
Vélemények (38)
Egyértelműen az első évad volt a legerősebb, majd elég változó/hullámzó lett az évadok minősége. Több helyen nagyon elnyújtották a történetet, nekem már kissé túl drámai is volt itt-ott, a vége pedig nagy hiányérzetet hagyott maga után. Ettől függetl... Több
Ismerősöm ajánlotta, hogy kezdjem el nézni, mert elég érdekes világot és terítéket kapunk az alkotóktól. Miután rávettem magam és megnéztem az első részt, ami elég hamar lebilincselt a képernyő elé és csak vártam, hogy minél többet megtudjak a soroza... Több
Egy 1990-ben készült film sorozattá dolgozása. Nagyon bejövős disztópia, érdekes sztorival, ami az elején nagyon furcsa volt, de miután megszoktam a történéseket, már nem zavart.
Sokáig szemeztem ezzel a sorozattal, nagyon kétkedve vágtam bele de megérte minden perce mert nagyon érdekes. Ezt az újdonság érzését pedig nem sok sorozat tudja megadni.
nagyon jó !!! Ilyen elburjánzott jövőprobléma az ember gyermeke c. filmben van még de ott nem ilyen utópisztikus társadalomra helyezik a hangsúlyt. Kiváltképpen jó benne hogy mint az amisok mindenhez visszatérnek és attól várják a csodát. Az egész e... Több
A sorozat egy sötét és reményvesztett jövőt mutat be. Drasztikusan leromlott a világ nemzőképessége. Nők és férfiak milliói vesztették el a reményt, hogy valaha gyerekük lehessen. Lassan és elkerülhetetlenül sodródik a kihalás felé az emberiség. Komor és fakó a színvilág, feszült jelenetekben nincs hiány, szinte tapintani lehet a terrort és félelmet a levegőben. Viszont sok a feleslegesnek tűnő esemény, és néha erősen vontatottnak tűnik. Talán hasznosabban is kitölthették volna az időt az alkotók vagy vághatták volna rövidebbre a szériát. Megtekintését ajánlom mindenkinek, akit érdekel egy alternatív, de nagyon is elképzelhető jövő.
Hasonló sorozatok
Sokáig mellőztem, végül akkora lendülettel kezdtem bele, hogy nem akartam abbahagyni. Számomra a 3. évadig volt igazán értékelhető, utána ellaposodott. Kíváncsi vagyok a befejező évadra.
Van valami szokatlan az egész sorozatban, meg a sztori abszurdságán. Talán a főszereplő csaj furcsa nekem, meg is leptek a készítők, hogy egy csúnyácska főszereplőt választottak. Érdekes, újszerű sorozat.
Nagyon jó sorozat, melynek minden része tele van feszültséggel, drámával. A probléma, amely miatt megszületett ez a társadalom, hamarosan akár a mi életünkben is felütheti a fejét. Megrázó a szolgálólányok ily mértékű kihasználása, megalázása, büntetése.
Nehezen vettem rá magam a sorira, mert tudtam hogy valami iszonyat lesz megnézni a történet miatt, és így is lett. Mégis a történet Vendetta érzései, a robbanásszerű feloldások , a gyomorszorító-boldog pillanatok amit az emberből kivált minden percét megérik a korábbi feszült pillanatoknak.
Nagyon megrázó történet egy beteg világról, ahol teljesen semmibe veszik a nőket egy két lábon járó inkubátor szerepét töltik be. HA pénzed van mindent megtehetsz.
Nagyon durva története van, eléggé lealacsonyító is egyben az alapsztori. Érdekes és félelmetes világot mutat be, reméljük nem erre felé tart a társadalom.