Bárhogy is próbáltam, csak nem tudtam magam jól érezni a filmtől. Még úgy a hangulatával nem is lenne gond, de a történet rémunalmas. Nem is igazán tudom ajánlani.
nagyon érezhető, hogy hasonló az alkotógárda, mint a Született feleségeknél. A fő szál egy Flora nevű szobalány rejtélyes meggyilkolása körül forog, miközben a többi lány (a titokztaos Marisol, az akaratos Zoila, az ambiciózus Carmen, az érzékeny Rosie és a naiv Valentina) fokozatosan beavat minket a családok életébe, ahol dolgoznak, és ezzel van átszőve és bonyolítva az alapsztori
Milyen lehet elmondani életünk történetét a síron túlról? Erre keresi a választ a film, hol a jelenben, hol a 80-as években, a halott mozdonyvezető múltjában játszódva adja meg a választ, ki is volt egykor a férj, akiről azt hitte a feleség, hogy ismeri. Zseniális szereposztás, zseniális forgatókönyv, nagyszerű kivitelezés!
Baromi jó film, nagyokat röhögtem rajta. Fontos, hogy az ember ne vegye komolyan, vígjátéknak kell ezt nézni, akkor élvezetes. Annak nagyon jó egyébként, abszolút ajánlom bárkinek, aki egy jó mozira vágyik.
Mindenki lehúzta ezt a filmet a neten, de szerintem nincs vele semmi baj. Olyan, amilyen, nem egy akciófilm, de azért igenis tartalmas és értelmes mondanivalója van. Habár a vége tényleg rémes.
Igazi filmtörténeti csemege ez a film. Nem véletlen, hogy Geirge Maharis-t látjuk az ifjú bíró szerepében, szerettek volna nagy sztárt csinálni akkoriban. Nem is érheti negatív kritika, megbirkózott a szereppel. Earl Holliman a főszerepben igazi mozicsillagként ragyog, talán a legkiemelkedőbb teljesítményt ő nyújtotta. Említésre méltó még a nagyon fiatal Gene Hackman a rendőrtiszt szerepében. Noha ez első szerepeinek egyike, már itt is magabiztosan áll a kamerák elé, teljesítménye mintegy megelőlegezi későbbi sikereit. A film nem hiányolja a romantikus szálat sem, de őszintén szólva eléggé megjósolható a kimenetele. Összességében egy remek film, ajánlom a régi filmek rajongóinak.
Nagyon érdekes film, és annál izgalmasabb, hogy katonai környezetben játszódik, ahol a férfiak még szigorúbb szabályok szerint működnek. A film elejétől érezhető a bizsergés a szereplők között. Jók a párbeszédek, de néha kissé idealizáltnak tűntek. Kellemes romantikus katonás-szépfiús film, ahol kibontakozik a szerelem, de mély barátságok is.
Láttam már sok mindent ebben az életben, olyan filmet is, amitől az életkedvem is elment. Ettől a filmtől konkrétan megállt bennem az élet. Fogtam a kicsi fejem és a falba veregettem jó pár percig. Gondolatban kinyitottam az ablakot és több ízben kisétáltam rajta keresztül a hatodik emeletről. Hogy lehet ekkora orbitális hülyeséget kitalálni és még filmet is forgatni belőle? nem értem ma sem....
Mintha két filmet láttam volna egymásba erőszakolva. Egyrészt jött ez a vallási elmélkedések, illetve egy apokalipszis cselekmény. Nem nagyon tudom hova tenni se egyiket se a másikat.
A film tele van emlékezetes jelenetekkel és felejthetetlen sorokkal. Meglehetősen teátrális, de ez nem válik a film rovására, amely még most, több mint négy évtizeddel a premier után is megállja a helyét, és biztos vagyok benne, hogy még hosszú évtizedekig fogják emlegetni és nézni ezt a filmet.
Kedves mese lett a Pán, de azért egy kicsivel többre számítottam. Van benne minden, ami egy ilyen jellegű mozihoz kell, de számomra egy kicsit egysíkú, unalmas volt. A fiatalabbakat biztosan le fogja kötni, pláne a látvány, ami tényleg pazar képet mutat. Szóval kicsit vegyesek az érzéseim, és jó szívvel nem tudom ajánlani. De ha már ott vagy, akkor fájdalommentesen el lehet vele ütni az időt.
Ehhez a filmhez kell egy kis intelligencia és filmes sznobság vagy inkább szakértelem. Nem egy könnyű kis eperfagyi, az biztos, de megéri a fáradtságot. Remekül beállított jelenetek egész sora okoz olyan élményt, melyben alig lehet más film esetén részünk.
Ezt a filmet is azok közé sorolom, mint a Stigmatát vagy a Passiót: látni kell, hogy szélesedjen a látókörünk a vallási dolgokat illetően. Nem annyira jó ez a film, de nem is mondanám rossznak. Lassan mozdul előre a története, nincs nagy cselekménye, inkább gondolkodós és vívódós film, amivel nem is volna gond. De gyakran elvesztettem a fonalat, mert elkalandoztak közben a gondolataim, nem tudott lekötni.
Meglepődtem, hogy egy ilyen banális történetből mi mindent ki lehet hozni! Fantasztikusan jól szórakoztam! Minden tekintetben erős ez a film: rendezés, színészek, huhogós jelenetek...
64 Pokoli hajsza (2008)