
Vélemények (109)
Gyerekkorom egyik nagy élménye volt a film megnézése a moziban. Látványvilágát tekintve is egyedülállónak számított. Egy élmény volt és mai fejjel is jó emlékekkel gondolok vissza rá.
Bitang jó filmet kreáltak és itt semmi negatívumot nem tudnék mondani. Látványban szinte tökéletes és lélegzetelállító tud, lenni ez szerencsére nem megy a történet rovására sem.
Felnőttként is imádom, és a fiammal is megnézettem, Ő is imádja. Kedves mese a barátságról, az összetartásról! A megnézése tipikus apa-fia program, jó szívvel ajánlom mind a három részét! :)
Amíg nem voltak gyerekeim addig egyszer sem láttam. Azóta szinte minden évben. Jól kitalált figurák, jó kis pörgős story :)
Mindig is tudtam, hogy a játékok élnek!!! Aranyos történet a barátságról, szerethető karakterekkel, fantasztikus, fülbemászó dalokkal. Magávalragadó a mese hangulata.
Hasonló filmek
A történet, a párbeszédek és a két főszereplő figura is azonnal megszerethető! Egyedi sztori , remek látványvilág! Tökéletes mozi élmény!
Amikor a film megjelent, hatalmas örömujjongás fogadta, már csak azért is, mert ez volt az első számítógépes animációs mozi, ami már önmagában elvitte volna a dolgot. Úgyhogy olyan nagyon sokat nem kellett volna agyalni a történeten, főleg, hogy már ... Több
Kedvenc animációs filmem, kis szaros koromba is szerettem, de még most is :D Megunhatatlan, ajánlom mindenkinek aki még nem látta volna (van ilyen?) Vicces, látványos, szórakoztató, az egyik legjobb 3D-s animációs film, amit valaha láttam.
Ez a mese az egyik kedvencem és örülök, hogy láthattam annak idején moziban. Most már csak dvd-n van meg és otthon nézem, de minden alkalommal nagyon jól szórakozom rajta ! Ajánlom mindenkinek!! 10/10
Az egyik kedvenc mesém. Nagyon szépen jeleníti meg a történetet, és azt, ahogyan a játékok élnek. Tele van szuper karakterekkel, kedves humorokkal és érzelmekkel.
Élvezhető mese, bár inkább a fiatalabb korosztálynak ajánlanám, azon belül is a fiúknak. Megismerhetjük Andy-t, és a játékait, akik elég pozitív benyomást tehettek ránk.