Cash

A szovjet ifjúsági filmek többsége egykoron magas színvonallal került a vetítőtermekbe. Kiváló írók művei adták az alapanyagokat, a kísérőzenék fülbemászó slágerekként mentek a rádióban, neves színészek és rendezők sem érezték méltóságon alulinak, hogy beszálljanak a bájosan naiv, jóra nevelő mesékbe. Meglepő módon, százalékban nézve sokkal kevesebb nyíltan didaktikus alkotás volt köztük, mint a felnőtteknek szánt művek között. Viszont a SZU hanyatlásával együtt járt a gazdasági pangás, emiatt a filmesek néha ugyancsak szűkös büdzséből kellett gazdálkodjanak. Ez a film sem úszta meg az említett problémát. Minden gonddal együtt egy igazi, családi szórakozásra alkalmas film született meg, amit azoknak ajánlok a kritikai részen bővebben taglalva, akik kedvelik, ha egy konfliktust inkább bízzák az emberi szellemre, mint a fegyverek sorára. több»

A kezdetben oly sikeres és jó filmekkel előálló DAIEI egyre inkább pénzzavarban volt az évek előre haladtával. Becsülettel küzdöttek ellene, és mint az 1960-as években oly sok másik filmstúdió, a nagy formátumú, mozivásznon pazarul mutató, tényleg látványos szuperprodukciókkal akarták a vetítőtermekbe visszacsalogatni a szaporodó TV-k által elcsábított közönséget. Például leforgatták a Chushingura sokadik változatát, a "Japán születése" művet, amely a helyi legendákat szedte egybe a szigetország létrejöttéről. Buddha életét képre vinni mondhatni tökéletes választásnak tűnt a kassza feltöltésére, ha figyelembe vesszük a hívők létszámát. Ám minden bukás lett, amibe belevágtak, vagy a késztermékek éppen csak a forgatási költséget hozták vissza. Valahogy rosszul mérték fel a belső érdeklődést a nézők részéről, vagy - ami gyakoribb volt - gyengén megírt forgatókönyvvel ugrottak neki egy monstre produkciónak. A Buddha (Shaka) sem járt másként...sajnos.

Ám furcsa mód, nem süllyedt el a filmek óceánjában. Mára jobb a megítélése, mint akkortájt volt. Szerintem is többet érdemel az eredeti nézői "ítéletnél," bár tagadhatatlan, nagy példányszámban aligha fog fogyni a pár éve már létező restaurált DVD változat. Viszont az érdekességekre vadászók örülhetnek neki. több»

Hideo Gosha rendező a legelső filmjével - Three Outlaw Samurai - rögtön berobbant a japán filmgyártás világába. Azért arrafelé sem fenékig tejfel az élet, voltak zűrjei a stúdióvezetéssel. Sőt, magával a "Császárral," vagyis Mifune Tosiróval, - Ugye nem kell bemutatni? - pont ezen történet kapcsán. Teljesen mást gondoltak arról, miként alakuljon az - akkor - új "Yojimbo" történet. Gosha 1969-ben újra szárnyalt. A "Tenchu" kritikai és nézői elismerést egyaránt hozott neki. Majd "A testőr" következett...volna. Ám a vitákon és a rideg forgatási körülményeken felbőszült Mifune otthagyta a makacs rendezőt, aki élve a váratlan eséllyel és az alkotói szabadsággal, teljes erővel belevetette magát a munkába. A stábnak megérte végigkínlódni a rendkívül hideg északi tengerpart dermesztő telét. A Goyokin a hazai sikeren túl a távol-keleti országokban nagy hatással volt az újhullámos, drámai hatásokra vágyó, feltörekvő rendező nemzedéknél. Lássuk, hogy miért. több»

Mi kell egy jó kis rémmeséhez? Elsőként végy egy népszerű témát. Japánban imádják a kísérteteket, tehát biztosra lehet menni velük. Kell egy képzett rendező, aki túl tud lépni a sémákon. Tai Kato személyében akadt egy. Ne húzd fölösleges szövegeléssel a néző idejét. A forgatókönyv író, - Nanboku Tsuruya - szerencsére tudta ezt az alapelvet teljesíteni. Karizmatikus főhős létszükséglet. Tomisaburo Wakayama jelenlétében erről kétség sem merülhetett fel.

Tessék, már kész is egy időtálló klasszikus film. több»

Jimmy Vang Jü, (Wang Yu) miután hosszas pereskedés után megszabadult az őt a sikerei után félrelökő Shaw Brothers stúdió középkort idéző röghöz kötöttségétől, önállósodva igyekezett betörni a filmpiacra. Ennek a kísérletnek az egyik leglátványosabb darabja volt a "The Beach of The War Gods" című eposz, amely hollywoodi mértékkel mérve is ütős kalandfilmnek indult. Ami azt illeti, a látvány elsőrangú lett, a kiállítás mértéke szintén, színészileg elfogadható, a harcművészet tálalása előtt pedig le a kalappal. Mondhatni majdnem minden sikerült. Leszámítva azt az "apróságot," hogy nincs melléjük egy nézőket lebilincselő mese. A történet ugyan kerek, de bizony tele van elkoptatott fordulatokkal. Emiatt a remélt nagy áttörést nem hozta meg a kivitelezők számára. Viszont kalandfilmként egész jó hírneve maradt mindmáig. több»

Ha Hideki Takahashi, akkor csambara. A neve összeforrott a műfajjal, abban aratta a legnagyobb színészi sikerereit. A rendező az a Kudo Eiichi, aki számos film rendezésekor bizonyította, hogy érti a dolgát. Például a klasszikussá lett "Thirteen Assassins" esetében. Ígéretes párosításnak tűnt együtt látni a nevüket a DVD borítóján. Nos, nem mindig arany, ami fénylik. Ezúttal pirit lett az ásvány a közelebbi szemrevételezésnél. Nagy melléfogásról azért szó nincs, de jobbat vártam. Aki ismeri a fenti páros minőségi munkáit, és megnézi ezt a filmet is, érteni fogja. A "Gyilkossági parancsok" bizonyára jobban bejön annak, aki az ismerkedésnél tart a szamurájos kalandfilmeknél. Neki még eredetinek tűnnek a fordulatok. Bizony, néha az is lehet gond, ha beleássa magát valaki egy műfajba. De lássuk a medvét. több»

Ha Masaki Kobayashi, akkor a Harakiri. Ez a párosítás még a szamurájfilmeket kevéssé ismerő nézőknél is gyakori. A fojtó légkörű, zárt térben játszódó drámák nagymesterének azért sikerült a legközismertebb rendezésén túl is jelentős alkotásokat letenni az asztalra. A téma ugyanabból a forrásból fakad, mint a világsikere. A szamurájkori elzárkózás lélekölő hatása a japán társadalmon belül. Egy témakörön belül nehéz kétszer olyan történetet elővezetni, hogy a néző ne érezze azt, önismétlést kap. Viszont a minimális változtatásokkal élő újrázás gyakorta a biztos siker legjobb útja, így a kísértés nagy. Masaki mester sikerrel elkerülte ezt a csapdát. Lássuk, miként oldotta meg. több»

Finnország elkészítette a maga tényleg nagyszabású látványvilággal leforgatott trilógiáját a II. Világháború honvédő harcairól, amiket a szovjet hódítási kísérletek ellen vívtak. Szembeszálltak, a reménytelennek tűnő helyzet ellenére, a hatalmas túlerővel. Nem akarták feladni az első világégés után megszerzett függetlenségüket. Az epikus filmek első két darabja, (Talvisota, Ambush) a drámaiságukkal remekül adták vissza, mit álltak ki a szabadságukért. A lezárás viszont felemás lett. A záródarab kissé papirosízű meséje nem vetekedhet az elődeivel, ám látványban messzemenően kiszolgálja a nézőket.
Többet erről a kritikai résznél. több»

Távoli rokonainknak igazi sokkot hozott az addigra már amúgy is baljós 1939-es esztendő. Lengyelország lerohanása, majd felosztása a nagy szomszédok által, megkongatta a vészharangot az "ezer tó országa" lakóinak fejében. Nem tévedtek. Alig három hónappal a lengyelek tragédiája után a vörös csillagos sapkákkal ellátott hadsereg náluk "kopogtatott," egy jókora provokáció után. (Tanultak az akkor még SZU barátnak számító náciktól, hogy miként kell ürügyet kreálni a bekebelezésre kinézett ország ellen.) A halat bőven fogyasztó földművesek azonban nem halvérűnek bizonyultak a nemzetük védelmében, hanem tüzesen és sikeresen verekedtek a túlerő ellen, a tábornok elvtársak komoly meglepetésére. Erről a viharzó időszakról készült el a "Téli háború" film, amelynek a címe egyáltalán nem spoiler, hanem a puszta valóság leképezése. A finnek megadták a kivitel módját, látványilag még hollywoodi mértékkel mérve is megsüvegelendő alkotással álltak elő a félévszázados évfordulóra. Szerencsére ezzel véget érhet az érdemi hasonlítgatás az amerikai módival. Az alkotók a nemzeti összefogást állították a középpontba, nem egyéni hőskultuszt akartak kreálni. De a szavak helyett beszéljen maga a film a korabeli valóságról a megtekintésre szavazó nézőknek, annak minden emelkedettségével és embert próbáló helyzeteivel, amelyekben a főhős a finn nemzet. több»

Ha van koreai nemzeti hős, aki megérdemel egy látványos filmtrilógiát, I Shunsin kétségkívül az. Érezték ezt a helybeliek, így jókora summát szántak a forgatásra. Azért volt arrafelé némi zavar az Erőben. A nyitó darab az admirális életének középső szakaszát mutatja be, benne a leghíresebb győzelmével, amit még az ellenség egyik szintén elhíresült tengernagya is megsüvegelt később. A nemzetközi vizeken hajó közönség a lóugrásos haladás miatt egyes részleteknél csak néz ki a fejéből, bár a helyieket aligha zavarta a felforgatott kronológia. Az már talán őket is, hogy a neves összecsapásban, ami majd a történet felét elviszi, csupán nyomelemek formájában van jelen a hűség. Akkor volt a csata, azon a helyszínen és Korea KO-val győzött. Az összes többi részlet fikció. Pedig I Shunsin az emlékirataiban elég részletesen mesélt róla. De a helyi rendező Ridley Scott szellemi útját járta, miszerint nem kell magunkat a tényektől zavartatni. Ám a végeredmény mindezen "nagyvonalúság" ellenére élvezetes. A filmes szakma tele van rejtélyekkel. több»