Ez a film olyan, mintha a western és a társadalmi dráma keveréke lenne, a vad Corsica szépsége adott, Joseph meg egyáltalán nem tipikus hős. Nagyon tetszik, hogy nem glorifikálják a harcot; inkább emberi, törékeny, de határozott. Az atmoszféra is megtalál, a lassabb részek sem unalmasak, mert van bennük súly és gondolat.
Az alapötlet izgalmas, de a kivitelezés gyakran vontatott, érdektelen. A démoni motívumok, a szektás vonal, a karakterek mind ott vannak, de sokszor olyan, mintha csak suttognák, hogy „ez horror”, miközben semmi nem rémisztő. Egy dokumentumfilmes jelleggel operál, de nem sok mindent mond el. Nem tudom, újranézném-e.
Ez a film tényleg olyan friss levegő a Marvel-univerzumban: a 60‑as évek retrofuturisztikus stílusa vizuálisan brutál, közben nem nyomja agyon az origin sztorival. Az egész családi dinamika működik, különösen Sue és Reed közös szála ad érzelmi súlyt. Galactus is hozza a kívánt fenyegetést.
Bár közel sem hibátlan, a vége felé aztán bejött a dolog. Kiszámítható fordulatok megvannak (ki a tettes igazából?!), és Frendo bohóc egyszerű rabláncból fokozatosan válik egy creepy figurává. A szereplők sablonosak, de a színészek hozták, amit tudtak. Én pont az ilyen véres, de pörgős sztorikra vágyom egy unalmas péntek estéhez.
Nekem túl kegyetlen volt. Jó, hogy hiteles, de az a hangzavar néha már fáj. Olyan mélyre nyom, hogy örülök, mikor vége van. Nem ajánlom, ha rossz idegeid vannak.
62 A mohikán (2025)