Ez az animáció egyrészt rámutat arra, hogy a dubbing is mennyire lényeges tud lenni. Alan Rickman hangja páratlan élményt ad és sokat tesz hozzá az egészhez. Ráadásul a színvilága, a figurák formakivitelezése nagyon originális.
Bár annyira nem világos, mi is lehetett az alkotók szándéka ezzel a filmmel, hiszen a történet szerintem nem igazán vezet sehová sem, minden esetre én jól szórakoztam a filmen. Igazán jó fajta humor ez, és a hangulata engem teljesen magával ragadott!
Nem mondom hogy nem tudtam a filmből elraktározni magamnak semmit,de azért valljuk be ez nem egy mestermű,tipikus amerikai nyáltömeg Hugh Granttel együtt.Az egész filmet a családi ebéd jelenet mentette meg.
A Step Up All Inben minden és mindenki megtalálható, amit a Step Up filmekben szeretünk. Sőt, ha lehet, akkor az eddigieknél is extravagánsabb táncot mutatnak be. Szükség is van erre, hiszen maga a történet semmitmondó. Trish Sie ennek ellenére egész jó kis filmet épített a semmi köré. Vajon hány filmet lehet eladni táncoló fiatalokkal? Várjuk ki a végét.
Már el is felejtettem, hogy Ónodi Eszter mennyire szexi és gyönyörű. A hangjáról már nem is beszélve, de ha már az éneknél tartunk, akkor mindhármukat megilleti a babérkoszorú. Örülök, hogy a magyar filmeseknek eszükbe jutott egy ilyen humoros és romantikus könnyed kis filmet készíteni. Több ilyen kell, és kevesebb Hajnal Tímea féle döntés!
A popaszkma új trónkövetelői a trendeknek megfelelően hamarjában filmet készítettek sikerükről. Az önfeledt mosolyok mögött azonban végig ott húzódik a feszültség, hiszen a srácok is érzik, hogy a korábbi sikereket nem biztos, hogy képesek lesznek megismételni.
Kíváncsi voltam Keira Knightley újabb filmjére. Kedvesen bohóckodik a filmben, bájosan próbálja megtalálni az élet értelmét: mihez is kezdjen magával?! A film aktuális témát boncolgat: a mai egyetemet végzett fiatalok többsége sem tud mit kezdeni magával; tanácstalanul toporognak egy helyben. Megannal is ez a helyzet a filmben. Aztán minden megoldódni látszik, amikor bejön egy pasi a képbe... Könnyed, kellemes vígjáték.
Hihetetlen, milyen atmoszférája van ennek a filmnek. Komolyan mondom, az első perctő magába szippantott. Tom Hiddleston tökéletes erre a szerepre, az a nézés, a hangjának a tónusa, hát le a kalappal, nagyon jól eltalálták őt erre a filmre. Éppen ezért mindenképp angolul ajánlom a filmet (igény szerint magyar felirattal).
Egy kicsit Disney-s lett ez a dokumentumfilm, ami nem baj, csak hát a természet talán nem teljesen ilyen. Mindenesetre van szíve a filmnek, azt meg kell hagyni.
Férfiasan bevallom, hogy valami igazán mocsok filmre számítottam, de hé, ez nem is lett olyan gáz. Az van, hogy egész jól szórakoztam, a legnagyobb meglepetésemre.
Egyedül ültem be rá, és bár élveztem, az a tervem, hogy elrángatom rá a haverokat is. Brutál jó szórakozás, egyedül is sikítottam a nevetéstől. Persze nem csak móka és kacagás ez a film, de mindenféleképpen tudom ajánlani. Ilyen filmet biztosan ritkán látsz.
Lináris történetmesélés helyett epizódos megoldáshoz nyúlt a rendező. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, amíg a film mondanivalója átjön, ellenben én azt éreztem, hogy sokminden a vágóasztalon maradt. Érdekes részek nem kerültek alapos kifejtésre, míg az unalmasabb jelenetek szükségtelenül hosszúra sikerültek.
Ha a filmnek nagyobb költségvetése lett volna, biztosan sokkal ütősebbre sikerült volna összetákolni, de így csak sajnos egy masszív hármast tudok adni. pedig a sztori és a szereplők is ott voltak a szeren.
A Grimm testvérek meséje alapján készült film nagyon jól sikerült, nekem nagyon tetszett. szeretem a kosztümös filmeket. Minőségét, jeleneteit, dialógusait tekintve nem annyira minőségi, de családi mozinak remek választás.
Szeretem az efféle zenés-táncos filmeket. Szerintem nem volt ez annyira rossz film, csak a rendezőt kellett volna lecserélni és a sztorit kicsit komolyabbra venni.
Adtam neki esélyt, de bár ne tettem volna. Ez a sorozat úgy rossz, ahogy van. Már az első percekben világos volt, hogy ezt nem fogom folytatni, de az rész végére már kapartam az arcom. Kár érte, mert bíztam benne azért, hogy működni fog, de nem, jaj de nem!
69 Aladin legújabb kalandjai (2015)