A rendőrség megpróbálja felfedni a professzor kilétét, miközben a tolvajok zavartalanul nyomtatják a bankókat. Azonban egy váratlan esemény zavargáshoz vezet, és az egyik rabló a rendőrség kezére jut.
Will Trent különleges ügynököt születésekor elhagyták, és zord körülmények között nőtt fel Atlanta túlterhelt nevelőszülői rendszerében. Elhatározta, hogy gondoskodik arról, hogy senki ne érezze úgy magát, mint ő.
A bömball a világ legveszélyesebb sportja. Nagyvadak játsszák egy nagyon veszélyes pályán. És Will, a kis kecske százszor hallotta már életében, hogy hol van a kis állatok helye: a pálya szélén, vagy legfeljebb a lelátón. Ő azonban nem hajlandó elfogadni a prózai valóságot. A bömball legjobbjai közé akar kerülni. És mindent megér neki, hogy megvalósítsa az álmát.
Rick, azaz "becsületes" nevén Eric Masters a pénzhamisítás fortélyainak zsenije, aki már jó ideje űzi sötét mesterségét. Ráadásul a busás haszon reményében attól sem riad vissza, hogy gyilkoljon, legyen szó akár ellenfeleiről, akár bűntársairól. A bűnöző, aki már jó ideje folytat macska-egér játékot a törvénnyel, és eddig mindig sikerült kereket oldania, most embereire akad. Két mindenre elszánt üldöző: Chance és Vukovich szövetségi ügynök liheg vérebként a nyomában, s kezdetét veszi a halálos fogócska a velejéig romlott hamisító és a két bosszúra szomjas nyomozó között.
/ dráma
Ingrid (Julianne Moore) és Martha (Tilda Swinton) egykor közeli barátnők voltak, de az élet külön utakon vezette őket, és eltávolodtak egymástól. Az egyikükből ünnepelt írónő lett, a másikból haditudósító. Évekkel később szokatlan körülmények között, véletlenül újra találkoznak, és ez a találkozás mindkettőjüket mélyen érinti. Most Martha halálos beteg. Nem akarja elviselni az elhúzódó véget, ezért úgy dönt, hogy kezébe veszi sorsa irányítását. Megkéri Ingridet, hogy kísérje el – egyszerűen csak várjon a szomszéd szobában, amíg elbúcsúzik a világtól. Se közelebb, se távolabb. Csak a közelben. A két nő egy eldugott, gyönyörű erdei faházba utazik. De hamarosan a dolgok váratlan fordulatot vesznek...
/ dráma | romantikus | vígjáték
Életre szóló házasságuk megünneplésére Gerda és Kristoffer Rómába utazik, hogy újra átéljék a várost, ahol Gerda egykor feltörekvő művészeti hallgató volt. Amikor összefutnak egykori tanárával és szeretőjével, Johannissal, Gerdának eszébe jut az egykori élet, és Kristoffer háttérbe szorul, miközben Gerda az Örök város utcáin bolyong, rég elveszett fiatalságát keresve.
/ vígjáték
Két év telt el Saint Hubert-ben. Az élet itt békés, talán túlságosan is békés Adélaïde és Simon számára, akik szenvednek a velük egykorú barátok hiányától. Ez azonban megváltozik Stanislas érkezésével, Bernard fiával (a falu egykori vadászelnöke), aki visszaköltözik vidékre a feleségével és két gyermekével. Szépek, fiatalok és kedvesek. Egyetlen hibájuk: imádják a lovas hajtóvadászatot, ezzel pedig a falu békéjét is próbára teszik.
/ vígjáték
Kenya Barris és családja luxusban éli az életét, de a siker és a gazdagság nem minden esetben simul bele a fekete identitásba, melyet amellett, hogy nem is tudnák, de eszük ágában sincs takargatni. A Rashida Jones és Kenya Barris főszereplésével forgatott nyolc epizódos fergeteges vígjáték sorozat, a #blackexcellence kizárólag a Netflix kínálatában érhető el április 17-től, magyar nyelven is.
/ dráma | romantikus
A sorozat középpontjában három dél-karolinai nő áll, akik már a középiskola óta legjobb barátnők. Legyen szó bármilyen nehézségről a szerelmet, a családot vagy a karriert illetően, mindig számíthatnak egymásra. Az Édes magnóliák első évada május 19-től magyar nyelven is kizárólag a Netflixen.
Eddie (Norm Lewis), Paul (Delroy Lindo), Melvin (Isiah Whitlock, Jr.) és Otis (Clarke Peters) színes bőrű háborús veteránok, aki elhatározzák, hogy visszatérnek életük legnagyobb megpróbáltatásainak helyszínre, hogy felkutassák egykori parancsnokuk (Chadwick Boseman) földi maradványait, és ráleljenek egy értékes kincsre, mely ott lapul valahol a föld alatt. Az önként vállalt vietnami küldetésre velük tart Paul állandóan aggodalmaskodó fia (Jonathan Majors) is. A csapatnak nem csak az emberekkel, de a természet viszontagságaival is fel kell venniük a harcot, ha sikerrel akarnak járni. A Csuklyások – BlacKkKlansman Oscar-díjas direktora, Spike Lee ezúttal is egy különleges, világsztárokban bővelkedő produkcióval rukkolt elő, mely június 12-től látható magyar nyelven kizárólag a Netflixen.
/ dokumentum | kaland
Egy új dokumentumfilm Rosenthaltól, amelyben bejárja a világot miközben különböző ételeket kóstol meg. Rosenthal a sorozat során elutazik Saigonba, Lisszabonba, Bankokba, Tel Avivba, Mexico városba és New Orleansba, hogy meglátogassa a híres éttermeket, családi vendéglőket és útszéli étkezőket, és hogy bemutassa az ételüket.
/ dráma
Hajdu Szabolcs filmje az egymástól eltávolodott rokonok újra találkozása által felszínre törő konfliktusok sorát mutatja meg: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, felszínre hozva a két család között feszülő ellentéteket. Szarkasztikus humorú, finom rajzolatú portré a mai Magyarország hétköznapjairól. (Forgalmazza: Big Bang Media)
Egy egyedülálló anyuka rájön, hogy fiának szuperképességei vannak, így rá kell jönnie, hogyan is nevelhetné fel a gyermeket biztonságosan.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Öt kiváló doktor története, akik már egyetemista koruk óta jó barátok.
A reality show győztesére 100 ezer dolláros jutalom vár, a résztvevőknek azonban le kell mondanikuk a szexről.
A pilótanő című film Gunjan Saxena, az indiai légierő pilótájának életén alapszik. A főbb szerepekben olyan indiai sztárokat láthatunk, mint Janhvi Kapoor, Pankaj Tripathi és Angad Bedi.
/ vígjáték
Egy bigámista férfi élete a feje tetejére áll, amikor a feleségei rájönnek a titkára, és szövetkeznek, hogy közösen áljjanak bosszút rajta.
A disztopikus, jövőbeli Madridban egy család próbál megküzdeni az éléetben maradásért egy véres és diktatorikus rendszerben.
A Nosferatu, az éjszaka fantomja című horrorban a legendás sötét lény, Drakula életre kel és szörnyű, gyilkos lelkének egy egészen emberi oldalát is megismerhetjük: a félelmet, amiért képtelen meghalni...
/ dráma
Marina pincérnőként dolgozik és tehetséges énekesnő. Szerelmével, a 20 évvel idősebb Orlandoval a jövőt tervezik. Egyik éjjel, épp miután megünnepelték Marina születésnapját, Orlando rosszul lesz. Marina azonnal kórházba viszi, de a férfit már nem lehet megmenteni. Marina gyanakvó tekintetek kereszttüzébe kerül. Orlando volt felesége megtiltja, hogy elmenjen a temetésre, fia pedig megfenyegeti, hogy kidobja a lakásból, ahol együtt éltek. Marina transzneműsége Orlando családja szemében aberráció. Fájdalmas harcot kell vívnia - mint egész eddigi életében -, hogy önmaga maradhasson: erős, egyenes jellemű, fantasztikus nő. A chilei Sebastián Lelio (Gloria, A rabbi meg a lánya) szerelmi drámája elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Az Egy fantasztikus nő kísérőfilmje Kis Hajni diák Oscar-díjra jelölt Szép alak című 15 perces rövidfilmje. (ELF Pictures)
A kétes üzleteiről híres Mort Weil hajlandó kölcsönt folyósítani neki, s csak egy kikötése van: Vitelli hálából tegyen el láb alól egy befolyásos alvilági figurát. A célszemély Ling, a kínai bukméker lenne, Cosmo azonban visszadobja a piszkos munkát. Így viszont saját életét teszi kockára, hiszen jól tudja, Mort és bandája sohasem tréfál.
Egy, a múltja bűnei miatti démonokkal küzdő papot megkeresi réga barátja, és arra kéri, hogy segítsen a lányán, akit megszállt az ördög.
Kate (Darby Camp) újra izgalmas kalandba keveredik. Bár az idei karácsonynak a családi béke jegyében kellene telnie, a lázadó kamaszlány nem hajlandó elfogadni anyja új párját, azzal pedig végképp nem ért egyet, hogy az ünnepeket a férfival és annak fiával, Jackkel (Jahzir Bruno) együtt töltsék el. Az egyetlen biztos megoldásnak a szökés tűnik, s minden jól is alakul, míg Kate nem találkozik Mikulással (Kurt Russell), s ki nem derül, hogy egy gonosz varázsló, Belsnick (Julian Dennison) végleg tönkre akarja tenni mindenki kedvenc ünnepét. Nincs mit tenni, Kate és Jack Mikulás segítségére siet, s közösen próbálják megakadályozni a gonosz tervet. A fergeteges kalandfilmet a Reszkessetek betörők! és a Harry Potter legendás direktora, Chris Columbus írta és rendezte, a Mikulást alakító Kurt Russel mellett Goldie Jeanne Hawn is főszerepben jelenik meg benne.
/ dráma
Olaszország tengerpartján egy holokauszt-túlélő magához vesz egy 12 éves utcagyereket, aki nemrég kirabolta.
Garfleid, a lusta, kövér és bosszantó macska kalandjai folytatódnak gazdájával és a kutyával, Ubullal az oldalán.