A sztori alapötlete szerintem nagyon jó, főleg a viageres lakás miatt, és Balasko elképesztően jól hozza az öreg róka szerepét. Nem minden poén ül, és néhol érződik, hogy lehetett volna bátrabb a film, de összességében tök szórakoztató. Nem egy filmes mérföldkő, de egy péntek esti mozizásra simán jó.
Ez tipikusan az a film, amit vagy imádsz, vagy teljesen lepattansz róla. A történet néha túlbonyolítja saját magát, viszont amikor összeáll a kép, akkor nagyon erős gondolatokat dob be az alkotásról és arról, hogy meddig lehet elmenni, amikor valaki a saját életéből csinál művészetet.
A filmmel az a baj, hogy fantasztikusan néz ki, de néha olyan, mintha csak gyönyörű koncepciókat pakolnának egymásra, kevés a lélek. A fények, az effektek, ahogy a digitális világ “beszivárog” a való világba, na az üt! Azonban a dialógusok, az érzelmi pillanatok gyakran felszínesek. Ha popcorn mozinak mész, és nem várod, hogy nagyon elgondolkodtasson, akkor megéri.
Elismerés a vizuális elemekért meg a kreatív szörnyökért, tényleg látni, hogy sok munka van benne. A gyerekek és a rajzolás metaforája működik, az érzelmi töltet is átjön. De engem zavart, hogy néha túl kiszámítható a történet, és a feszültség sem mindig csap át igazán nagy pillanatokba.
Az intim tablók – a festés, a vallásos reflexiók, a kupala-fesztivál – meg olyankor nagyon betalálnak, amikor megcsendesedik a moziterem. A zene és a hangulat fantasztikus, nekem ezek voltak a film fénypontjai.
56 Csaló csajok Párizsban (2026)