A négyzet (2017)

Ritka unalmas volt és alig bírtam ébren maradni. Hiba volt még csak belekezdeni is. Kellett volna valami, ami miatt úgy érzem, hogy ez elragadó, de sajnos nem éreztem. Kár érte pedig nagyon vártam és pozitívan álltam az egészhez, mint kiderült teljesen feleslegesen.

Más tekintélyes filmítészek mellett Cannes zsűrije kiemelkedőnek ítélte ezt a filmet, Berlin is díjazta mind az öt jelölt kategóriában, én nem! A hossza felér egy egész éjszaka tartó rémálommal, a megpendített témák elvarratlanul lógnak a levegőben, ezzel még inkább nehezítve a néző dolgát. "Iszonyatosan boldog vagyok, de nem tudom, érdemeltünk-e ennyi díjat" nyilatkozta a rendező Berlinben, és ha még Oscart is nyer(ne), akkor újra a hupilila művészfilmek, a közönséget magasról lenéző alkotások évadja következik. Erre sajnos a túlzott hype miatt sok esély van. Mindegy, a Filmakadémia melléfogásaival nem kell foglalkozni!

Első Östlund filmem, mely nem vett rá, hogy azonnal pótoljam a rendező korábbi munkásságát. A négyzet egy szürrealizmussal enyhén beoltott svéd társadalomkritika és dráma, de ezt nyugodtan ki lehet terjeszteni a hasonló nyugati országokra, még ha pl. hozzánk képest a svédek előttünk (mögöttünk?) járnak is a kifigurázott jóléti állam eszményképéhez. Jóléti-e az az állam, ahol a többség valóban jómódú? Minden mérhető statisztikai adat azt mutatja, hogy össztársadalmi szinten igen, de mi van, ha közben a nem mérhető dolgok elsorvadnak? Christian múzeumának legújabb kiállítása a négyzet, ami bárkinek megadja a törődést és egyenlő jogokat, ha belelép. Nagyon hangzatos, de nem az lenne a cél, amit egyébként majdnem el is értünk, hogy ez mindenkire érvényes legyen? Szerintem az az üzenete a négyzetnek, hogy mindenki beleképzeli magát a pihe-puha négyzetecskéjébe, ahol ő a legnagyobb király, és szarik a többiek négyzetére. Hiszen olyan nincs is, a múzeum is csak egy négyzetet épített, legjobb esetben is csak pár másik személynek van benne hely magunk mellett. Akiket nagyon hamar ki is lehet aztán lökni, ha úgy adódik. És miért éppen négyzet? Talán nincs jelentősége, és túlmagyarázom, de érdekes a formaválasztás. Egy körbe állni sokkal kézenfekvőbb volna, de a kör természetesebb alakzat, mint a mesterséges négyzet. A teljesség igénye nélkül még pár téma, amibe könyékig belenyúl a film. A modern művészet a sznobizmus szülötte, és jó nagy humbug. Mint a nyikorgó székrakás meg a kavicskupacok. A társadalomból kirekesztettek visszatérő elem, és minden alkalommal kicsit tovább árnyalja a róluk festett képet. Meddig állat az állat, és honnan ember az ember? Ezt a fantasztikus Oleg-csúcsjelenet példázza igazán, az egy nagyon emlékezetes 10 perc marad a filmből. A történetre aligha kell koncentrálni, nem kap nagy jelentőséget, laza szálak fűzik egymáshoz a skeccseket, pár kifejezetten csak lóg a levegőben. A gondolatébresztés és szórakoztatás a két célja a filmnek, én legalábbis így láttam. És itt bukik meg a dolog. Gondolatot ébreszt, de közben elaltat. Kétszer néztem meg a filmet, elsőre többször is elaludtam rajta, második próbálkozásnál csak egyszer. Borzasztóan hosszúra nyújtották az egészet. Oleg jelenetén kívül az összes untatott. Szoktam érteni az abszurd humort, szeretek is kínomban elmosolyodni magamon, ha pl. egy film számon kéri az emberségemet. Értettem a célzásokat, de alig találtak be. Ennyire lassú filmet ritkán nézek, mostanában 60 éves japán klasszikusok közt találtam hasonlókat, de azok legalább szépek. Sajnos a fölösleges ~60 perc annyira rányomja a bélyegét a filmre, hogy közepesnél jobbat nem tudok adni. Pedig minden potenciál megvan benne, hogy jó film lehessen.

Bennem van a hiba, de ez a film nem jött át. Szeretem a skandináv filmeket, de ez nem tetszett. Egyedül a majmos rész volt a filmben ami szimpatikus volt. Nem az "akció jelenet" miatt, hanem a skandináv filmekre jellemző váratlan szituáció miatt.

Nagyon kendőzetlenül és pofábavágóan mutatja be a film nyugati civilizáció állapotát itt és most. Minden viccnek a fele igaz.