Eljárt-e az idő fölötte és holtvágányra döcögött-e a Mélyvörös villamos? A válasz: igen és igen. Személy szerint értetlenséggel állok a filmet övező rajongás előtt. Régen már volt hozzá „szerencsém” egy ízben, akkor nem jött be; most adtam neki egy második esélyt, mindhiába. Kétségtelen, hogy a fényképezés és a zene erős oldala – különösen hatásos az a snitt, melyben a kamera végigpásztázza a gyilkos személyes tárgyait, mialatt a vezérmotívumnak is nevezhető energikus zene szól –, azonban a játékidő kitöltésére szánt karcsú történet, a (szó szerint is) holtvágányra döcögő befejezés és a főszereplő páros hiteltelen játéka nagyon lehúzza a szememben az összképet. A modoros riporternőről merem állítani, hogy talán a legművibb karakter, akit egy nevesebb (horror)fil... több»
Lény lényeg nélkül Őszintén megmondom: nagy csalódás számomra ez a film. Régóta a várólistámon volt, de jobb lett volna, ha ott porosodik örökre. Olyan semmitmondó az egész; az érdeklődésemet a félidő előtt elvesztettem. Az izgalmas és figyelemfelkeltő nyitány után kapunk egy csapat papírmaséból kivágott karaktert (akik sorsa iránt nagy eséllyel mindvégig közömbös marad a néző), e néhány „jeles koponya” szerepe pedig kimerül abban, hogy a teljes játékidő alatt a lény sarkában loholnak, egészen a végjátékig vajmi kevés vizet zavarva ezzel. Ezt a sablonos koncepciót nyakon öntötték néhány hullával, egy pohárnyi tetszetős vizuális trükkel és egy hordónyi rosszul öregedő digitális effektussal, és kb. ennyi az egés... több»
Kutyából nem lesz szalonna – még egy villámcsapástól sem! Alapvetően nem vagyok a kutyás filmek rajongója, számomra túl szentimentálisak. Tim Burtonnek azonban ismét sikerült belopnia magát a szívembe ezzel a mesével, melyben szokásához híven csalhatatlan érzékkel egyesíti a csúnyát, a groteszket és a morbidot a széppel, a viccessel és a meghatóval. Szerintem már a tizenéves korosztály számára is könnyen befogadható a történet: a 12 éves húgommal néztük, neki is tetszett. Külön pluszpont a roppant ötletes magyar címért, illetve a számos filmes utalásért. (Eszembe jutottak a japán kaidzsú filmek, Drakula, Jurassic Park, Szörnyecskék, Coraline és a titkos ajtó, valamint a rendező egy korábbi filmje, az Ollókezű Edward is. Valaki vett észre másokat is... több»
Egy rettenetesen jellemtelen kecske esete, mely egyetlen rendes keresetet sem zsebelhet be, ezzel szemben rendszeresen el lesz fenekelve. Lehetetlen helyzetek, kellemetlen jelenetek, melyek kellemesen mekk-nevettetnek, remekbe szerkesztett zene – fergeteges egy gyerekmese lett!
A „hogyan készítsünk valamit minimális erőfeszítéssel”-projekt Idegesítő 12 éves főszereplő (olyan kiforrott beszólásokkal, amitől az ember eldobja az agyát), nulla százalékban árnyalt gonosztevők (akiket jobbára komolyan sem lehet venni), Star Wars-koppintások (lásd: „fénykard” és képzetlen „rohamosztagosok”, hogy az erdőben zajló üldözési jelenetről ne is beszéljek) és egy érzelmileg túlfűtött befejezés, melyben a film álfizikájának törvényei a családi dráma nevetségesen csöpögős záróakkordjához adaptálódnak – ezek jutnak elsősorban eszembe, ha Az Adam-projektre gondolok. Családi programnak szántam, de a feléig sem néztük meg, annyira fárasztó volt. A magam csendjében utólag végigszenvedtem, csak hogy joggal szidhassam. A filmet a teljes középszerűség... több»
84 Mélyvörös (1975)
A válasz: igen és igen. Személy szerint értetlenséggel állok a filmet övező rajongás előtt. Régen már volt hozzá „szerencsém” egy ízben, akkor nem jött be; most adtam neki egy második esélyt, mindhiába. Kétségtelen, hogy a fényképezés és a zene erős oldala – különösen hatásos az a snitt, melyben a kamera végigpásztázza a gyilkos személyes tárgyait, mialatt a vezérmotívumnak is nevezhető energikus zene szól –, azonban a játékidő kitöltésére szánt karcsú történet, a (szó szerint is) holtvágányra döcögő befejezés és a főszereplő páros hiteltelen játéka nagyon lehúzza a szememben az összképet. A modoros riporternőről merem állítani, hogy talán a legművibb karakter, akit egy nevesebb (horror)fil... több»