2015.10.19   szerző: hp   hozzászólások: 0

Megőrizte első helyét a Hotel Transylvania 2, a Mentőexpedíció továbbra is a második, míg a dobogó harmadik fokát a Bíborhegy szerezte meg.

Továbbra is tarol a Hotel Transylvania 2, bukott a MélyütésA kép forrása: The Weinstein Company

Továbbra is remekel, és uralja a hazai bevételi toplistát a Hotel Transylvania 2 – Ahol még mindig szörnyen jó. A tengerentúlon korábban már remek eredményeket produkáló animációs filmre 72 ezer néző 66  forint értékben váltott jegyet. Továbbra is jól teljesít Ridley Scott hazánkban forgatott sci-fije, a Mentőexpedíció, mely megőrizte második helyét. A Matt Damon főszereplésével bemutatott sci-fi három héttel a premierje után már 280 millió forintot kaszált.

A premierfilmek közül egyedül Guillermo del Toro gótikus horrorja, a Bíborhegy tudott felérni a dobogóra, és közel 30 ezres nézőszámával a szintén a hétvégén debütáló német sikervígjáték folytatását, a Fák jú Tanár úr 2-t utasította maga mögé. Gyengén kezdett ellenben Jake Gyllenhaal bokszfilmje, a Mélyütés. A visszafogott szereplés hátterében egyebek mellett az állhat, hogy a film már hetekkel ezelőtt felkerült a torrentoldalakra, ahonnan eddig húszezernél is többen töltötték le.

A hétvége szenzációja, hogy újra a mozikba került a Vissza a jövőbe. A 9 helyszínen vetített kultikus film 4,5 milliós bevételre tett szert. A 17 moziban játszott izlandi drámára, a Fúsira 581-en voltak kíváncsiak a hétvége folyamán, míg az előjátszásban vetített Sicario - A bérgyilkos 4500 nézőt érdekelt. A Szent Borbála című filmről nem érkeztek adatok.

A tengerentúlon a premierfilmek uralták a hétvégét. A hamarosan nálunk is debütáló horror-komédia, a Jack Black főszereplésével forgatott Libabőr 23,5 millió dollárral zárta a hétvégét. A második helyen a Mentőexpedíció végzett, melyet Steven Spielberg és Tom Hanks drámája, a Kémek hídja követett a maga 15 milliós bevételével. A negyedik helyet a Bíborhegy szerezte meg. Hugh Jackman új filmje, a múlt héten csúnyán elhasaló, 150 millióból forgatott fantasy, a Pán mindössze 5,8 millióval tudta gyarapítani a bevételeit, és világszerte eddig csak a büdzsé felét termelte vissza.

A teljes hétvégi toplistát a kattintás után találjátok.