A történet mindenképpen fontos, hiszen a „100 éves törvény” komolyan sérti az örökbefogadott olasz emberek jogait. A film szépen mutatja be a problémát, bár nem biztos, hogy egy teljes estés nagyjátékfilmre is elegendő a muníciója.
Sergio Castellittót meg sem ismertem, annyira jól sikerült a százéves maszkolása. :)
Valahogy nem sikerült a tréfás szituációkból igazán kihozni a humort, kicsit olyan, mint amikor rosszul mesélünk el egy viccet, nem ül. Amolyan se eleje, se vége a forgatókönyv. Ennek ellenére egy szép, érzelmes, lassú filmre számíthatunk, de ennél többet sajnos nem tud.
(És természetesen semmi 16-os nincs benne, még 12 év alatt is nyugodtan nézhető.)
Vigyél moziba! Kellemes mozira számítottam, és azt is kaptam. Öt csillagot sajnos mégsem tudok rá adni. Legfőképpen a hossza miatt. Újabban rendre azt érzem, hogy nem vágják kellően rövidre és tömörre a filmeket. Visszasírom a régi 90 perceket!
De nézzük a filmet magát! A történet izgalmas ötletre épül: sokszor felmerült már konteós berkekben, hogy mi van, ha nem is jártak a Holdon? Mi van, ha hamisak a felvételek a Holdra szállásról? Sokan elemezgették a mozgást, az árnyékokat, belekötöttek mindenbe is, hogy bizonyítsák a hamisságot. Erre a vonalra ül fel a Fly Me to the Moon is, hogy mi lenne, ha nem sikerülne közvetíteni élőben a Holdra szállást.
Ügyesen kikerülték a helyzetben feszülő nehézségeket, szó... több»
Az első évad határozottan jól indul. Sikerült a szappanoperás hatást minimálisra csökkenteni, így bőven teret kaphatott a családállítós vonal. Nagyszerű téma ez, amióta tudjuk, hogy mennyire fontos a családtörténetet és a traumákat ismerni. A karakterek szerethetők és plasztikusak, a hibáikat is feltárják, és igyekeznek önismerettel jobbítani azon.
Kíváncsi vagyok, hogy később is megmarad-e a színvonal, az ilyen sorozatok szoktak hamar átváltani nyálasan drámai fordulatokra megfelelő téma hiányában.
Az új Twister előtt gondoltam, megnézem a régit. Háááát... Nem jött be. Egészen bugyuta háttértörténet és szerelmi szál, a párbeszédek néha óvodás szintűek. Arról persze nem tehetnek, hogy ma már a YouTube-on sokkal jobb felvételeket látni viharvadászoktól, ezért kicsit elavult a technikai része is, ezt az új film nyilván sokkal profibban oldja meg. Mivel a katasztrófafilmek amúgy sem a kedvenceim, ezért nálam bizony süllyesztőbe kerül ez az alkotás. Helen Hunt hiába nagyszerű, természetes a játéka, mint mindig, sajnos ez sem tudta feljebb torná(dó)zni nálam az értékelést.
Fikciós történelem királydráma stílusban Shakespere-i archetípusok a jelenlegi brit királyi családban, jelen időben előadva. A szöveg is érezhetően választékos, és a fordulatok is ehhez illően drámaiak.
Mike Bartlett darabját már évek óta játszották Londonban színházban, mire filmként is elkészült 2017-ben. Ekkor persze már aktualizálták Meghan karakteréhez is.
A drámai kérdés: vajon mekkora hatalma van valójában a brit uralkodónak? Elvi joga feloszlatni a parlamentet, de valóban lehetséges ez a 21. századi köztársaságban? Mit jelent a sajtószabadság, szabadság címén vajon nem csak szexista hírhajhászás folyik?
Érdekes kérdések fogalmazódnak meg, s fikciós, elgondolkodtató válaszokat kapunk rájuk.
Képtelen voltam kivárni a film végét. Na jó, valójában a közepéig se jutottam.
Tragikusan mély mondanivalójú kamaradarab, de a sok zokogás miatt nem bírtam rájönni, mi lehet ez az üzenet...
Balladaszerű krimi, érzékeny nyomozás, szokatlan emberi kapcsolódások, többszempontú karakterábrázolás. Izgalmas próbálkozás Damián Szifron rendezőtől, hogy alaposan megvilágítsa az emberek motivációját, árnyaltan mutassa be a sorsszerű nehézségeket. Kicsit talán hosszúra sikerült, helyenként billegnek az arányok az unalmas és az alapos skálán. Egyetértek, hogy a meleg párkapcsolat teljesen felesleges volt benne, hiszen a többi szereplő kapcsolatairól sem tudtunk meg semmit, nagyon kilógott a forgatókönyvből ez a szál. Összességében mégis figyelemreméltó alkotás.
A Pótkulcs (Fifi – 2023) című film kétségtelenül túl lassú, a vágó jobban is igyekezhetett volna. Ettől függetlenül egy érzelmes, szép coming of age mozi a szegénységből és kilátástalanságból kitekintő, a jóba belekóstoló Sophie (Fifi) életéről. A drámát nem vállalja fel a rendező, csak megpendíti az ismétlődő sorsok árnyékát, az esetleges alkoholizmust, a veszélyes éjszakákat, a diszfunkcionális család minden nyomasztó terhét. Végül nem tudjuk meg, mi lesz Sophie sorsa, csak remélhetjük, hogy ez a nyár erős nyomot hagy a lelkében. 3,5 csillagot érdemel, s egyáltalán nem rossz kezdés két elsőfilmes alkotótól, 2 kisebb filmfesztiválon díjat is nyertek vele.
Hát ez a kisfilm nagyon jópofa! Zseniális influenszer/tartalomgyártó ötlet, szappanopera valóságshow a takarítós vödör szennyének mélyéről. Kihagyhatatlan pletykaéhes etüd. :)
Szerintem én láttam már ezt a filmet, de erre csak a legvégén jöttem rá. Ez valószínűleg sokat elmond arról, mennyire jelentős a film.
Nagyjából szokványos keserédes vígjáték, ahol a középosztálybeli, jól szituált emberek, párok szenvelegnek a boldogtalanságukon. Ahogy már lenni szokott, senki nem mond igazat, másnak és magának se, majd a hazugságok hálójában persze kidől a bili, és jól összevesznek. Majd megindul a sakkozás, hogy ki kinek bocsát meg. Vagy nem.
És persze a macska az oka mindennek!
Asszem bemásolom ezt a leírást 10 másik francia vígjátékhoz is...
77 Pánikszoba (2002)