Remek, egyedi és újszerű. Nem tudok elmenni amellett, hogy valami újat teremtett. Akkoriban ez nagy szó volt. Ma már a legtöbb gyerek csak kinevetné, pedig igencsak érdemes odafigyelni rá.
Nem tudtam már komolyan venni. Egyszerűen inkább volt vicces, mintsem feszültségkeltő. A mai ember kicsit komolyabb idegekkel bír ilyen téren, mint a film készítésének idejében. Azért szórakoztató.
Libabőrös leszek már csak attól is, hogy rágondolok a filmre. Azonnal beszippantott. Azt hinné az ember, hogy semmi extra de itt a történet bizony megállíthatatlanul pörög.
John Carpenter félelmetesen érezte, hogy is nyúljon ehhez a filmhez. Így lett ez a remek, ijesztő és hátborzongató kis alkotás mely minden percével borzolja a kedélyeket.
Az ember már a folytatások második részén aggódik, hogy nem fogja hozni az elvárt szintet. Hát ez már a negyedik rész és bőven remekelt. Humora remek, akcióban nincs hiány és Dolph Lundgren is remekül szerepelt.
Valahol tényleg érdekes film, ugyanakkora bugyuta is. A kis furby figurákra emlékeztetnek a lények. Lehetett volna ez egy remek ötlet is, de elcsépelt ijesztgetés lett.
Biztos az a baj, hogy mai szemmel néztem meg, de kezdtem félni, hogy sose lesz vége, ahogy a címe is mondja. Uncsi, és teljesen feleslegesnek éreztem. Kidobott idő volt.
A történet nagyon alap, a kor elemeiben gazdag film. Nem kiemelkedő alkotás szerintem viszont egy átlagos B kategóriás filmnek megteszi. Egyszer megnézi az ember és kb. ennyit tud.
Egyértelműen a legjobb rész mind közül. Kellő mértékben oszlik el az akció és a drámai hatás. Stallone kiemelkedőt alkotott benne és mai napig a legnagyobb filmjei között tartják számon. Érthető.
Igazán egyedi és úttörő volt a maga idejében, habár ma már picit viccesek azok a dolgok amiket elképzeltek a jövőről viszont legalább fantáziadús film. Én nagyon szerettem.
Lehet, hogy ma már nem üt úgy a poénja mint régen de akkoriban ez bizony kellemes szórakozást biztosított. Szóval az egyik legjobb vígjáték amit valaha láttam.
Ezeknél a filmeknél a sztorira mentek rá általában, és így az kivételes lett. Hisz nem volt olyan a technika, mint ma. Ez azonban így is remek filmet eredményezett.
Kijelentem, hogy nem szerettem egy filmjét se Bud Spencernek. Viszont meg akartam tudni miért tartják viccesnek. Pofon osztásból áll az egész ami gyerekes poén. Ha egyáltalán nevezhetjük poénnak. A történet maga elhalványul és csak a bunyóra koncentrál ami túlzó és szégyenletesen primitív.
Maga a sztori végtelenül kiszámítható, mmondhatni olyan mint a faék. Viszont ezen része jól működik. A táncokkal és zenékkel dobják fel az amúgy egyszerű történetet.
Kora ellenére is kiváló alkotás. Az élethelyzet amit felvázol az hihető és eléggé valósszerű. A karakterek közötti dinamika pedig elképesztően jól működött. Tartalmas darab.
Remek filmdarab, pörgős, izgi és ahol kell még félelmetes is tud lenni. Spielberg egyik legnagyobb mesterműve. Szerintem hibátlan a maga kategóriájában.
Értékelhetetlen butaság az egész. Nem is csodálom, hogy az országukban nem kedvelték egy cseppet sem. Ehhez valami nagyon ferde ízlés kell, ami szerencsére bennem nem alakult ki. Humortalan és mesterkélt...
Ezek voltak az igazán értékelhető humorú filmek melyekben minden trágárságot mellőzve is szórakoztató értéket tudtak kölcsönözni a filmnek. Pörgős és kellemesen vicces.
Nehezen értem én meg, hogy miért akkora nagy szám a magyarok körében a Bud Spencer filmek, de szerintem csepp humora nincs. Idióta csapkodás és elnagyolt jelenetek. Fapofával néztem.
Remek befejezés egy remek történetnek. A grafika persze itt is olyan amilyen abban a korban tellett de ez nem rontja a film élményét, sőt ma már egyfajta nosztalgikus szépséget ad neki.
80 Harmadik típusú találkozások (1977)