luba323

Én nagyon kedvelem Woody Allen egoista alkotói világát, és egyáltalán nem bánom, hogy nyit az új generáció felé. Nekem a munkái akkor is tetszenek, ha már azt érzem rajtuk, hogy felpuhultak, mert még mindig érzem rajta a keze nyomát. Mi van akkor, ha valaki nem akar mindig maradandó, súlyos filmeket létrehozni, hanem csak egy szórakoztató mesét? Ez baj? Szerintem ennyi akar lenni a film, és annak tökéletesen megfelel, bármikor elkortyolnám egy lusta nyári délutánon.

A Gettómilliomos egy okos és gyönyörű történet arról, hogy az ember olyan helyen is találhat kincset, ahol a legkevésbé számít rá. A finoman, szépen és érzékenyen fényképezett film néhol varázslatos, néhol pedig kíméletlenül nyersen mutatja meg azt, amitől inkább elfordítanánk a fejünk, és ez a kontraszt teszi igazán hatásossá a rendezést. Boyle megpróbálja felvillantani a filmben India ezer meg ezer arcát, hogy rávilágítson arra a fajta nyomorra és társadalmi elnyomásra, amiről mi olyan keveset tudhatunk.

Nem is tudom, mit mondhatnék, ez inkább vicces, semmint ijesztő. Oké, persze valahol ijesztő is, viszont én akkor is inkább megmosolyogtam ezt a történet. Nem tudtam egyszerűen komolyan venni.

A Túl a barátságonnal azon kívül, hogy teljesen idióta magyar címet sikerült hozzá találni, egyáltalán nem volt semmi bajom, mert nagyon szeretem a nehezen egymásra találós, sajnos el kell válnunk-sírjunk együtt fajta szerelmi történeteket. Ez a film pedig érzékeny témához nyúlt, és már az alapjával kiverte a biztosítékot a közönség jó részénél. De ha hajlandóak vagyunk ezen túllépni, akkor egy nagyon szép és visszafogott vonzalom történetét láthatjuk, amiben a gyarlóság, a kishitűség és a gyávaság ugyanúgy helyet kap, mint a minden elsöprő érzelmek.

Igazi csajos, romantikus film, amiben van minden, ami a telesírt zsebkendőkhöz kell: tragédia, érzelmek, elengedés, gyász, a boldogság újra felfedezése és hasonlók, mindezt két rettentően vonzó férfiszínész társaságában. Mondjuk Hilary Swank kicsit kilóg ebből a trióból, mert szerintem se nem szép, se nem vonzó, de a női nézők úgysem rá figyelnek. Az egyik kedvenc szerelmes filmem.

Nicole Kidman és Ewan McGregor is parádézott ebben a színes-szagos, tüllös, flitteres, szikrázó filmben, ami elképesztő esztétikával nyúlt hozzá egy szimpla szerelmes történethez. Viszont sikerült olyan lenyűgöző allegóriában beszélnie a dologról, hogy semmi sem tűnik túlzásnak, amit a filmben látunk, hanem egyszerűen elmerülünk a vizuális és érzelmi orgiában, amit aranytálcán tolnak az orrunk elé.

Egyszerűen zseniális film, egyáltalán nem érződik rajta, hogy évtizedek teltek el a készítése óta. A történetet mintha ez élet írta volna, mégse tudja a néző, mikor mi fog következni. Biztos, hogy még meg fogom nézni, teljesen lenyűgözött.

Akit nem ráz ki a hideg Adam Sandler nevének hallatán, az valószínűleg élvezni fogja ezt a filmet. Én sajnos nem ebbe a csoportba tartozom, és csinálhat ez a fickó bármit, felőlem még kemény európai művészfilmben is játszhatna, akkor sem kedvelném meg. Így egy olyan filmben, amiben ő a szerelmes férfi, nekem már egy asztal vagy egy szék sem tud hiteles lenni, nem hogy egy egész történet. Ez a film annyi, amennyi a plakátjából kiderül.

Ez is egy olyan tipikusan német sorozat, amit nem szerettem. Mindene borzalom. Sem a színészek nem jók, sem pedig a története. A főhős tipikusan lökött, de nem kedvesen az.

Egy gyenge próbálkozás egy romantikus komédiára, aminek egyik főszereplő sem tesz túl jót. Jannifer Aniston öregszik, és már nem áll jól neki a naiv komika szerepe, Adam Sandler pedig sosem volt az az igazi nőcsábász fajta, hogy egy hasonló jelegű történetet el lehessen neki hinni. A történet unalmas, és nem igazán bővelkedik izgalmas csavarokban, és a helyszínt leszámítva kevés szép dolog van ebben a filmben.