A J.J. Abrams rendezésében készülő Star Wars IX köröket vert a franchise korábbi filmjeire.

Április első felében a Disney végre előrukkolt a világszerte milliók által várt Star Wars IX első előzetesével, de a hivatalos számokra mindeddig várnunk kellett.

A Chicagóban megtartott SW Celebaration-ön bemutatott, majd a világhálón is közzétett trailert a Deadline értesülései szerint 24 óra alatt 111 milliószor játszottá le, vagyis kétszer többen, mint Az ébredő Erőt és 20 millióval többen, mint Az utolsó Jediket.  

Bár ez a szám kétségkívül impozáns, azonban messze elmarad a Végjáték vagy az idén bemutatásra kerülő Az oroszlánkirálytól, ugyanis míg az előbbi ugyanennyi idő alatt 289, utóbbi 224,6 millió lejátszásig jutott.

Mindenesetre ilyen számok mellet a Disney valószínűleg történelmi bevételi rekordot állíthat be idén, melyből nem csak a már bemutatott, és szintén 1 milliárd felett teljesítő Marvel Kapitány, de a Bosszúállók: Végjáték, Az oroszlánkirály, a Jégvarázs 2 és a Skywalker sagát lezáró új epizód is bőven kiveszi majd a részét.

A Star Wars: Episode IX  december 19-től látható a hazai mozikban.