irongozu

Már ahogy kezdődött zavarba ejtő volt számomra, és nehezen tudtam eldönteni, hogy amit látok az egy gengszter opusz kezdete, vagy egy westerné, ahol végletekig, már – már paródiába hajlóan fokozzák a jól bejáratott paneleket és hangulatokat. Kár érte, de a műfaj szerelmeseinek és úgy általában mindenkinek, aki szeretne valami átlagostól eltérőt látni, mindenképp megéri megnézni.

A rendezés és a forgatókönyv szerintem zseniális, a párbeszédek is rendben vannak. A humor, habár itt kevésbé erősen van jelen, mint más Ghiblikben, szintén hozza a kellő hatást. Abszolút felnőtteknek szóló darab.

Nagyon ritkán látni olyan filmet, alkotást, amelyben még a legapróbb elejtett szónak is hatalmas súlya van, vagy amiben még a legjelentéktelenebb mellékszereplő legkisebb cselekedete is valamilyen mélyebb jelentést hordoz. Ez egy ilyen mese.

Fura egy film, mintha csak lusta lett volna a stáb, és egy-két kivételtől eltekintve csak vizuálisan tönkreteszi a produkciót a stílus állandó erőltetése. De Albert Shin nemcsak a kamera nézőpontját nem tudja jól használni, hanem szereplőiét sem. Nem volt meggyőző.

A rendező láthatóan nem a művében kialakuló narratívát tartotta elsődlegesnek, ami igencsak zavarba ejtő abban az egy órában, amíg végül rátalál egy nyomvonalra, amely mentén felépítheti a történetet. De ez nem jelenti azt, hogy eddig a pontig mindössze egy helyben járást kapnánk, Miyazaki ugyanis nagy lendülettel veti bele magát a film világának és mitológiájának ecsetelésébe, amely teljes mértékben meghálálja magát, tekintve, hogy alapvetően ezen van a hangsúly.

Ez a film, csak azért van itt, mert Dosztojevszkij Szelíd teremtését dolgozza fel a távol keleten. Semmi más egyebet nem lehet elmondani róla. A két karakter egyáltalán nem működik. Thien még hagyján, mert Nguyen teljesen korrektül eljátssza, de ez a csaj, ez valami borzalom. Na, ennyi.

Kettős érzésem van a filmmel kapcsolatban. Tele van intelligens motívumokkal a történet, de ezeket rendre éretlen, már-már képregényes módra leegyszerűsített megoldásokkal sikerül megjeleníteni mind vizuálisan, mind elbeszélésmódban. Azért nézhető.

Őszinte dicséret illeti a rendezőt, amiért ezt a sablonosnak tűnő storyt és üzenetet úgy képes tálalni, hogy az minden korosztály számára abszolút lekötő és szórakoztató tud lenni, ez pedig főleg annak köszönhető, hogy minden tekintetben remek arányérzékkel rendelkezik. A teljes filmet áthatja a klasszikus Disney animációkra jellemző báj, ugyanakkor az okos humora és az aprólékosan kidolgozott és jelentős fejlődésen végigmenő karakterei megóvják attól, hogy együgyű legyen.

Hogy is kezdjem el? Nehéz a karakterek drámáját úgy átadni, hogy szándékosan túlzó és bárgyú vonásokkal vannak megfestve, küzdelmeikkel pedig nem szimpatizálni akar a film, hanem kinevetni azokat. Egészen felejthető és éppen csak nézhető másfél órát kaptam, mint a Zéró motiváció.

A színészi játék szempontjából ebben a filmben szinte minden a főszereplő Natalie Dormeren áll vagy bukik. Bár a külhoni sajtó egy emberként ekézte az alakítását, véleményem szerint a ferde mosolyú színésznő jól megoldotta a feladatát és hiteles tudott lenni mindkét szerepében. A felbukkanó mellékszereplők alakítása is rendben volt, bár kimagaslónak egyikük teljesítményét sem értékelném. Maga film pedig kellemes csalódás volt.

Ez a film gyakorlatilag egy mozivá nőtt képes mesekönyv, amely pazar illusztrációkkal egészíti ki történeteit, ugyanakkor meglehetősen nehezen áll össze egy működő mozivá. A fantasy rajongók csodálhatják világát, és azt, ahogyan a klasszikus tündérmeséket összeházasítja a műfaj naturalisztikusabb modern darabjaival, de ezen kívül nem tudom megfejteni, hogy pontosan mit akart ez a film elérni. Rejtély.

No lássuk csak! Nem könnyű megragadni az Aloys jellegét, mert az tény, hogy számos hasonló, egy sajátos figurára építő karakterdrámát láttam már, de ugyanakkor ezek jellegéből adódóan biztosítva van (lévén, hogy mindegyikük központi alakja teljesen egyedi), hogy annyira sok közös pont még sincs bennük. Ezzel párhuzamosan ebben a drámában is egyszerre van valami fárasztóan sokat ismételt, de ugyanakkor elbűvölően eredeti is.

Szerintem ebben a filmben egyetlen értékelhető dolog van, a csavar. Ami habár működik, de már ez is majdnem annyira lerágott csont, mint skizofrénia. Most tudnék mondani két ennél sokkal jobb művet, aminek ugyanez a csavarja, de azt viszont utálom, amikor valaki azzal kritizál egy filmet, hogy egy másikat lespoilerez, szóval nem mondom meg mik azok. Ez az én magánvéleményem.

Szerintem ez értékesebb film annál, hogy úgy leírjuk, mint ahogyan azt a közvélemény tette, és egy határozottan intenzív és hátborzongató élménnyel gazdagodik az, aki tesz vele egy próbát. Azt viszont magam sem tagadhatom, hogy pont azok a vonások hiányoznak belőle, amelyek ezt az élményt igazán maradandóvá tehetnék. Jó, de felejthető.

Hát ez a film igencsak kimeríti a nulla hozzáadott érték fogalmát. Ha láttatok valaha tanáros-edzős filmet, mint mondjuk a Billy Elliot, a Kóristák, az Osztály vigyázz!, akkor gratulálok, láttátok A vívót is. A lélektelenség valami olyan magas százalékon pörög a filmben, hogy az szinte hihetetlen.

Számomra azért lebilincselő, mert remekül tárja fel mindazt a frusztrációt, amely a bili kiborulásához vezetett. A film nem válik kínossá, Caine végig úgy viselkedik, ahogy egy jó karban tartott hetvenhét éves férfi, emellett kapunk néhány kőkemény jelenetet is. A sok Batman sztori után felüdítő szerep.