a szerkesztési elveiket is.
Minek nézem, ha nem bírom, teszel fel magamnak a kérdést, és ez ennek a klasszikus esete. Valahogy engem nem tudnak az ilyenek szórakoztatni: egy csomó nagyon felszínes és ostoba ember csinál hülye dolgokat. Röviden ennyi ez a sorozat.
Juj, na ez tényleg elég kínos és fájdalmas. Vin Diesel azt hiszem ezt a filmet nagyon szívesen letagadná, de szerintem bárki, aki részt vett benne. Meg se próbálkozzatok vele. :)
Az elejétől a végéig lefoglalt, holott tudtam mi lesz a vége, mivel egy történelmi eseményről van szó. Az alakítások rendben voltak a jelenetek magukkal ragadtak. A mozi azért lézezik, hogy szórakoztasson. Én szórakoztam.
Nem jobb, de nem is rosszabb, mint a hasonló kategóriájú filmek: súlytalan konfliktus, nevetséges alaphelyzet, hihetetlen szituációk és megoldások - de csak azért is végignézi az ember.
Szép film, de az én ízlésemnek nagyon depresszív. Ha kevésbé profi rendezte volna, illetve a színészek nem végeztek volna ilyen jó munkát, nagyon rosszul is elsülhetett volna.
Ez a sorozat abszolút hozza azt, ami vállal: egy kislány koalákat ment a családjával, ami egyrészt cuki, másrészt bátor, harmadrészt elég kemény munka, mi pedig ülünk és irigykedünk.
Nem egy kibogozhatatlan sztori, talán túlságosan is habkönnyű és kiszámítható, ettől pedig nem nagyon van tétje a történetnek. Nem gondolom, hogy kellene bele bármilyen drámai húzás, csak épp nem igazán tudtam egy percig is komolyan venni a filmet.
Chevy Chase és Bill Murray a vígjáték nagymesterei, ebben a filmben is hozzák a formájukat. Amikor először láttam, eldobtam az agyam, annyira vicces volt, és ez a véleményem azóta sem változott róla. Nagyon jó, klasszikus vígjáték a javából.
Az a színész aki spiritet alakította, jaj... egész film alatt próbáltam megérteni, egyáltalán minek rakták bele, totál érdektelen figura volt. szerencsére a két főszereplő csaj, főleg scarlett Johansson tüneményesek voltak, ezzel némiképp javítottak a színvonalon. de egyébként csak a forma volt szép, a tartalom semmi, egyszerűen egy Sin City koppintás
Kedvelem az ilyen stílusú filmeket, arról nem is beszélve, hogy Margot Robbie egy istennő. :) De a filmet illeti, nálam telitalálat volt. Okés, a történet nem hoz túl sok újdonságot, de kikapcsolódásnak, szórakozásnak tökéletesen megfelel.
Eddie Murphy filmjeitől nem szoktam tartalmilag sokat várni, de mindig jól szórakozom rajtuk, ez volt az egyetlen kivétel, amit nem tudtam végignézni, semmi sem passzolt össze, E.M.-nek sem illett ez a szerep
Érdektelen bé kategóriás film, semmi jó harcjelenet vagy bármilyen logika nélkül. Nagyon gyenge a forgatókönyv, amit nem tudtak megmenteni a színészek sem, akik szintén nem nyújtották a legjobb formájukat.
csupa rossz véleményt olvastam róla, de nem hagytam magam, megnéztem, mert az ötlet nem tűnt rosszank, de sajnos igaz volt, az abszolút rosz filmkészítés iskolapéldája
sok vacakot láttam már az elmúlt években, aztán mindig van, amikor még sikerül meglepni, hogy egy film mennyire rosszul sikerült lehet, és hogy ezt egy alkotó tényleg kiadja a kezei közül
A maga idejében ez izgalmas film lehetett, de ma már nagyon vérszegény. Ha valaki a a műfaj kedvelője akkor nézze meg, mert korlenyomat, de egyébként unalmas - kicsit túlhaladtunk ma már ezen, hogy két meglett férfi versenyt fusson az idővel és kész.
Jól áll Austinnak a lányát védelmező keményfiú szerep. Végülis az egész film ráépül, végig az ő jelenetei dominálnak. Az első félórában megismerhetjük az összes szereplőt, aztán az erdőben folytatódik a küzdelem. Itt azért már becsúszott pár unalmasabb párbeszéd és jelenet, de megbocsátható, nem ront a film értékén. Jó kis csonttörős, félholtra verős akciófilm.
A király visszatér a valaha készített legjobb film. A történet világa egyedülálló, egészen káprázatos, amelyben az összes kitalált, varázslatos lény benne van, akikről csak valaha hallottunk (tündék, orkok, törpök stb.). Peter Jackson tökéletes munkát végzett a könyvben leírt világ megfilmesítésével. A film nézése közben egyszer nem jut eszünkbe, hogy színészeket nézünk, annyira átélik a szerepüket, mintha külön nekik írták volna. A filmzene mélyen megérinti a nézőt, a számítógépes animáció pedig észrevehetetlen.
39 Bütyök és családja: Megint karácsony (2006)