Nagyon szerettem, hogy Klapisch képes volt úgy bemutatni több korszakot, hogy közben nem válik unalmassá vagy túl didaktikussá. A múlt és a jelen ütköztetése ad egyfajta perspektívát: látod, milyen volt akkor, milyenek vagyunk most, és hogy mennyi mindenből táplálkozunk, amit talán alig értünk.
Úgy gondoltam, hogy a történet érdekes és szép volt, és jó tempóban folyt. Tetszett, hogy a karakterek jól kidolgozottak voltak, de nem túlságosan, csak pont elég mélységet kaptak. Néha úgy találom, hogy a filmkészítők vagy nem adnak elég információt, vagy elvesznek abban, hogy túl sokat mesélnek róluk. A színészek remek munkát végeztek. És persze imádtam a rendezői stílust, egészen a végéig fenntartotta az érdeklődésemet.
Ebben nagy lehetőségek rejlettek... 5 rövid, zárt történet, jó nevekkel a szereplők között. De minden történet... csak egy nagy csalódás volt. Mindegyik teljesen lapos volt, és frusztráltan hagytak maguk után. Kár érte.
Egy film, amely a romantikára, a fiatalos leleményességre és a terrorista szélsőségesség születésére összpontosít Ziadban. Egy gyönyörű film, amelyet akkor lehet a legjobban értékelni, ha nem vagyunk tisztában a szinopszisával, tökéletes, egyszerű, érzékeny, finom és tragikus.
Ahogy a cím is elárulja a negatív gondolkodás nem mindig rossz. A film is bemutatja, hogy ha az élet elviselhetetlenné válik, nyugodtan lehet depressziózni és haragudni, ha az kell ahhoz, hogy túltegyük magunkat a dolgon. Magunkra erőltetni a hamis reményt sokszor rosszabb, mint elismerni, hogy szarul vagyunk.
Igazság szerint nem valami nagy eresztés. Megnéztük csütörtök este (bár ez a mostani helyzet azért tényleg nevetséges az ültetési renddel, de mindegy, nem ide tartozik), és azt kell mondanom, hogy Zemeckistől azért valamivel többre számítottam. Nem akarnék kötekedni, de nekem hiányzott belőle a "lélek", ha értitek mire gondolok, az a dolog, ami miatt tényleg lehet rajongani Zemeckis filmjeiért, és amiben egyébként nagyon erős is. Furcsa, hogy ebben a filmben ezt nem tudta előhozni, pedig látszólag úgy tűnt, minden adott hozzá: jó és ismerős sztori, erős szereplőgárda és egy legendás rendező az élen. Közepesnél jobb értékelést most nem tudok adni.
Miért mindig a lányok térnek haza a nyüzsgő nagyvárosból??? Miért nem fiúk???? Ezen túllépve ez a film nem nagyon sikerült jóra, mert minden annyira fals benne, hogy nem igaz. Nehéz elhinni a történetet, és ez még csak a dolog teteje.
Bevallom őszintén, hogy eléggé untam, itt-ott voltak erősebb pontjai, amik átlendítettek, és amik miatt végignéztem (Holmes azért nagyon dögös ebben a filmben, azt valljuk be), de ajánlani nem igazán tudnám a szabad estétekre.
Nem volt ez azért olyan rossz, mint amire számítottam, néha meglepően dinamikusan halad a történet. A néhány üresjárattól eltekintve egész izgalmas film, a témája valószínűleg mindenkit érdekel, akinek valamilyen módon volt már szerencséje ingatlanosokhoz.
Ez aztán az őrült komédia! Szenzációs karakterek, amolyan igazi vesztesek mutatják meg, hogy nem is olyan egyszerű vámpírnak lenni. Elég sajátos a stílusa, de akinek van humorérzéke és vevő az egyedi fekete humorra, egész biztos nem csalódik benne, hamisítatlan.
Nem tagadom, nagyon vártam ezt a mesét, nagyon eredeti ötletnek tűnt, persze rá kellett jönnöm, hogy annyira azért mégsem az. :) Smith és Holland remek munkát végzett szinkronszínészként, de valahol elég nagy érdektelenségbe fullad a történet. Egyszeri megnézésre kellemes és egyáltalán nem mondanám időpocsékolásnak, de nem hiszem, hogy még egyszer belevágnék.
Általában nem rajongok ezért a műfajért, de meg kell, hogy mondjam, ez a film egyszerűen megfogott. Szerettem, hogy minden olyan érthetően és persze inspirálóan el van magyarázva. Az biztos, hogy még meg fogom nézni néhányszor, mivel annyi információval halmozott el a film.
A pasztell színektől kiráz a hideg, a film "mondanivalója" (ha egyáltalán létezik ilyen) viszont erősen elgondolkodtató. Adott egy nagy adag melankóliával nyakon öntött lány, aki a boldogság útjába ered. Aztán egy órán keresztül gondolkodhatunk a lánnyal arról, mi a boldogság és a boldogtalanság, ugyanazt jelenti-e boldogtalannak és nem boldognak lenni. Jobban belegondolva több mint egy órán keresztül, mert igazából még napokkal a film megnézése után is ezeken a kérdéseken kattogtam. Erősen ajánlott megnézni, bár nem egy szokványos film. (A mínusz egy csillag az irritáló színek miatt van.)
Örülök a mai magyar filmeknek, de valahogy nem tud nem zavarni, hogy az alakítások még mindig rendre túlságosan teátrálisak. Bízom benne, hogy a magyar filmgyártás ilyesfajta fellendülése kinevel egyúttal egy új filmszínészi generációt, akik végre elhagyják a színházik ripacskodást és kliséket.
Ez a dráma tényleg az egyik legrosszabb sorozat, amit valaha láttam. A tartalmak nagyon irreálisak és néha nem is lehetségesek. Az írók arra viszik a sorozatot, amerre akarják, ahelyett, hogy az árral haladnának és logikusan rendeznék meg az eseményeket. Ezért a show nézhetetlenné válik.
67 Rokonidők (2025)