Értékelések (2469)

2015. 09. 10.

68 A holtsáv  (1983)

2015. 09. 10.

82 Az igazak  (1983)

2015. 09. 10.
2015. 09. 10.
2015. 09. 10.
2015. 09. 10.
2015. 09. 10.
2015. 09. 10.
2015. 09. 09.
Szintén egy nagyon kedves, szórakoztató vígjáték, egyik kedvencem. Az nem is kérdés, hogy a történet is aranyos, de Goldie Hawn nélkül nem sokat érne.
2015. 09. 08.
A téma nagyon aktuális, ennek ellenére a film nem elég kidolgozott. Nyilván a produkció nem most készült, de nem nehéz beleképzelni magunkat a menekültek helyzetébe, akik hazájukat hátrahagyva megpróbálnak boldogulni egy idegen országban, ahogy érezhető a feszültség a befogadó ország részéről is. Szerintem hosszúra nyúlt a gyerekeket ábrázoló bevezetés, így nem sikerült egyértelműen megismerni a szereplőket és a kidolgozás is hagyott némi kívánnivalót maga után. Kevés.
2015. 09. 08.
A film sikerét elsősorban az adja, hogy annak idején, amikor bemutatták ezek a trükkök még nagyon újdonságnak számítottak. Véleményem szerint még most is simán megállják a helyüket, holott ma már nincs lehetetlen. A történet inkább a látványra hajt mint a humorra és ez egy kicsit a történet kárára válik, de azért még bőven szerethető kategória marad.
2015. 09. 08.
Steve Martinnak azok a jobb filmjei, amikor jó a partnere, szüksége van rá, ahhoz, hogy érjen valamit az alakítása. Goldie Hawn pedig minden filmben jó partnernek bizonyul így sikerült felhoznia ezt a vígjátékot is. Aranyos, humoros, többször nézhető.

68 Arthur  (1981)

2015. 09. 08.
2015. 09. 08.
2015. 09. 08.
2015. 09. 08.
2015. 09. 08.
2015. 09. 08.
2015. 09. 08.
Az egyik legkedvesebb vígjátékom nagyszerű színészekkel és kellő önkritikával. Nagyon sokszor láttam és előszeretettel idézek belőle. Rendkívül jó a humora és mindenki csak annyira veszi komolyan magát benne, amennyire a szerepe megkívánja. Többszörnézős.