Szarkofágba az asztrofágokat, de az egész filmet is! Egy előttem szóló fogalmazta meg azt a nézetét, hogy ez animációs filmben jobban működött volna. Ezen kicsit elgondolkodva azt kell mondjam, maximálisan egyetértek. Valamint a játékidő harmadának lenyiszálása is jót tett volna az emésztésemnek.
Nem vagyok biztos benne, hogy ez egy ténylegesen rossz alkotás, azonban nekem nem nyerte el a tetszésem. Talán ha tízévesen láttam volna… Így, idősebb fejjel viszont csak harmadik nekifutásra sikerült befejeznem, pedig ez nálam szinte példa nélküli jelenség.
Elég naiv, bugyuta mese pereg le a szemünk előtt a sci-fi eposzokhoz illően túlnyújtott történetben, mely próbál egyszerre komoly lenni és komolytalankodni, a kettő között viszont a földre huppan.... több»
Önmaga hű adaptációja Egy semmilyen tekintetben sem szokványos alkotásról van szó, ami számomra főképp a végletesen elrugaszkodott koncepciója és a kaotikus történetvezetés miatt marad emlékezetes. Szerintem hozzám hasonlóan minden néző a film során – ha nem is dolgozott ki konkrét teóriákat – eljátszadozott a gondolattal, hogy vajon mégis miben csúcsosodik ki ez az egész. Lefogadom, hogy a valóságtól mindenki a legtökéletesebben messze járt! Jóllehet ez az üdítő sajátosság nem talált be nálam minden téren, összességében lebilincselő hullámvasút-élményben volt részem. Ezt a Charlie Kaufmant pedig megjegyzem magamnak.
A besározhatók Egypár ötletes egysoros jól áll neki, de ennyi. Senkinek nem ajánlom, hogy összeszámolja a száz perc alatt kilőtt golyókat, mert ez okozhatna néhány álmatlan éjszakát. Az egész csúcspontja az a pillanat, amikor Jason Statham magyar hangja azt találja mondani, hogy „Ez egy rubinT” – nem rubin, rubinT, jól megnyomott t-vel. Szörnyű…
Eljárt-e az idő fölötte és holtvágányra döcögött-e a Mélyvörös villamos? A válasz: igen és igen. Személy szerint értetlenséggel állok a filmet övező rajongás előtt. Régen már volt hozzá „szerencsém” egy ízben, akkor nem jött be; most adtam neki egy második esélyt, mindhiába. Kétségtelen, hogy a fényképezés és a zene erős oldala – különösen hatásos az a snitt, melyben a kamera végigpásztázza a gyilkos személyes tárgyait, mialatt a vezérmotívumnak is nevezhető energikus zene szól –, azonban a játékidő kitöltésére szánt karcsú történet, a (szó szerint is) holtvágányra döcögő befejezés és a főszereplő páros hiteltelen játéka nagyon lehúzza a szememben az összképet. A modoros riporternőről merem állítani, hogy talán a legművibb karakter, akit egy nevesebb (horror)fil... több»
Lény lényeg nélkül Őszintén megmondom: nagy csalódás számomra ez a film. Régóta a várólistámon volt, de jobb lett volna, ha ott porosodik örökre. Olyan semmitmondó az egész; az érdeklődésemet a félidő előtt elvesztettem. Az izgalmas és figyelemfelkeltő nyitány után kapunk egy csapat papírmaséból kivágott karaktert (akik sorsa iránt nagy eséllyel mindvégig közömbös marad a néző), e néhány „jeles koponya” szerepe pedig kimerül abban, hogy a teljes játékidő alatt a lény sarkában loholnak, egészen a végjátékig vajmi kevés vizet zavarva ezzel. Ezt a sablonos koncepciót nyakon öntötték néhány hullával, egy pohárnyi tetszetős vizuális trükkel és egy hordónyi rosszul öregedő digitális effektussal, és kb. ennyi az egés... több»
79 A Hail Mary-küldetés (2026)
Egy előttem szóló fogalmazta meg azt a nézetét, hogy ez animációs filmben jobban működött volna. Ezen kicsit elgondolkodva azt kell mondjam, maximálisan egyetértek. Valamint a játékidő harmadának lenyiszálása is jót tett volna az emésztésemnek. Nem vagyok biztos benne, hogy ez egy ténylegesen rossz alkotás, azonban nekem nem nyerte el a tetszésem. Talán ha tízévesen láttam volna… Így, idősebb fejjel viszont csak harmadik nekifutásra sikerült befejeznem, pedig ez nálam szinte példa nélküli jelenség. Elég naiv, bugyuta mese pereg le a szemünk előtt a sci-fi eposzokhoz illően túlnyújtott történetben, mely próbál egyszerre komoly lenni és komolytalankodni, a kettő között viszont a földre huppan.... több»