Mozéria

Budget Argo
Alapvetően bírom Chris Evans-t a Marvel Univerzumban elkövetett bűntettek ellenére is, fiatal még és próbálkozik mindenfélével, a Gifted egészen kellemes volt, de a Before We Go is bőven átlag feletti alkotás. Most egy kicsit nehezebb témakört választott magának, tömeggyilkosság, túszdráma és némi akciófilmes beütés. Összességében abszolút élvezhető, a történet kellően érdekes, a megvalósítás néhol kissé olcsójános, de nem bántóan rossz, és nincs túlnyálazva a körítés. Zsidók ennyit szerintem még egy filmben sem káromkodtak, engem meg is lepett, általában sokkal visszafogottabban ábrázolják őket a filmekben, de itt nem óvatoskodtak, a Moszad vezetőjétől kezdve a védelmi miniszterig mindenki ... több»

Nem doku-dráma
A gyilkosságok részletes bemutatása helyett a készítők Bundy-ra és az őt körülvevő fontosabb emberekre koncentráltak, melynek célja egyértelműen a figyelmeztető jelleg. Sok jót olvastam Zac Efron alakításáról és valóban, érett és összeszedett a játéka, nem merül ki holmi sárm fitogtatásban. A film maga viszont sajnos nem túl jó, sokszor kibillen a ritmusából és helyenként kifejezetten unalmas. Bár az ilyen jellegű filmekkel alapból úgy vagyok, mint a háborús témájúakkal, nehéz mit kezdeni a ténnyel, hogy döbbenetes tragédiákat szórakoztatássá degradálnak. Nyilván szempont az is, hogy ezeket a történeteket érdemes nem elfelejteni, azonban sokszor visszássá válnak ezek az alkotások, leginkább ... több»

The Front Runner
A politikai drámákat kedvelők számára kötelező darab, műfajában az egyik legjobb, amit valaha láttam. Pedig alapból nagy elvárásokkal ültem le a rendező korábbi filmjei és a szereplőgárda miatt is, de egyáltalán nem csalódtam, sőt. Nehéz róla spoiler nélkül bármit is írni, de három dolog különösen tetszett. Az első, hogy nincsenek előre leosztott jók és rosszak, sem az emberek között, akikről szól, de politikai, ideológiai vagy filozófiai szemszögből nézve sem; zéró propaganda. A fehér hollónál is ritkább a pártatlan, hiteles mesélő, pedig nézőként nincs annál jobb, mint amikor nem próbálnak meg valami ideológiát a szánkba rágni, vagy egyoldalú következtetéseket levonni helyettünk. A második... több»

Le a kockahasúakkal!
Kellemes, kedves és könnyed kis vígjáték minimális komolykodással, igazi brit alkotás, magasról tesz a kockahasra és egyéb baromságokra, hús-vér fickók a szereplők, normál életekkel és problémákkal. Van benne egy icipici romantikus szál, de egyáltalán nem bántó mennyiségben, leginkább úgy tudnám összegezni, hogy a Shall We Dance és a Full Monty keveréke. Én jókat nevettem rajtuk, jók a karakterek és nem tolják fullba a bolondot, illetve túl az eseményeket. A vége pedig egészen mesteri, jó kis angol excentrikusság töményen.

Nicole Kidman visszatért!
Nicole Kidman mindig is kedvencem volt, annak ellenére, hogy az utóbbi években azért elég keményen dolgozott azon, hogy ledöntse a korábban felépített státuszát. Több mint 30 éve már, amikor töki gyerekként először láttam megszelídíthetetlennek tűnő fürtjeit a BMX banditák című remekműben, aztán jött a tinédzser éveimmel egybeeső Tom Cruise-os időszak többek között a Mint a villámmal. A mai napig előttem van, ahogy rázza a fürtjeit abban az egyrészes, tűzpiros szerelőruhában. A Tágra zárt szemek zárómondatát sem felejtem el szerintem soha, a valaha készült egyik legjobb musical prostiját meg végképp nem, come what may. A 2000-es években meg végképp ontotta magából a jobbnál jobb szerepeket, ... több»