zotyesz

Nagy kedvencem ez a film. Michael Douglas kegyetlen nagyot játszik benne. Persze, társadalomkritika, stb. a hajtóerő, de olyan erős poénok és akciók jellemzik a történetet, hogy szórakozásnak sem utolsó a mozi. A drámai végkifejlet csillagos ötös. A vízipisztolyos "én nyertem volna" mosoly és az élettől búcsúzás kettőssége katarzisban oldódik fel. De nem akármilyenben.

Nagyon lent kezd és nagyon a csúcson fejeződik be ez a felejthetetlen sorozat. Nem igazán értjük, hogy mi történik velünk nézőkkel ahogy epizódról epizódra, évadról évadra a történések hatalmába kerülünk és csak döbbenten nézzük a páratlan színészi játékot. Sejtjük, tudjuk, hogy a végkifejlet a film legfontosabb pillanata lesz, érezzük, hogy ez a nagyszerű sorozat ütős befejezést kap. Aztán eljő a vég és azt kapjuk amit vártunk. Csak hatványozottan. Pazar!

Világszínvonalú, hibátlanul megcsinált, a kort hitelesen bemutató mozi. Remek színészi játék, szép operatőri munka. Ez a film sokkal többet hoz ki az alapanyagból, mint amennyi eredetileg benne volt, így szórakoztató, élményt adó alkotás lett belőle.

Azt írták valahol, hogy amikor bemutatták az USÁ-ban megugrott a válások száma. Sejteni lehet, hogy nem a feleségek akartak válni. Mert ez a film rólunk férfiakról szól. Meg a nőkről. Meg korunk társadalmáról. Az értékek válságáról, a rossz beidegződésekről. A szeretet és a mosoly hiányáról. Főhősünk annyira megmarad romlatlan, a világra rácsodálkozó mondhatni kamasznak, hogy még saját furcsa halálát is boldogságban meséli el felejthetetlen narrátorként.

Jack Nicholson szinészkirály. Ezzel a filmmel került a fejére a korona. Megérdemelten. Arra gondolhatnánk, hogy egy elmegyógyintézetben játszódó történet hogy juthat ilyen magasra, de nem gondoljuk, csak tudjuk, hogy Ken kesey, Milos Forman és Jack összehozta ezt. És ne feledkezzünk meg a többi színészről sem. Ebben a filmben mindenki ötcsillagos, a három főszereplő meg csillagos ötös. A záró jelenet úgy ég bele az ember retinájába, hogy az onnan kitörölhetetlen.

Mész az utcán, megpillantasz a porban valamit. Lehajolsz, a kezedbe veszed. Alaposan szemügyre veszed és rádöbbensz gyémántot találtál. Ilyen film a Gran Torino. Én személy szerint sokáig nem fedeztem fel magamnak Clint Eastwood-ot, pedig a filmvilág egyik legnagyobb alakja. A Gran Torino drámája többet ad mint megannyi elvégzett iskola, elolvasott könyv.

Nálam a Forest Gump mindig az első 3-ban lesz. Előttem szinte mindent elmondtak a film humoros, könnyes, drámai tulajdonságairól. Én azt emelném ki, hogy a film megjelenésének idejében megjelenő filmes trükktechnika mennyire nem öncélú volt és mennyire erősítette, hozzájárult a film hihetetlen egyedi hangulatához. A keretesen megjelenő látszólag véletlenül sodródó madártoll, vagy a már nem élő hírességek humoros beemelése a filmbe igazi telitalálat. Gyönyörű, mély érzéseket megmozgató alkotás.

El tudja valaki képzelni manapság, hogy egy héten hétszer megnéz egy filmet? Kizárt dolog. Velem ez csak a West Side Story-val történt meg. A 70-es évek elején a Corvin mozi adta az akkori kornak megfelelő legjobb technikával. Szuper széles vásznon, sztereó kiváló hanggal. Bernstein lenyűgöző zenéje és a táncok ma is megállják a helyüket pedig bizony 50 évesek. New York külvárosa a Rómeó és Júlia történet modern színhelye. A rendkívül látványos film a dráma felépítésében is hibátlan. A "katarzis" szó jelentésének magyarázása helyett ezt a filmet ajánlanám minden fiatalnak.

1974-ben elsős középiskolásként láttam először ezt a remekművet, hála csodálatos magyar tanárnőnknek. Elvitte az osztályt az Ugocsa moziba és bizony többségünknek fogalma sem volt arról, hogy egy "kötelező Shakespeare" helyett életre szóló élményt kapunk. A film 100/100-as, Zeffirelli óriási rendező, e feldolgozás után csak reménytelen próbálkozásokról beszélhetünk.