Maszaki Kobajasi japán rendező nagymestere volt a fojtogató légkörű embermesék ábrázolásának. A Harakiri és a Szamurájlázadás filmjei bevonultak a szigetország legnívósabb alkotásai közé. Ez a történet pont az említett kettő sikere miatt kissé háttérbe szorult, ami valahol igazságtalanság az élettől. Igazi, veretes társadalmi dráma egy önmaga által pusztulásra ítélt társadalmi berendezkedésről, amely képes maradandó filmes élményt nyújtani. több»
Sötétebb, keményebb az előd filmnél, - House of Dark Shadows - de a vágó ollót jobban el kellett volna dugni. Vagy a stúdióvezetést elküldeni nyaralni. (Pl. az Északi-sarkra.) Érdekességnek azért megteszi. több»
TV sorozatról váltani a nagyvászonra mindig nehéz feladat. Ám ha olyasvalakire bízzák a megoldást, aki tényleg a szívügyének érzi a feladatot, és nem csupán letudni akarja a munkát, akkor szórakoztató alkotás lesz a végeredmény. Ez a film jól igazolja a fentebbi sorokat. Továbbá az is, hogy a filmesek már többször nekirugaszkodtak a témának, legutóbb Tim Burton vezetésével. Van mit csekkolni annak, aki "lemaradt" a témakörben. több»
Japán legnevesebb vak masszőrét mostanság Takeshi Kitano furcsa megoldásokkal teli filmje (pl. stepptánc betét) tartja a köztudatban. (Zatoicsi - A szamuráj) Ám az a karakter és filmstílus messze esett a Shintaro Katsu nevelte almától. Kitano mester szokatlan megoldásai talán közelebb állnak a mai nézőhöz, de úgy vélem, az ő felfogásával a karakter eltűnt volna az idő ködében. Következzen hát némi visszatekintés a kezdetekről. több»
76 Az ördög fogadója (1971)