Értékelések (104)

2019. 04. 24.
A világ, amibe csöppenünk, teljesen hihetetlen. Elképzelhetetlen ma még, hogy hasonló helyzetbe is kerülhetünk. A lényeg elsősorban az, hogy nagyon tetszett a film. Lehet, elfogult voltam, de nem találtam olyan ordas nagy hibát, amit ki kellene vagy lehetne emelni. Az Alita egy animén alapul, amit még sajnos nem volt szerencsém látni, de ez volt az egyik legszórakoztatóbb efféle adaptáció, amit valaha láttam. A CGI sem volt olyan erősen túltolva, hogy bántó legyen a szemnek. Bőven megfelelő adagban tárták elénk a sztorit. A cselekmény igazából nem laposodott el, minden pillanatban a kellő pörgésszámon volt, és a végére kaptunk is nem kevés akciójelenetet. Csak abban reménykedek, hogy lesz mé... több»

82 Keresés  (2018)

2019. 04. 24.
Aki keres, talál...
Most láttam először, hogy arra panaszkodna bárki is, hogy ez a film nem egyedi. Sok filmet láttam már, de hasonlót még nem igazán. Legalábbis most nem ugrik be egy se, ami erre hajazna akár kicsit is. A filmről: Szerintem kifejezetten ötletes és annak ellenére, hogy úgymond be vagyunk korlátolva a laptop elé, mégis elég látványos. Az első pár percben voltak kétségeim, hogy ebből miként lesz majd izgalmas és érdekes sztori. Nos, ha neked, kedves olvasó, hasonló dilemmáid vannak, nem kell aggódni. Remek szórakozást fog nyújtani ez a darab. Ami feltűnhet mindenkinek, az az, hogy manapság már hatalmas ereje van a közösségi oldalaknak és magának az internetnek. Végtére is ezt hangsúlyozza a legjo... több»
2019. 04. 24.
Elhúzták a nótánkat...
Azt rögtön az első körben eltudom mondani, hogy nem voltam sose egy Lady Gaga rajongó. Jó számai vannak, de nem az én stílusom. Viszont az életének története elég komoly kis sztori lett. Nem tudom ugyan, mennyi igaz belőle, és mely részek azok, amik csak a színezés kedvéért kerültek bele, de elismerem, hogy remek alkotás lett. A dalokat tekintve még engem is képes volt megfogni. Telefonra nem raknám, hogy hallgassam, de rádióban bármikor szívesen viszont hallanám, ha úgy van. Ez pedig remek. Az egy másik téma, hogy a zenével érzékeltették is, milyen irányban halad friss sztárunk. Szerintem ez volt az egyik legfontosabb motívum. Az én meglátásom az, hogy az elején még szívből énekelt, és akko... több»
2019. 04. 24.
Retro buli a jövőben!
Totális örömmámor volt nekem ez a film. Nem kevés retro dolog volt benne. Olyan, amit még nem ismerhettem, és olyan is bőven akadt, amit már gyerekként magam is átéltem. Szóval nem meglepő, hogy azonnal be is húzott magával. Persze ez mind nem lett volna elég, ha nem lett volna az az egyszerűen remek és stabil történet, amit ide kanyarintottak. Hol is kezdjem, hogy jó legyen. Először is felvázoltak nekünk egy elég futurisztikus helyzetet, majd vissza nyúlkálnak a múlt klasszikusaihoz. Számomra ez olyan érzést adott, mintha arra akarna utalni, hogy habár előre haladunk, és egyre modernebb lesz a technika, de nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan is indultunk. Értékei vannak manapság is ezekn... több»