Annie Hall

Bizonyára bennem van a hiba, de sokszori nekifutásra (úgy 20 és 45 éves korom között) csak egyszer sikerült végignéznem az Annie Hallt, aztán azóta is hiába próbálkozom a repetával, nem megy. Agyonfilozofált nyavalygás, nyűglődés az egész. Nem köt le... Több a feszegetett téma, humorosnak sem találom. Inkább sajnálatra méltó. A Woody Allen-rajongók most talán megköveznek, bevallom, én nem bírom őt. Íróként, rendezőként talán rendben van, de a filmvásznon eléggé idegesítő figura. Bocs, ez van.

Imádom Woody Allen stílusát, filmjeit. Ez alól az Annie Hall sem kivétel, igazi klasszikus, megunhatatlan, tele jó poénokkal.

Hogyan lehet humora egy olyan mozinak, amelyben a filmvilág legmarkánsabban semmitmondó, az árnyékban elveszni látszódó – legalábbis ennek az attitűdjét felvonultató – figura a főszereplője és a rendezője (gyakran az írója is) az alkotásnak? Ez előtt... Többe Buster Keatonnal fordult elő. Meglehetősen visszás emlékek fűződnek ezen filmekhez, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy az egyszemélyes alkotógárda úgymond nem kifejezetten a briliáns képi megjelenítések tárházát szüli meg. Persze nem utolsósorban kijelenthető az is, hogy a stílusában partvonalra sodort művek azért mindenképp rejtenek – ha nem is a széles nézőközönség számára is – valamiféle megelégedettséget [?], hogy nem a szokásos képi világot, filmes eszközöket kapják vissza. [?] Afelől nem is lehet kétségünk, hogy az Annie Hallban mindez megjelenik. Szokásostól eltérő felütések, számos, a nézőkhöz kiszóló monológ és jellegzetes, pikírt párbeszédek fémjelzik a rendező világát – és azokét, akik már a jó néhány évtized alatt hozzáedződtek. Ha azt mondjuk, hogy a történet (ha ugyan van) a mindennapok kibeszéletlen bosszúságairól, a ki nem mondott apró humorról, az össztársadalmi életérzés fenomenális érzékenységű leírásáról van szó, akkor nem sokat mondtunk az egészről. Ha a néző eltekint a modern filmes éra elfajulásától – minden értelemben –, akkor igazán kellemes kikapcsolódásban lehet része Woody Allen eme korai művét látva. A konvenciómentesség filmes tanfolyama, hogy a berögzült, értelmetlen gesztusok mögött – vagy azokat felfedve – milyen szofisztikált nevetséges helyzetek bomlanak ki. A kor nem számít – pontosabban nem repül el minden felett, tehát maradnak örök értékek – ezen a trenden belül is. Szó, ami szó, jó szívvel ajánlott többször megtekintésre is. Folytatása nem lehetséges, sem remake-je, de ezt az idő lassan bebizonyította.

Annyira béna,esetlen,és ügyefogyott Woody Allen,hogy csak szeretni lehet,és kell is,mert zseni.Egyik legjobb filmje,erősen ajánlott kategória.Idő kell,hogy ráálljunk az ő humorcsatornáira,de persze megéri.