Egy újabb semmitmondó Netflixes romantikus film. Ennél még a Holidate is mérföldekkel jobb volt, pedig az is legfeljebb csak egy közepes. Ha már Netflix, van ott épp elég jó film, hogy ne kelljen ilyet nézni.
Jó koncepció, szörnyű kivitelezés. A két főszereplőnek nulla kémiája volt. A cselekmény szétszórt volt, gyakran elakadt felesleges érzelmi kitérőkkel, és elég sok volt a lyuk a cselekményben. Több történetet is el lehetne mesélni, de nem Wyman által és nem ezekkel a főszereplőkkel.
Teljesen elállt a szavam, gyerekek, ez a film elképesztően ütős. Nem az a fajta, amit még egy ideig meg szeretnék nézni, mivel még jelenleg is emésztenem kell, amit láttam. Mindenkinek tudom ajánlani a figyelmébe, aki egyszerűen szeretné kockára tenni a gondolkodásmódját.
Remek rendezői debütálás! Az egész filmet áthatja valamiféle természetesség, ami talán abból adódik, hogy egy nagyon megérintő történetet látunk a veszteségről, ezért olyan hibákat rendeltek hozzá a karakterekhez, melyektől már-már unalmasan hétköznapinak tűnnek. Árnyalt, minden részletében alaposan kidolgozott film, de nem gondolom, hogy közönségkedvenc lesz belőle.
Meg kell hagyni, hogy a sztorinak van egyfajta sajátos dinamikája, rá kell hangolódni egyszerűen, ami szerintem nem könnyű, de ha elkap a "sodrása", akkor nagyon magával visz majd.
Emlékeztem, hogy láttam már korábban a kétfejű cápát. Hangosan felröhögtem, mikor kikerestem az adatlapját és mit látok? Azt is Christopher Ray rendezte, 2012-ben. Ezek után csodálkozom, hogy 2018-ban nem rukkolt elő a négyfejű cápával. A filmről inkább nem írok semmit, csak tintafestéket nem tűrő jelzőket tudnék felsorolni.
Spencer ismét nagyot alakított, ehhez nem férhet kétség, de baromi nagy szüksége volt rá ennek a filmnek, mert nélküle nem igazán állt volna meg a lábán. Kissé kidolgozatlannak érzem, ahol volt egy alapötlet, és abból kellett egy egész filmnyi anyagot varázsolni. Szerintem ez nem sikerült maradéktalanul, de egy erős közepes értékelést még így is helyénvalónak érzek.
57 Karácsonyi hadgyakorlat (2020)