Pi

Ahányszor csak megemlítettem a „Pi” címet, mindenkinek a 2012-es „Pi élete” jutott eszébe, pedig szerintem jelen filmünknek is kijárna a szélesebb körű elismerés. Ez az alkotás volt az első találkozásom Darren Aronofsky művészetével, és azonnal a kedvenc rendezőim sorába is repítette őt. Mint a matematika és a pszichológiai horror-thriller műfaj rajongója, azt kell mondanom, ezt a filmet pontosan rám szabták. Ha valamire, akkor az eredetiségre nem lehet panasza senkinek: a témaválasztás üdítően egyedi. Szerintem mind a fekete-fehér fényképezés, mind a minimalista kivitelezés jót tett az összhatásnak, tovább fokozva a paranoid képsorok és hátborzongató szürreális hallucinációk keltette feszültséget. A mai napig kiráz a hideg, ha egy metróaluljáróban eszembe jut a film ott játszódó jelenete... Jó, hogy sosem néztem bele a Napba!

Művészfilmnek szerintem gyenge, sima thrillernek pedig nem alkalmas. Fekete-fehér,ezzel nincs is baj, hanem szerintem túl agyalósra csinálták, és nincs élvezeti értéke a produkciónak. A vége is egy kicsit káoszos.

A Requiem egy álomért mellett a kedvenc munkám Arronofsky-tól. Zseniális.

Jó film! Klasszul bemutatja, ahogy egy nem hétköznapi gondolkodással vívódó ember miféle nehézségekkel kell hogy megküzdjön. Lényegében elmeháborodottnak tekinthető. De ezt a film életszerűen mutatja be...