Fikatours_blogger

Adam Sandler komikus korszaka után most a „művészi” szakaszába lépett. Lehet, hogy igaza van, mert tavaly állítólag a legjobban fizetett színész volt a világon. A szakma lehet, hogy értékeli az ilyen elvont produkciót, de a plebsz (mint én is), ahogy látom, nem vevő rá.

Más vélemény
Tudom, hogy egy Oscar-díjhoz nem árt, ha vontatott a film, és olyan érzékeny témát dolgoz fel, amit nem illik kritizálni. Csakhogy ez a történet egy mondatban elmesélhető. „Egy néger férfit elrabolnak az emberkereskedők, és tizenkét évig éli a rabszolgák keserű életét.” Mindez két és negyed órában? Könyörgöm... Annyi ilyen témájú filmet láttam életemben, hogy már meg sem rebbent a szempillám a verésektől és akasztásoktól. Bármennyire is remek alakításokat látunk benne, a dramaturgia olyan halvány, hogy egyszer sem sikerült megbőgetnie. Komolyan mondom, a Gyökerek sorozat több érzelmet váltott ki belőlem annak idején.

Szupererő... Nahát!
A villámkéz viszi az olvasztókezet a szupererő-quartettben?

Végig lelkizős film, és kellőképp vontatott ahhoz, hogy elnyerje a kritikusok tetszését. A karakterek viszont annyira jók, hogy lekötötte a figyelmemet még két órán túl is.

Ha következetes akarok lenni, akkor ez sem volt rosszabb, mint az első rész. Lassan összejön egy tévésorozatra való.

B kategóriában egész jó
Ha nem hasonlítgatom a csúcs sci-fi filmekhez, egész jól szórakoztam rajta. A közepes értékelést csak a fantáziátlan történet miatt adtam. (El kell jutni A-ból B-be, miközben veszélyek leselkednek rád.)

Szeretem ezt a társulatot, gyakran járok az Örkénybe, de ez a darab nem lett a kedvencem.

Az, hogy egy kiadó nem lektorálja a kéziratot, elképzelhetetlen, de hogy egy elsőregényes író a saját környezetéről írjon, nagyon is valóságos. A főhős karaktere meseszerű, de egy vígjátéknál ez nem hátrány. Tetszett.

Kulturális szempontból igazán érdekes film, de azért jónak nem mondanám.

Lassan indul be a film, a felénél kezd igazán kialakulni a dráma. Aztán egy fantáziátlan befejezéssel (kivéve a legutolsó mondatot) az átlagos történetek polcára került nálam.

A kevesebb néha több
Látszik, hogy sok munkát fektettek a dokumentumfilm elkészítésébe, úgy tűnik, a vágásra már nem maradt energia. Ettől függetlenül, kellenek az ilyen alkotások, hogy világ távolabbi részein is átérezzék, mekkora a baj.

Ígéretesen indul a történet, aztán még az első harmadban megreked, és ugyanazokat a köröket futja.

Kétségtelenül monumentális alkotás, megható témát dolgoz fel, és kellőképp vontatott, tehát jogos az Oszkár. Hiába a szép környezet, a sztárparádé, sajnos untam a film nagy részét.

Az élet írja a legjobb forgatókönyvet és a legbénább befejezést
Kicsit hosszú. Már majdnem elaludtam rajta, amikor jött a fordulat, majd a hollywoodi csattanó helyett egy inkább realistának mondható (megalkuvó) zárójelenet.

Ez a film nem oké
Mindjárt az elején spoilerezi saját filmjét a rendező. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hátha tartogat még egy fordulatot a történet, de sajnos nem. A karakterfejlődésnek sincs sok értelme, ha nem vezet sehova.

Soha ne lépj be egy pincéből nyíló, titkos ajtón!
Nem vagyok a műfaj szakértője, de úgy gondolom, hogy a feszültségteremtéshez és a karakterépítéshez ért az író.

A gigantikus önirónia nevettető ereje
Remek gegek, szórakoztató poénok.

'78-ban nem biztos, hogy ennyire tetszett volna ez a film, de most nagyon.

Kapuzárási pánik, vagy mi?
A műfaja inkább dokumentumfilm, és nem is túl izgalmas, miután már az elején megismerjük a teljes sztorit. De, akit érdekel az emberi teljesítményhatárokat boncolgató film, annak biztosan tetszik majd.

Nem tudom, az előttem szólók milyen filmet vártak, de én egy bárgyú történetet, amin azért lehet nevetni, és nem csalódtam. A történet kellően meseszerű, kicsit idétlen, de a poénok jók, még magyar fordítás nélkül is tudtam rajtuk derülni.