Egy egészen kellemes dráma, ami számomra bőven az emberi kapcsolatokról szól, és bár nem megy el kifejezetten mély tartalmi mondandóba, mégis meg tudott érinteni.
Ez egy közepesen kivitelezett pszicho horror arról, hogy milyen hatással lehet egy édesanya a fia életére. Az operatőri munka, a zene és a színészi játék mind megfelelő ahhoz, hogy a film élvezetes legyen, mégis összességében hiányzik valami, amitől több lehetne egy felejthető filmtől.
Aki még nem látta az Oldboyt, annak azt tanácsolnám, hogy minél hamarabb nézze meg. Ez egy olyan film, amit mindenkinek látnia kell. Ha gyenge a gyomrod, akkor szedd össze magad, szorítsd össze a fogad és akkor is nézd meg. Lásd meg az erőszak mögött a kiváló színészi alakításokat, figyelj a nagyszerű zenére, és a cselekményre. Hagyd, hogy elragadjanak a megjelenített nyers érzelmek. Ha ilyen módon megnyitod az elmédet, a mozi világának egy egészen új dimenzióját ismerheted meg.
Kevés olyan jól sikerült Stephen King adaptáció van, mint ez. A Halálsoron olyan film, ami ügyesen ötvözi a misztikumot, a pszichothriller elemeket és az emberi tényezőt. Bár Tom Hanks nem a legkedveltebb színészem, mégis jó volt nézni, ahogy élvezettel és jó érzéssel bújik a börtönőr bőrébe, akit kora társadalma, a szakmája és az elvárásai is kötnek. Michael Clarke Duncan pedig szintén ügyesen hozza az elítéltet.
A horror sem a leghálásabb műfaj, ha az ember a közönségre gondol, de Az ördögűző mégis olyan film, amit érdemes megnézni, mert az elkészítése óta sem porosodott túl sokat, sőt. Teljesen jogosan nyúlnak vissza a mai alkotók ehhez a gyöngyszemhez, amiben egy meggyötört pap és egy édes-aranyos kislány bőrébe bújt Sátán csap össze igen érdekes módon. Az egy helyszínen játszódó film nagyon ügyesen teremti meg a hangulatot és fokozza a feszültséget, holott nagy történések vagy cselekménydús jelenetek nincsenek benne.
Nagyjából tudtam, hogy mire számítsak, de még így is meglepett a film. Az biztos, hogy nem sajnálták tankokkal meg motorokkal telezsúfolni az egész koncepciót. Egy kissé katyvasz lett, de szerintem annak, aki szereti ezt a korszakot úgyis mindegy.
Ha olaszul tudod nézni, okvetlen nézd meg úgy, szerrintem mindenki gurul a nevtétől, aki érti, olasz-nem olsz egyaránt. Nem az a tipikusan old shool olasz humorral ellátott valami, bár némelyest az is előjön.
Nem volt annyira jó film, nem dolgozták ki rendesen a történetet szerintem, inkább csak az akcióra hajtottak. De az egyedül nem tud elvinni egy filmet a hátán, erre már lassan rá kellene jönni.
Számomra egyértelműen a tavalyi év legpozitívabb meglepetése. A Krisztus utolsó megkísértésekor nem gondoltam volna, hogy ilyen filmet fog rendezni Scorsese hetven évesen. Értem persze a fanyalgókat, hogy a rendező ettől sokkal súlyosabb filmeket is forgatott, de a Wall Street farkasa egy teljesen más műfaj, ne kelljen már összehasonlítani a Dühöngő bikával, vagy a Taxisofőrrel. Remek színészi alakítások, elsőosztályú humor és három óra folyamatos pörgés. Nekem ezt adta a film, vagyis gondolkodás nélkül adom az 5/5-öt.
Johnny Depp és John Turturro jó páros. Picit krimi, kicsit thriller, de igazán jól játszik a rendező ezzel a két műfajjal. Az eredeti Stephen King-et nem olvastam, de ez a film most meghozta hozzá a kedvem. A hangulata is eléggé nyomasztóra sikerült.
Jó kis thriller, a sztoriban annyi csavar van, amennyit még nagyobb fejtörés nélkül el lehet viselni. Liam Neeson jól játszik, a többiek annyira nem jelentősek - January Jones ugyan kifejezetten unalmas színésznő, a karaktere sem sokkal izgalmasabb, így végül is jó választás volt. Szép kocsik, és az is tetszett, hogy sokat forgattak Berlinben.
Nagyon szimpatikus a szereposztás, látható, hogy mindenki tudott azonosulni a karakterével, és ez abszolút nagyon sokat dob a sorozat nézhetőségén. A történet ugyan nincs sokszor túlbonyolítva, de ettől függetlenül szerintem kellemes.
A Pulp Fiction az erőszak és humor nagyszerű elegye, remek narratív történetvezetéssel, kiváló párbeszédekkel és monológokkal. A számos popkulturális utalás miatt minden egyes alkalommal tartogat valami újat, a Pulp Fiction kétségkívül az egyik legtöbbet idézett filmalkotás.
Ugyanúgy, ahogy a Resident Evilből kiszívta a rendező az összes életerőt, sikerült elintéznie ezt is, az eredetiség utolsó unciáit is kikanalazta belőle, nem volt színész vagy látványeffekt, ami ezt visszaadhatta volna. Pedig a "ki tudja", "talán most" és a "túl beteg ahhoz, hogy ne legyen jó" azért nagyon csábító volt.
Nagyon erős film, mondjuk nekem kicsit lassan indul be, de aztán rendesen fogvatart. Szerintem férfi-nő, férj-feleség viszonyról, vívódásokról még nem láttam ilyen érzékeny alkotást. Kár, hogy ez a mester utolsó munkája.
49 Ártatlanul vádolva (2007)