A belső tenger

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Olvastam a filmmel kapcsolatban olyan kritikai jelzőt lejjebb, hogy hatásvadász. Egyezzünk ki egy "hatásosban". Amenábar mint félig chilei, félig spanyol rendező természetesen latin temperamentummal rendelkezik, tehát nem az érzelmek elkenegetése vag... Teljes kritika

Gyönyörű film. Megmutat szerelmeket, felszínre hoz emlékeket, érzéseket. És elgondolkodtat az élet értelmén, s hogy helyesen élem-e? Bardem munkásságát azóta kísérem figyelemmel, hogy láttam ezt az alkotást.

Javier Bardem a legnagyobb színészek közé tartozik. Számos filmben bizonyította ezt, elég, ha csak a „Nem vénnek való vidék”, illetve a „Biutiful” címét említem. Ez a filmje nagyon megosztja a nézőket, van aki így értékelte: „Tökuncsi, oszkárhajhász ... Többmelodráma”, viszont vannak olyanok – köztük én is – akik zseniálisnak tartják. Az eutanázia problematikájával foglakozik, a néző elgondolkodhat azon, hogy a 28 évre ágyhoz kötött, tehetetlen ember élete valóban emberi lét-e, vagy csak puszta vegetálás. Ramón/Bardem kűzd a megváltó halálért, de amíg az meg nem adatik neki, azért, hogy ezt a létet el tudja viselni (más nem is tud tenni!) a belső tengerhez menekül. Viszonylag sok film foglalkozik a gyógyíthatatlan, magatehetetlen emberek sorsával (Életrevalók, Te nem vagy te, Szavak nélkül, Cartagena és még hosszan lehetne sorolni), de ennek a filmnek a színvonala messze kimagaslik közülük. Az elején kissé szokatlan volt, hogy Bardem N. Cage magyar hangján, vagyis Józsa Imre tolmácsolásában szólalt meg, de a nívós eredmény feledtette ezt a meglepetést. Für Anikó Julia hangjaként a megszokott remek teljesítményt nyújtotta, ő az, akinek a szinkronhangjáért lelkesedem.

Eutanázia. Komoly téma, és komolyan is kell vele foglalkozni, ahogyan a film teszi. Csendesen és szeretetteljesen. De a másik viszont, hogy az érzelmeken kívül nagyon altatós és lassú az egész. Nem hozott igazán lázba.