Rém gyenge thrillerre kattantak rá a hazai nézők a Netflixen, íme a top10

Sem a hazai, sem a külföldi nézők és kritikusok körében nem aratott osztatlan sikert a Nő az ablakban, de úgy tűnik, mégis mindenki ezt nézi.

Amy Adams thrillere, a Nő az ablakban vezeti a hétvége után a Netflix legnézettebb műsorainak listáját. A nehéz sorsú produkciót eredetileg mozikba szánták, de a gyenge tesztvetítések után lepasszolták a Netflixnek, és bár a szereplőgárda és az alapanyag is kimondottan erős, a film az eddigi vélemények alapján nem sokakat győzött meg. A RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon az újságírók 29, a nézők 44 százalékra értékelték,míg nálunk, a Mafabon 46 szavazattal 62 százalékon áll.

A dobogó második helyét a Love, Death & Robots második szezonja szerezte meg, mely az első évad után még erősebben tért vissza. A harmadik helyen jelenleg Alexandre Aja parádés sci-fi thrillerje, az Oxigén áll a zseniális Mélanie Laurentfőszereplésével, de az élmezőnyből továbbra is kirobbanthatatlanok az utóbbi hetek nagy húzócímei, a Jupiter hagyatéka, a Sexify és a Shadow and Bone – Árnyék és csont, de A nagy pénzrablás is bebetonozta magát a top10-be, ahova ezen a héten Ewan McGregor minisorozata, a Halston is csatlakozott.

A legnézettebb tíz műsor között mindössze három filmet találunk, a már említett Nő az ablakban és az Oxigén mellett az idei év eddigi legjobb animációs produkciója, A Mitchellék a gépek ellen fért be a top10-be.

Idelent mutatjuk a listát, ha pedig valamelyik kimaradt volna, látogass el a műsor mafabos adatlapjára, ahol a 'Lejátszás a Netflixen' mezőre kattintva rögtön el is indíthatod, amennyiben van előfizetésed a szolgáltatónál.  

#10

79 Halston  (2021)

(3) (1)

dráma | életrajzi

Netflix

A Halston nem csupán egy márkanév, a divatszakmában ez jelképezi a luxust, a státuszt és a hírnevet. több»

#9

akció | animáció | fantasy | horror | kaland

Netflix

A filmet az azonos című videojáték inspirálta. A történet a sötét középkorban játszódik. Hőseink a becsületüket vesztett Belmont klán rendíthetetlen harcosai, akik azon... több»

#8

82 A nagy pénzrablás  (2017)

(32) (2)

akció | krimi | misztikus | thriller

Netflix

Egy csoport különleges tolvaj megtámadja a Moneda and Timbre pénzverdét, hogy megvalósítsák a tökéletes bűntényt. A terv szerint 2,4 milliárd eurót lovasítanának meg. több»

#7

akció | dráma | fantasy

Netflix

A sorozat fiatal főszereplőnője felfedezi misztikus erejét, és segítségével megpróbálja megmenteni a világát a gonosz, sötét hatalomtól. A kegyetlen háború okozta... több»

#6

animáció | családi | kaland | sci-fi | vígjáték

Netflix | Telekom TVGO

A filmekből jól tudjuk, ha egy átlagos család tagja vagy, jobb ha felkészülsz, ugyanis előbb-utóbb hatalmas veszélybe keveredsz, és olyan események láncolatának részesévé... több»

#5

71 Sexify  (2021)

(7)

dráma | vígjáték

Netflix

Natalia nagyon jól tudja, mitől döglik a légy, ha szoftverfejlesztésről van szó. Azonban a szex egy olyan dolog, ami nem tartozik az erősségei közé. Elhatározza hát, hogy... több»

#4

akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi

Netflix

A szuperhősök első generációja majdnem száz évig védte a világot a veszélyektől. Most gyerekeik öröksége, hogy megtegyék ugyanezt ebben a több évtizedet felölelő... több»

#3

74 Oxigén  (2021)

(16) (1)

sci-fi | thriller

Netflix

Egy nő egy krioálom kamrában találja magát, és fogalma sincs, hogy került oda. A levegő lassan elfogy, neki pedig mindenképpen kiutat kell találnia. több»

#2

83 Love, Death & Robots  (2019)

(8) (2)

animáció | fantasy | horror | rövidfilm | sci-fi | vígjáték

Netflix

Az antológiasorozat egymástól teljesen különálló epizódjai kivétel nélkül a halál, a szeretet, meg persze a robotok témájával foglalkoznak, és mindezt sci-fi, fantasy és... több»

#1

63 Nő az ablakban  (2021)

(16) (7)

dráma | krimi | misztikus | thriller

Netflix

Anna Fox egy agorafóbiás nő, aki egyedül él hatalmas New York-i otthonában. A ház, melyet egyszer boldog családi légkör lengett be, most szinte tökéletesen üresen áll. A nő... több»