Számomra nehezen követhető a dokumentumfilm. Előfordulhat, hogy nem is lehetne jobban bemutatni szegény ló történetét, mert annyi minden érdek, pénz, probléma kavarog közben. Másfél órában csak az nézi végig a filmet – szerintem –, aki elkötelezett lórajongó, vagy van valami előismerete Overdose-ról. Pedig a laikusoknak is érdekes lett volna megismerni a legjobb mai magyar versenyló történetét.
Amúgy arra jöttem rá, hogy nem szívesen lennék versenyló (versenysportoló sem), mert sokszor kínzásnak tűnik, amit velük tesznek.
Azért vagyok kénytelen lepontozni ezt a 'mondjuk, hogy' dokumentumfilmet, mert nagyon nem kedvelem azokat a készítőket, akik a saját prekoncepciójukhoz keresik meg a „tényeket”.
Ebben a sorozatban is ez történik, az amish életmódot eleve rossznak állítják be már az elejétől fogva, és úgy értékelik, hogy ez elnyomás az emberek ellen. Semmi árnyalás, semmi tényfeltárás, csak rossz és kész. Ennyi a koncepció.
Rossz. Bűnrossz. Kár volt mozijegyet pazarolni rá, vagy legalább ki kellett volna jönni a moziból. Mindenki besz*pta, hogy jó lesz, és megvette a mozijegyet. Ügyes csel volt, a producer dörzsölheti a markát.
Életrajzferdítés Mondanám, milyen jó, hogy végre film született a Zsolnay család sikertörténetéből, de sajnos nem így van. Nagyon nem.
Nem értem, mi alapján készült a forgatókönyv, pontosabban értem, hiszen a film elején idézik: Dénes Gizella Csodálatos fazekas című regénye alapján, mely 1927-ben jelent meg, s amiben nem is Zsolnay néven fut a történet, sőt Vilmos testvére Ignác helyett Tamás néven szerepel benne.
Az alkotók úgy tűnik, nem találtak frissebb forrást a kb. 80 éves regényen kívül, mert minden pontatlanságot átvettek. Nem stimmelnek a családtagok, az élettörténetek, annyira bántóan nem, hogy egy egészen másik történet kerekedik ki az egészből.
Zsolnay Vilmos egy vidéki bugrisnak van beállítva fi... több»
Úgy tűnik, ez a film ezért készült el, hogy Clint Eastwood igazolja önmagának, hogy ő amúgy egy rendes fickó, akkor is, ha nem túl hűséges. Meg biztosan olvasott egy újságcikket egy tévesen elítélt emberről. Meg amúgy is szeret igazságot osztani... Ha ezt a véleményt unalmasnak találtad, akkor a filmet is annak fogod.
Figyelemre méltó indie film lett Az ellopott völgy, minden hibája ellenére is.
Az elsőfilmes Jesse Edwards maga írta, rendezte és fotózta is élete első nagyjátékfilmjét. A társproducer a testvére volt, akivel közös produkciós cégük van. A szereplők ismeretlen színészek, akik mégis igazán jól játszanak.
A történet nem túl bonyolult, alapvetően az 'indiánok földje' motívumra támaszkodik. A kis költségvetés meglátszik a képeken, de ügyesen ellensúlyozták jó ötletekkel, szép tájakkal és szívvel, ami nélkül nem lehet western filmet forgatni. Az érző szív az, ami balladát sző az egyszerű történetből, beleolvasztja a mexikói navahó áldozatok keservét, és felemelővé formálja azt.
Remélem, később is ... több»
20 Bikinifenék megmentése: Szandi Csovi nagy kalandja (2024)