Végig ugyanazt a megfáradt formulát követi, amelyben először felmerül valamilyen klisés konfliktus, Hardin (Hero Fiennes Tiffin) és Tessa (Josephine Langford) összevesznek, dögunalmas dráma, eltelik negyedóra, szexjelenet. Majd az egész újra. Az ismétlődő eseménytelenség miatt a kevesebb mint százperces játékidő jóval többnek tűnik két óránál. több»
Lassan, talán kissé túlnyújtva is építkezik Krasznahorkai Balázs a Hasadék expozíciójában, ám erénye, hogy a klasszikus kezdés után letér a klisék útjáról, és elviszi egy kamaradrámába a művet (konkrétan egy hasadékba), így végre kibontakozhat az apa-fiú konfliktus, amelynek nagyon sokáig csak a felszínét látjuk. több»
A Szupernóva a szemérmes csendek, a tétova mozdulatok és a sebezhetőség felvállalásának filmje. A pár közös útja véget ért, és ezzel mindkettőjüknek szembe kell nézni. több»
A Shang-Chi az utolsó harmadára azonban átmegy egy durva, CGI-fenevadakkal megtűzdelt fantasytripbe, ami megfeküdheti egyesek gyomrát, szóval nem árt néminemű fogékonyság erre is, de amúgy abszolút taps illeti a Marvelt, amiért továbbra is szépen tartják a minőségi ívet. Már csak egy igazán bátor darab hiányzik tőlük. több»
A Toxikoma megmutatja, hogy jóval több van Herendiben a Valami Amerika-filmek vígjátékrendezőjénél, de egyelőre még azt is látni, hogy nehezen hagyja maga mögött a közönségfilmes megszokásait. több»
Ráadásul az árnyjátékos bábanimáció hatása – amely a film első harmadában az eredeti Kampókéz-mozi történéseit hivatott összefoglalni – különösen a végefőcím alatt letaglózó: nemcsak a vizuális bravúr miatt érdemes ülve maradni a stáblista alatt is. több»
Aki szerint viccesek voltak a pelenkás poénok 4 éve, és streamingen is jókat kacarászik a lélekben nagykorú babák infantiliskodásain (vagy az átlagnál elégedettebb volt azzal, hogy Bébi úr nem csak eredeti hangja, azaz Alec Baldwin miatt hasonlított Donald Trumpra), bizonyára nem fog a fájdalomtól hisztizni a Családi ügy közben sem… több»
Murphy kissé túlzásba viszi az indie-esztétikát (a jópofáskodó fejezetcímek teljesen feleslegesek és ennyi hangulatfestő dalbetétre sincs szükség), de sallangoktól és hatásvadászattól mentesen mesél unortodox első szerelemről és arról, hogy mit jelent jó szülőnek lenni. Milla és Moses kenterbe verik a „halálos beteg szerelmes tinik” tematikájú ifjúsági-romantikus filmek idealizált párosait.
[...] az Új múlt elhalványul az olyan, jobban sikerült példaképei mellett, mint a Strange Days – A halál napja vagy az Eredet, amelyekből jócskán merít is. több»
A film olyannyira a stílusra és a gondosan kidolgozott akciójelenetekre koncentrál, hogy minden más, így az érzelmi szálak is elsikkadnak emellett. Pedig folyna ezerrel a bérgyilkosnők humanizálása: Sam (kutya helyett a là John Wick) egyik áldozata kislányát (Chloe Coleman) magával menekíti a könyvtárba, így a filmben a legifjabb generáció is képviselteti magát, jelezve, hogy van utánpótlás. A lebegtetett befejezés pedig arra utal, ha van rá igény, folytatás is lesz. több»
54 Miután elbuktunk (2021)