Dario Argento első rendezését nem nevezném horrornak, inkább kriminek vagy thrillernek. A gyilkosságok a horrorokhoz/giallókhoz képest inkább visszafogottak, még nincsenek meg a vérben és erőszakban tobzódó jelenetek, a kamera még diszkréten elfordul az áldozatok halálakor. Itt még nem az a hangsúlyos, mint a rendező későbbi giallóiban, hogy a nézőt minél rafináltabb gyilkosságokkal borzassza el, Argent még nem élvezkedik a filmbeli áldozatok halálán, és talán a történet sem különösebben bonyolult. Dramaturgiailag természetesen fontos elem az, hogy a rendőrség helyett szinte végig a főszereplő nyomoz, viszont kissé furcsa (vagy vicces, nem tudom), hogy míg a rendőrség ténykedéséről alig-alig tudunk meg valamit, és nem jutnak ötről a hatra, addig a főszereplő szinte nulla eszközzel mindent kinyomoz, arról nem is beszélve, hogy a rendőrség képtelen azonosítani az egyik rögzített telefonbeszélgetésen hallható furcsa hangot, de a főhősünk barátja erre is rájön; a filmnek így szerintem pont a rendőrséggel kapcsolatos részei a legunalmasabbak, lényegében véve nem is viszik előrébb a történetet. (Egyébként izgalmas esettanulmány lehetne annak megvizsgálása, hogy a főszereplő hogyan válik egyre izgatottabbá a nyomozása során, hogyan nyer ihletet az íráshoz, hogyan válik az ügy megszállottjává, ami mintha azt mutatná, hogy lelkileg ő sem teljesen kiegyensúlyozott, de érdekes a pozíciója is, hiszen a történetben egyszerre lesz üldöző és üldözött.) Ugyanilyen suta és furcsa az a húzás, amikor a vége felé a fickó kizuhan talán a 4. emeletről, de még van ereje beszélni. Azt sem tartom élethűnek, hogy a sztori elején a rendőrség csak úgy elkobozza a főhős útlevelét (finom zsarolást alkalmazva ezzel), hogy rávegyék: segítse a nyomozást, és ő nem is tiltakozik ez ellen. Valamint ha többször is megpróbálják megölni őt és a barátnőjét, akkor nem értem, miért nem kapnak valamiféle védelmet. Szóval szerintem nonszensz ötletek, megoldások sorjáznak a filmben, olyan, mintha kicsit önmaga és a műfaj paródiája is lenne.
SPOILER
Egyedi ötletnek tartom viszont azt, hogy két gyilkosunk van, a galériatulajdonos és a felesége. Azaz jobbára a nő, akinek a férje falaz. Hogy miért is van minderre szükség, az természetesen csak a film végén derül ki. És itt merül fel számomra az egyik nagy probléma a történettel: szerintem ugyanis teljességgel összecsapott a befejezés, kb. egy percet - vagy még annyit sem - szánnak a két gyilkos motivációinak feltárására, az sem igazán derült ki a számomra, hogy a gyilkos hogyan választotta ki az áldozatait. Persze mondhatjuk, hogy nem a végeredmény a lényeg, hanem az odáig vezető út, számomra mégis kissé hiányzott a kidolgozottabb lezárás.
SPOILER VÉGE
Megjelennek azonban a későbbi Argento-filmek motívumai is, mint pl. az arctalan gyilkos, aki akkurátusan kesztyűben dolgozik, és akinek a szemszögéből többször is láthatjuk az eseményeket; vagy éppen az erős szexuális felhangok, a kés mint az ölés eszköze; vagy akár a fényképezést, a kamerabeállításokat, a kiszolgáltatottá váló embereket is említhetnénk. Alapvetően érdekes lenne a nagyvárosi paranoia és üldözöttség mint téma (hiszen sorozatban halnak meg a római fiatal nők, és a főszereplőt - illetve a barátnőjét is - megpróbálják megölni), számomra valamiért mégsem működött ez az egész, egyrészt talán hihetőbb lett volna, ha a történetbe beleszövik pl. a városiak pánikhangulatát a sorozatgyilkosságokhoz kapcsolódóan, másrészt bennem a főhős üldözése sem keltett igazi feszültséget. Angol nyelven láttam a filmet, de - talán szándékos volt ez a megoldás, talán csak a színészekkel volt a probléma - a színészek angolja 99%-ban rettenetes volt, annyira akcentussal beszélték a nyelvet, hogy néha fel tudtam volna sikítani a kíntól, és a játékuk sem mindig volt meggyőző. Összességében véve én többet vártam volna ettől a filmtől, különösen azok után, hogy több lelkendező véleményt is olvastam róla, de amint azt említettem, szerintem bőven akadtak benne hibák és gyengeségek.
Dario Argento első rendezését nem nevezném horrornak, inkább kriminek vagy thrillernek. A gyilkosságok a horrorokhoz/giallókhoz képest inkább visszafogottak, még nincsenek meg a vérben és erőszakban tobzódó jelenetek, a kamera még diszkréten elfordul az áldozatok halálakor. Itt még nem az a hangsúlyos, mint a rendező későbbi giallóiban, hogy a nézőt minél rafináltabb gyilkosságokkal borzassza el, Argent még nem élvezkedik a filmbeli áldozatok halálán, és talán a történet sem különösebben bonyolult. Dramaturgiailag természetesen fontos elem az, hogy a rendőrség helyett szinte végig a főszereplő nyomoz, viszont kissé furcsa (vagy vicces, nem tudom), hogy míg a rendőrség ténykedéséről alig-alig tudunk meg valamit, és nem jutnak ötről a hatra, addig a főszereplő szinte nulla eszközzel mindent kinyomoz, arról nem is beszélve, hogy a rendőrség képtelen azonosítani az egyik rögzített telefonbeszélgetésen hallható furcsa hangot, de a főhősünk barátja erre is rájön; a filmnek így szerintem pont a rendőrséggel kapcsolatos részei a legunalmasabbak, lényegében véve nem is viszik előrébb a történetet. (Egyébként izgalmas esettanulmány lehetne annak megvizsgálása, hogy a főszereplő hogyan válik egyre izgatottabbá a nyomozása során, hogyan nyer ihletet az íráshoz, hogyan válik az ügy megszállottjává, ami mintha azt mutatná, hogy lelkileg ő sem teljesen kiegyensúlyozott, de érdekes a pozíciója is, hiszen a történetben egyszerre lesz üldöző és üldözött.) Ugyanilyen suta és furcsa az a húzás, amikor a vége felé a fickó kizuhan talán a 4. emeletről, de még van ereje beszélni. Azt sem tartom élethűnek, hogy a sztori elején a rendőrség csak úgy elkobozza a főhős útlevelét (finom zsarolást alkalmazva ezzel), hogy rávegyék: segítse a nyomozást, és ő nem is tiltakozik ez ellen. Valamint ha többször is megpróbálják megölni őt és a barátnőjét, akkor nem értem, miért nem kapnak valamiféle védelmet. Szóval szerintem nonszensz ötletek, megoldások sorjáznak a filmben, olyan, mintha kicsit önmaga és a műfaj paródiája is lenne.
SPOILER
Egyedi ötletnek tartom viszont azt, hogy két gyilkosunk van, a galériatulajdonos és a felesége. Azaz jobbára a nő, akinek a férje falaz. Hogy miért is van minderre szükség, az természetesen csak a film végén derül ki. És itt merül fel számomra az egyik nagy probléma a történettel: szerintem ugyanis teljességgel összecsapott a befejezés, kb. egy percet - vagy még annyit sem - szánnak a két gyilkos motivációinak feltárására, az sem igazán derült ki a számomra, hogy a gyilkos hogyan választotta ki az áldozatait. Persze mondhatjuk, hogy nem a végeredmény a lényeg, hanem az odáig vezető út, számomra mégis kissé hiányzott a kidolgozottabb lezárás.
SPOILER VÉGE
Megjelennek azonban a későbbi Argento-filmek motívumai is, mint pl. az arctalan gyilkos, aki akkurátusan kesztyűben dolgozik, és akinek a szemszögéből többször is láthatjuk az eseményeket; vagy éppen az erős szexuális felhangok, a kés mint az ölés eszköze; vagy akár a fényképezést, a kamerabeállításokat, a kiszolgáltatottá váló embereket is említhetnénk. Alapvetően érdekes lenne a nagyvárosi paranoia és üldözöttség mint téma (hiszen sorozatban halnak meg a római fiatal nők, és a főszereplőt - illetve a barátnőjét is - megpróbálják megölni), számomra valamiért mégsem működött ez az egész, egyrészt talán hihetőbb lett volna, ha a történetbe beleszövik pl. a városiak pánikhangulatát a sorozatgyilkosságokhoz kapcsolódóan, másrészt bennem a főhős üldözése sem keltett igazi feszültséget. Angol nyelven láttam a filmet, de - talán szándékos volt ez a megoldás, talán csak a színészekkel volt a probléma - a színészek angolja 99%-ban rettenetes volt, annyira akcentussal beszélték a nyelvet, hogy néha fel tudtam volna sikítani a kíntól, és a játékuk sem mindig volt meggyőző. Összességében véve én többet vártam volna ettől a filmtől, különösen azok után, hogy több lelkendező véleményt is olvastam róla, de amint azt említettem, szerintem bőven akadtak benne hibák és gyengeségek.