Divatos szidni ezt a filmet, de szerintem nem annyira rossz. Nem egészen olyan, mint a korábbi Hannibal filmek, de bosszúhadjáratnak igényes és jól kitalált. Lecter a kedvenc antihősöm, örülök, hogy ezzel a filmmel jobban beleláthattam a meg nem értett gyilkos zseni koponyájába, valódi érzelmeket és karakterfejlődést láthatunk, némi hollywoodi túlzással megfejelve.
Némely jelenet szerintem egy kissé esetlen és rosszul megkoreografált volt. Ettől eltekintve szerintem nagyon élvezetes és izgalmas. Tetszett az egész borongós hangulata, és hogy némely ponton nem veszi kifejezetten komolyan magát a film.
Érezhető, hogy a készítők mindent beleadtak a filmbe, de ettől függetlenül sajnos nagyobb a füstje, mint a lángja. Kicsit sötét hangulatú, de sajnos túlságosan is kiszámítható a sztori. E tekintetben nincs is olyan klisé, amit ne sütöttek volna el.
Én imádom Tom Cruise akciófilmjeit. Tudom, hogy mire lehet számítani: igényes forgatókönyvre nagyon látványos akcióval és profi, élvonalbeli hollyoodi gyártással. Nem mondom, hogy hibátlan ez a film, sőt, egyértelműen gyengébb, mint az első rész, de azért egész jó volt.
Sosem szerettem Tarantinót, mégis sokan állították, hogy ezt a filmet viszont látnom kell - csak nem tudok rájönni, hogy miért. Ékszerrablás, spiclik, rendőrök és hullák cseppet sem eredeti hangnemben tálalva, felesleges erőszak és keménykedés, és még sorolhatnám. Sem témájában, sem stílusában nem az esetem, és nehezemre esik megérteni, ha valakinek ez kell a szórakozáshoz. A színészi alakításokkal semmi gondom nem volt, csak épp nem érdekelt, amit mondanak.
egyszer még VHS-en láttam ezt a filmet, és úgy emlékszem, egy átlag fölötti B-s mozi volt. amolyan antiutópisztikus film a börtönök világáról, és arról, hogy a lehetetlen nem létezik még ilyen kegyetlen börtönvilágban sem :D
Ez maga a tragédia, Az első kettő se volt túl nagy durranás, de legalább szórakoztatóak voltak, ez még az sem. Michael Dudikoffot nem lehet helyettesíteni
Randall Wallace egészen jól rendezte meg ezt a filmet. A szereposztás hibátlan és a dramaturgia is jó. Én egy kicsit kevesebbet időztem volna a királyi udvarban, de végülis a történet szempontjából ez is lényeges. A karakterek egészen hűen idomulnak a regényhez. Jópár dolog hiányzik a filmből, ami a regényben benne van, de több nem férhet bele egy egész estés mozifilmbe.
Boston egy külön műfaj, a bostoniak meg szintén megérnek egy misét, akár az oroszokról, akár az olaszokról, akár az írekről van szó: legalábbis a film ennél többet nem nagyon árul el. Viszonylag kevés árnyalat van tehát a Testvérbosszúban, csak a fekete és a fehér, semmi átmenet. Nem egy okos vagy bonyolult film, nincs benne jellemfejlődés vagy nagy tragédiák, de nem is gondolom, hogy ez lenne a feladata, egyszerűen rámentek arra, hogy csináljanak egy vicces mozit, az pedig összejött.
Nos, emberek, eddig kellett várni az idei év első komolyan vehető horrorjára. Nagyon érdekes sztori, persze a horror kötöttségein belül, de bátran merem ajánlani. Engem nagyon meglepett, nem számította rá, hogy ennyire erős film lesz. Még mindig a hatása alatt vagyok.
Egyértelműen a franchise egyik legötlettelenebb, legsoványabb része, melyet teljesen felesleges volt elkészíteni. Egy ideig még okés, hogy Vin Diesel meg álomverdák, de erre azért hadd ne építsünk már filmet.
Van pár gond ezzel a filmmel. Még ha el is fogadjuk, hogy a karakterek sarkítva vannak, hiszen ez tulajdonképpen egy mesefilm, de a párbeszédek így is gyengék. A filmen látszik, hogy javarészt zöld vászon előtt forgatták, és minden a látványról szól. Én szeretem az akciót, elnézem az ilyet, de nem tudom pozitívan értékelni, ha hiányzik a tartalom.
Nagyon jó az alapanyag, amiből dolgoznak, de ha esetleg nem annyira érdekli az embert, vagy nem ismeri az olasz politikát, akkor is egy jól elkészített, élvezhető filmet kap.
Közepesnek mondanám. Elég érzékeny témát göngyölít fel, de nem a legjobban teszi és elsüti mindazokat a tipikus húzásokat, amelyek erre a témára jellemzőek.
A Manhattan nálam instant kedvenc lett, pedig a műfaj alapvetően nem az én világom, de a sztorival engem kilóra megvettek. Nagyon intelligens, jó összerakott és komplex széria lett a Manhattan, alig várom már a második évadot.
Sigourney Weavernek a harmadik rész után be kellett volna dobni a törölközőt, mert egy ilyen film kedvéért újra magára ölteni Ripley karakterét, nagyjából fölösleges volt. Nem azt mondom, hogy bűn rossz a film, de sajnos nagyon alatta maradt az elvárt mércének, tulajdonképpen minden tekintetben.
Nagyon érdekesen nyitott az első évad, követtem is az epizódokat, aztán a második évaddal megérkezett a mélyrepülés. Mintha két különböző sorozatot láttam volna, a nézettség meg csak nem jött, érthető is volt, hogy elkaszálták. Sajnálom egy kicsit, de leginkább a lezárást, mert úgy tűnik, arra már nem volt idő, így viszont kurta-furcsa lett az egész. Igazából már csak ezért sem tudom ajánlani.
Ebben aztán belefőztek minden videókártyát és processzort. Az egész film másról sem szól, mint CGI fitoktatásról. Nem baj a látvány önmagában, de azt éreztem, hogy a történet csak másodlagos, a címével igyekeznek eladni a mozijegyeket. A végeredmény egy nagyon közepes film, amit öt év múlva már senki sem fog megnézni.
52 Levél a királynak (2008)