Leszámítva, hogy nem szeretem a csupán menekülésből álló történeket, és ha életszerűtlen fordulatokkal fárasztanak le, egész jó film volt. (Úgy értem: nem aludtam el rajta.)
A drámai hangulatot hitelesen átadta, a vérengzést éppen csak annyira jelenítette meg, hogy nekünk, punnyadt európaiaknak még ne kelljen elfordulnunk a képernyőtől. Amit hiányoltam belőle, hogy a kétórás időtartam ellenére nem fejtette ki jobban, ki kivel van és ki ellen. Ha nem ismertem volna az előzményeket, nekem nem lett volna világos, kik az ellenállók, honnan jöttek felfegyverkezve. (Azt természetesen nem tudhatták az alkotók, hogy még harminc év múlva is ők lesznek hatalmon.)
Mintha csak egy jutalomjátékhoz írták volna a forgatókönyvet. Udvaros és Blaskó ismét tanújelét tették, hogy egy unalmas történetet is fel lehet dobni jó játékkal. (Ettől persze még untatott.)
Örülök, hogy más sem érti, mi volt ebben a történetben a lényeg, mert ilyenkor mindig attól félek, hogy én nem figyeltem eléggé. Ebben a filmben sem a karakterek motivációja nem egyértelmű, sem az ellentmondásos viselkedésük. És egyáltalán... Most akkor ki nyert, és mit?
A címét leszámítva igen remek alkotás. Egy jó példa arra, hogy nem muszáj mindig újat kitalálni, elég, ha a történetírás és a szórakoztatófilm-gyártás összes szabályát betartják.
Elképesztően gyenge film! A forgatókönyv nem lenne rossz, de az előadásmód... Az, hogy még a párbeszédeknél is minden mondat között kivárnak néhány másodpercet, inkább idegesítő, mint művészi. Nyilván rendezői koncepció volt, mert a válogatott színész elvtársak ennél többet tudnak.
Az meg, hogy egy teljes filmet leforgatnak szuper közeliben (nehogy már díszletre is költeni kelljen), arra utal, hogy takarékosan bántak a NFI-pénzekkel...
A sok jó kritikát olvasva, már nagyon vártam ezt a filmet, mégsem mindennapos, hogy egy fiatal alkotó az első játékfilmére mindjárt egy neves filmfesztiválon díjat nyerjen. Előre bocsátom, kifejezetten tetszett az alkotás, ezért is adtam rá jó osztályzatot. Ha dokumentumfilmként tekintenék rá, még ötöst is megérdemelne.
De! Ha játékfilmként akarom értékelni, kénytelen vagyok néhány kritikai megjegyzést fűzni hozzá. A történetét nem éreztem elég kereknek. A szereplők hitelesek, a konfliktusok életszerűek, de nincs íve a drámának. Nem fut ki sehová. Társadalmi problémákat remekül ábrázoló jelenetek egymásutánja, de sem a szereplőknek, sem nekünk, nézőknek nem kínál megoldást. Dramaturgiája mes... több»
AI Végig az volt az érzésem, hogy egy mesterséges intelligencia rakta össze ezt a történetet romantikus klisékből, telis-tele durva hibákkal és álkonfliktusokkal.
66 Újra akcióban (2025)
Jobbat azért lehet...