Akadt néhány sorozat, amelyet idén váratlanul vagy sem, de elkaszáltak. De szerencsére olyanok is bőven vannak, amelyektől egyelőre biztosan nem kell még elbúcsúznunk. Összegyűjtöttünk nektek tíz olyan sorozatot a streaming világából, amelyek kapcsán már mind megerősítették, hogy 2025 után is folytatódni fognak.
Az HBO Maxon fut, és eddig három évadot ért meg Az aranykor. A 19. század végi hatalmas gazdasági változások közepette, 1882-ben a fiatal Marian Brook, egy déli tábornok árván maradt lánya beköltözik merev és konvencionális New York-i nagynénjeihez, ahol egy izgalmas társadalmi háborúba keveredik. Idén júliusban erősítették meg, hogy berendelték már a negyedik évadot is.
Az animációs sorozatok táborát erősíti az Amazon Prime kínálatában a Legyőzhetetlen. Mark Grayson egy látszólag átlagos tinédzser, akinek apja, a Föld leghatalmasabb szuperhőse. Tizenhetedik születésnapja után nem sokkal Mark saját erejét kezdi fejleszteni, és apja segítségével megtanulja, hogyan használja azt. Apja azonban nem olyan hősies, mint ahogy azt Mark gondolta, hiszen sötét titkot rejteget, amely lassan kiderül, amikor brutálisan meggyilkolja a világ legnagyobb szuperhős csapatának, a Guardians of the Globe tagjainak. A sorozat idén kapta meg harmadik évadját, de már most biztos, hogy elkészül a negyedik és az ötödik is.
Az igazság ára a Netflixen fut és már három évadot megért. A Michael Connelly regényei alapján készült sorozatban egy rendhagyó, idealista ügyvéd az autója hátsó ülésén rendezte be az irodáját. A legnagyobb streaming platform már berendelte a negyedik évadot, csak idő kérdése, hogy megérkezzen.
A Murderbot idén debütált az AppleTV+-on és a jelek szerint elég jól teljesített hozzá, hogy a platform berendelje a folytatást. Egy biztonsági android küzd az érzelmekkel és a szabad akarattal, miközben egyensúlyoz a veszélyes küldetések és az elszigeteltség iránti vágy között, elkerülve önmaga feltérképezését és megtalálva a helyét.
Nagyot ment 2023-ban a One Piece élőszereplős sorozata a Netflixen. Olyan nagyot, hogy jövőre jöhet a második évad, sőt, már a harmadikon is dolgoznak. A sorozat a Kalapács Kalózok kalandjait követi nyomon, akik együtt törekednek egyéni céljaik elérésére és a „One Piece” megszerzésére, egy legendás kincsre, amelyet a korábbi „kalózok királya”, Gold Roger talált meg és rejtett el.
Egy jó kórházas drámára mindig van kereslet, ezt mutatja az is, hogy az HBO Maxon idén debütált Vészhelyzet Pittsburghben is folytatódni fog, jövőre kaphatja meg második évadját. Az egészségügyi dolgozók mindennapjai egy pittsburghi kórházban, ahogyan zsonglőrködnek a személyes válságokkal, a munkahelyi politikával és a kritikus betegek kezelésének érzelmi terheivel, feltárva a nemes hivatásukhoz szükséges rugalmasságot.
A Stick az AppleTV+-ra érkezett meg idén, és a jelek szerint ez is hozta azt, ami elegendő a folytatás berendeléséhez. A munkájából kirúgott volt golfozó reményt lát abban, hogy miután felesége elhagyja, egy problémás tinédzser csodagyerek edzője lesz, és a jövőjét a fiatal sikerére teszi fel.
A csajok kedvence, a Virgin River eddig hat évadot ért meg a Netflixen, de ezzel még koránt sincs vége! Nem csak a hetedik, de a nyolcadik évad elkészülésében is biztosak lehetnek a rajongók. Melinda Monroe nővérként dolgozik egy kisvárosi klinikán. A fiatal nő fokozatosan rájön, hogy a vidéki élet közel sem olyan egyszerű, mint azt korábban gondolta, és saját magát is jobban meg kell ismernie.
Az első évadot imádtuk, a másodikat pedig most tapossuk. De már biztos, hogy elkészül a Wednesday harmadik évadja is. A sorozat az Addams család bájos(nak csak saját felelősségre nevezhető) leánya megkezdte tanulmányait a Nevermore Akadémián, ahol a világ válogatott különceit, sziréneket, farkasembereket és más „nem normikat” tanítanak. Az iskola falai közt aztán rendre valami sötét és veszedelmes után kell nyomoznia.
Végül, de nem utolsósorban a Netflix már februárban egy harmadik évadra is megújította a Puszi: Kitty szerződését, így jönni fog a folytatás. A Covey nővérek közül a legfiatalabb, Kitty az igaz szerelmet keresi távol az ottonától, miközben megpróbált többet megtudni édesanyjáról.
84 Az aranykor (2022)
(7) (8)
HBO Max
Egy konzervatív család haladó szellemiségű leszármazottja elhatározza magát, hogy beépül a szomszédos gazdag klánba, amit a kegyetlen vasútmágnás, George Russell irányít,... több»
86 Az igazság ára (2022)
(12) (1)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Netflix
A Michael Connelly regényei alapján készült sorozatban egy rendhagyó, idealista ügyvéd az autója hátsó ülésén rendezte be az irodáját. több»
Szereplők: Neve Campbell, Manuel Garcia-Rulfo, Lana Parrilla, Holt McCallany, Elliott Gould
78 Murderbot (2025)
(16) (8)
akció | dráma | sci-fi | vígjáték
Apple TV+
Egy biztonsági android küzd az érzelmekkel és a szabad akarattal, miközben egyensúlyoz a veszélyes küldetések és az elszigeteltség iránti vágy között, elkerülve önmaga... több»
Szereplők: Alexander Skarsgård, Clark Gregg, John Cho, David Dastmalchian, Amy Stewart
81 One Piece (2023)
(11) (3)
akció | fantasy | kaland | vígjáték
Netflix
Eiichiro Oda betselling adatpációjának élőszereplős feldolgozása a Netflixen. több»
Szereplők: Ian McShane, Katey Sagal, Joe Manganiello, Christian Convery, Vincent Regan
81 Vészhelyzet Pittsburghben (2025)
(5) (4)
HBO Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Az egészségügyi dolgozók mindennapjai egy pittsburghi kórházban, ahogyan zsonglőrködnek a személyes válságokkal, a munkahelyi politikával és a kritikus betegek kezelésének... több»
82 Virgin River (2019)
(8) (10)
Netflix
Melinda Monroe nővérként dolgozik egy kisvárosi klinikán. A fiatal nő fokozatosan rájön, hogy a vidéki élet közel sem olyan egyszerű, mint azt korábban gondolta, és saját... több»
Szereplők: Annette O'Toole, Daniel Gillies, Tim Matheson, Alexandra Breckenridge, Dylan Bruce
84 Wednesday (2022)
(37) (11)
családi | fantasy | horror | krimi | vígjáték
Netflix
Az Addams Family modernizált élőszereplős feldolgozása, melyből megismerhetjük Wednesday Addams fiatalkori éveit. A sorozat executive producere Tim Burton. több»
Szereplők: Steve Buscemi, Catherine Zeta-Jones, Christopher Lloyd, Jenna Ortega, Thandiwe Newton
66 Puszi: Kitty (2023)
(3)
dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
A Covey nővérek közül a legfiatalabb, Kitty az igaz szerelmet keresi távol az ottonától, miközben megpróbált többet megtudni édesanyjáról. több»
Szereplők: Noah Centineo, John Corbett, Sarayu Rao, Yunjin Kim, Anna Cathcart