Egy gyerekkorában bántalmazott pszichopata New York utcáit járva fiatal nőkre vadászik, hogy aztán a meggyilkolt nők skalpjaival díszítse a próbababáit…
(dulkap)Egy erőszakos,brutálisan beteg film a vérbő nyolcvanas évekből.Nem is panaszkodhatunk,mert a gore képsorokkal nem szűkölködött a rendező William Lustig.Igazi slasher horror,ami az emberi lét aljának a semmitmondó életét,és perverzióit mutatja be néha hatásvadász eszközökkel.Műfajkedvelőknek kötelező darab.
Ismét találtam egy gyémántot a régmúltból! Persze sokat halottam már az 1980-ban készített Maniac (avagy az Elmebeteg) című filmről, de ezidáig még nem volt szerencsém hozzá! Elképedve ültem még egy két percig a tévé képernyője előtt a megtekintése u... teljes kritika»
Nyomasztó és vérgőzös filmet láthat az, aki úgy dönt, hogy leül a Maniac elé. A történet valahol a slasher és a dráma határán egyensúlyoz, B kategóriás kivitelben, és a sutaságai ellenére is hátborzongató pillanatokkal "örvendezteti meg" a nézőt. Kis... teljes kritika»
Körülbelül úgy egy évvel ezelőtt láttam először William Lustig 1980-ban készített, Maniac című filmjét, és hiába láttam már rengeteg horrort előtte, ez a mű mégis képes volt sokkolni. Az első meglepetés akkor ért, amikor rájöttem, hogy hiába a renget... teljes kritika»
A film összbevétele 6 000 000 dollár volt (imdb.com).
Anna szerepére eredetileg Daria Nicolodit szerették volna a készítők, de mivel a színésznő egy másik filmben, Dario Argento Pokol című filmjében volt érdekelt, nem tudott csatlakozni a forgatáshoz.
(Kóborló )A főszerepben látható Joe Spinell egyszerre forgatta ezt és a Fantom az éjszakában című filmet, ahol egy teljesen másfajta karaktert alakított, ezért ebben a filmben több jelenetnél álbajuszt és parókát kellett viselnie.
(Kóborló )A filmet az amerikai cenzorok sosem osztályozták, mert az alkotók nem mutatták meg nekik.
(Filmbarbár)Hogy a költségeket alacsonyan tarthassák, számos női szerepre pornószínésznőket szerződtettek.
(Filmbarbár)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »