Az alapgondolat tetszett, aztán túl sok alternatívára bomlik a történet. Miközben az egyik vonalat jegeli, a másikból mellékszálakat indít, ami zavarossá teszi az egészet. Szépen megkomponált képek, remek dialógusok, de az üzenet átadásához túlzottnak érzem a kétórás játékidőt. Sok az üresjárat és a lényegtelen jelenet, ami semmit nem ad hozzá a történethez.
Olyan, mintha egy sorozat középső epizódjába csöppentem volna Nem tudom, volt-e előzményfilm, vagy készül-e folytatás, de ez a történet így önállóan nem állja meg a helyét. Nincs meg a hármas tagoltság. Bevezetés helyett azonnal találkozunk a címszereplő dilis lánnyal, aki konstans szívatja a környezetét, majd egyszer csak vége a filmnek. Bosszantó.
Nem rossz, de... A kreatív (magyar) cím és Kevin Hart főszereplése fergeteges vígjátékot sejtet, de nem emlékeszem, hogy egy poén is elhangzott volna a 104 perc alatt. Ettől persze még lehetne egy jó kis akciófilm, de végig olyan érzésem volt, mintha egy C kategóriás alkotást néznék a Cool TV-n.
Amikor beülök a moziba egy Jason Statham-filmre, akkor azt várom a történettől, hogy legyen golyóálló, flegma, kopasz üsse szét a rossz fiúkat, de nagyon. Ezúttal még leveri az útjába álló FBI-t, CIA-t, S.W.A.T kommandót és néhány egykori zöldsapkást, de hát istenem, valahogy magasabbra kell tenni a mércét. Hogy hihetetlenek a jelenetek? Miért, a Piroska és a farkas története hihetőbb?
Cuki vérebek, ciki emberek Luc Besson ezúttal a mély drámát keverte a gyerekmesébe illő akciójelenetekkel. Merész vállalkozás, balul is elsülhetett volna, de végül úgy álltam fel a fotelből, hogy ez bizony jó kis film volt.
Valamikor, a film bemutatása előtt hallgattam egy hosszú riportot az íróval. Azt mesélte, hogy a történetbe úgy vágott bele, hogy még nem tudta, hová akar kilyukadni. A fordulatokat pedig úgy találta ki, hogy elolvastatta a jeleneteket a barátaival, hogy szerintük mi fog történni, majd annak az ellenkezőjét írta bele. Ez akkor jó ötletnek tűnt, de most, hogy láttam a filmet, már nem annyira.
Kétségtelenül monumentális alkotás, bár én inkább több történelmet és kevesebb lelkizést vártam volna. Nem tudom, hogy Bonaparte valóban ilyen volt-e, de a korszakot remekül ábrázolja a film.
Látványra jól kidolgozott, tartalmilag erősen felületes dokumentumfilm, ami összemaszatolja a tényeket a feltételezésekkel, és a narráció hangzatos jelzőkkel próbálja befolyásolni a nézőt. Nem kicsit propaganda anyagnak érzem, ami kár, mert a téma nagyon érdekes.
Arra számtalan példát tudok, hogy egy többszörös díjnyertes filmen szétuntam az agyam, de hogy egy olyan témában, ami kifejezetten érdekel, most volt először. Három óra zsibbasztó szövegelést láttam. Történelmi értéke minimális, tudományos szinte nulla, a politikai játszmákból meg egy életre elegem lett. Az, hogy csontsovány színészek milyen hitelesen vágnak savanyú képet, nekem nem elég a közepes értékeléshez sem.
A Rimini után nem vártam mást Ulrich Seidltől. A realizmus ábrázolásának nagymestere ezúttal is egy kényes témához nyúlt, ami ugyanúgy nem kötött le, mint az előző filmje.
Egy ellenvélemény Ulrich Seidl dokumentumfilm helyett ezúttal játékfilmmel sokkolta a nézőket. Csakhogy egy jó játékfilmhez – az én ízlésem szerint – kreatív történet is dukál, ami ebből az alkotásból hiányzott. Mindössze egy halovány karakterfejlődést tapasztalhatunk, hogy a léha életet élő, tehetetlen apját is lenyúló, lecsúszott énekesnek is van szíve, amikor a korábban elhanyagolt lányáról gondoskodni szeretne. Oké, mondhatjuk, hogy ez művészfilm, és nem célja a szórakoztatás, de az, hogy a film felében egy fókabőrbe öltözött fickó grasszál a ködös, téli tengerparton, nem gondolnám művészetnek.
Western köntösbe öltöztetett dráma Legnagyobb értéke a filmnek, hogy nem a kommersz, romantikus forgatókönyvek mintáját követi, hanem hitelesen ábrázolja egy sérült lány lelkivilágát. A történet nem indokolná a 133 perces filmhosszúságot, de a tájképek annyira jók, hogy megbocsátható ez a kis nyújtás.
Ez a történet annak mond igazán valamit, aki ismerte ezt az ötvenes években forgatott sitcomot, de legalábbis a szereplőket. Ha jól saccolom meg ezen emberek számát Magyarországon, nagyjából nulla, magamat is beleértve. Így csak egy túlírt zagyvaságként éltem meg, hiteltelen drámával.
Őszintén! Ha nem Nicole, Javier és Simmons játssza a főszerepeket, ki kattintott volna erre a címre?
Baranyi Benőnek sikerült megoldani egy magyaros időutazást, hogy ne legyen idétlen, mégis áthassa a sci-fi világa. Remek történet, remélem, további hasonlók kerülnek ki a keze alól.
Külön tetszett, hogy vidékre tette a történetet, és hogy nem az unásig ismert arcokat láthattuk a főbb szerepekben.
A fordulatos, jól adagolt történetért jár az ötös még akkor is, ha a főszereplő bájos hölgy hiteltelen volt erre a szerepre. A többi karakter viszont remek választás. Külön kiemelném személyes kedvencemet, Joanna Lumley-t, aki a banya anyóst alakította.
Újszülöttnek minden katasztrófa új Amennyit fejlődött a filmgyártás harminc év alatt, annyival látványosabbra sikerült, mint az Életben maradtak, de a dráma ugyanaz. Nem is értem, miért volt szükség erre a remake-re.
82 Mi lett volna, ha... (2022)