Szerintem jól megrendezett kis film, nagyon ízléses a látvány, az egyetlen dolog, ami nem tetszik, az az, hogy nem igazán hiszem el, hogy itt valami nagy szerelem történik. Persze lehet, hogy a franciáknál így néz ki a románc, de nekem nem tűnt úgy, hogy nagyon közel kerülnének egymáshoz.
Nekem nagyon bejön a Will Smith és Tommy lee Jones páros, mert nagyon jó eltalálták azt a két teljesen különböző karaktert, ami ugyan kutya-macska harcban áll egymással, mégis tudjuk róluk, hogy bírják a másikat. Ennek a folytatás-filmnek is épp az a gyengéje, mint az a hasonló alkotásokkal lenni szokott a baj: egy teljesen lezárt, kerek sztorit kell ismét kinyitni, hogy legyen miért folytatni a dolgot. Nos, majdnem sikerült.
Tisztességesen megrendezett romantikus kalandfilm, aminek csak egyetlen óriási hibája van: a nem működő kémia a főszereplő pár két tagja közt...ez pedig elég erősen rányomja a bélyegét az egészre, tekintve, hogy a "szerelmük" kulcsfogalom a filmben.
Valahogy nagyon sokáig tart kijönni ebből a komédiázásból a magyar filmek esetében. Mármint kicsit unalmas, hogy majdnem mindig ugyanaz a felállás,élethelyzet. Mondjuk itt azért voltak újítások, de még így is felelslegesen hosszúnak tűnt, tele valószerűtlen helyzetekkel.
Az egyik legjobb vígjáték, amit az utóbbi időben láttam. Nem az amin csakis nevetni lehet, hanem van benne egy kis élet is. Nagyon intelligens humora van. Csakis ajánlani tudom!
A Constantine végig leköt, pörgős, imádom Keanu karakterét, ez áll szerintem neki a legjobban, még sorozatban is nézném. Tetszik ez a túlvilági történet is, ahogy a démonok és angyalok megállapodást kötnek, hogy csak sugalmaznak gondolatokat az embereknek, de igazából nem is érdekli őket az emberiség. Szeretem az ilyen démoni utópiákat, és tetszik, amilyen látványvilágot álmodtak köré.
Őszintén el kellett gondolkodnom rajta, hogy akkor most mit is láttam tulajdonképpen. Nem, hogy nem vicces, de még egy szimpla viccnek is rossz ez a film. Gondoltam, talán valami trash, de sajnos nem. Nagyon kínos alkotás.
A Gyűrűk ura után kár volt nekiugrani a Hobbitnak, mert ha már a rendező semmi újat nem tud adni, és a korábbi bravúrokat sem tudja megismételni, akkor az egésznek valahogy semmi értelme. A törp-tünde szerelem pedig teljesen felesleges szál, de ne legyek kegyetlen: a CGI nagyon szép. De most ezzel mire megyünk?
Látványos kis kalandfilm lett az Éjszaka a múzeumban, de ez a legtöbb jó, amit el lehet róla mondani. Télen, a gyerekekkel, tévé előtt ki egyszer meg lehet nézni, és annak örülni, ahogy ők örülnek, de egyedül azért nem vágnék bele, csak ha nagyon aludni szeretnék.
Nagyon nagy csodálója vagyok. Igazi erős, ősi nőiesség árad belőle, és a hangja mindig lenyűgözött. Tudtam, hogy kemény élete volt. De azért megdöbbentő...
Nagyon jópofa az egész, Will Smith nagyon jól hozza a kicsit komikus, kicsit drámai figurát, és persze az, hogy az egész egy ilyen szuperhős témakörbe van beágyazva, abszolút ütőssé teszi a filmet. Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy a végletekig kihasználták az alapsztoriban rejlő lehetőségeket, de végső soron egészen elfogadható lett, úgyhogy mindenképp megérdemli az 5/5-öt.
A cselekmény nagyon vontatott volt, néha rendesen untam, ásítoztam. Ha már nem történik semmi, lett volna alkalom karakterfejlődésre, a színészi játékok kibontakozására. De ilyenről szó sem volt. Ez a Hermione, Harry és Ron trió botrányosan rossz volt. Daniel Radcliffe-nél szerintem még a 10 éves unokatesóm is jobban szerepelt az általános iskolai karácsonyi műsorban.
Helyes családi film. Mondjuk, bevallom nem sokat vártam tőle, konkrétan inkább azt mondhatnám, hogy szívásnak tűnt az egész eleinte. Aztán valami eszméletlenül nagyot csalódtam, pozitív értelemben véve. Az egyik legjobb eredeti Disney alkotás, amit valaha láttam. Kicsit a Mulant juttatta eszembe.
Dan Aykroyd és Chevy Chase párosa szerintem hihetetlenül sok humorforrásra ad lehetőséget, nem is értem, hogy az ő kettősük miért nem készített több filmet. Szerintem a nyolcvanas évek egyik legjobb vígjátéka, és szerintem tekintve, a korszellemet, a hidegháborús atmoszférát, egy merész filmről is van szó. Szerintem ezt mindenkinek látnia kell!
77 A szépség és a szörnyeteg (2014)