irongozu

Szerintem nagyon jót tett a sztorinak, hogy a második rész kínai nacionalista hangvétele eltűnt, illetve kimerül annyiban, hogy minden rossz okozói a külföldiek, legyenek akár főrendőrök, akár maffiózók. Bocsi, ha kicsit spoileres voltam.

Én úgy összegezném, hogy egy nem túl nehezen emészthető, mindenki számára működő, de mégis tartalmas mozi, amely képes lehet újat mondani egy legtöbbször csak elhasznált motívumokból dolgozó zsánerben. Képes kiszakadni a felnövéstörténetek tipikus keretei közül. Tudom ajánlani.

Nos a játékidő nagy részében azt láthatjuk, ahogy a szereplők kínosan közhelyes és semmitmondó mondatokat váltanak reményről, küzdelemről, és túlélésről, a nézők számára lebutított szinten követik végig a különböző mérnöki kihívásokat. Kicsit többet érdemelt volna.

Hát nem mondanám kifejezetten érdekesnek és izgalmasnak ezt az alkotást, a morális dilemmáiban ezzel szemben nagyon kreatív tud lenni - éppen ezért biztos vagyok benne, hogy egy nehezen feledhető filmélménnyé fog válni a végére.Érdemes időt áldozni rá.

Ez a spanyol horror nem tud néhány zárt díszletnél többet felmutatni, ennek megfelelően pedig árad belőle a kicsinyesség. Ezen felül persze egy iszonyatosan erős atmoszféra is sugárzik belőle, amely egyszerre varázsol el, rémít halálra és önti belénk a szereplők reménytelenségét. Nem állíthatom, hogy mindenképpen egy maradandó produkció, de amíg nézzük, egy nagyon intenzív élmény tud lenni. Ismétlem: Amíg nézzük.

Egy nagyon egyedi és menő hangulatú alkotás ígéretéből végül egy túlságosan is elkalandozó és B-kategóriás élmény jött létre, ami ugyan magában rejt egy érdekes sportfilmet, de más szempontból alapvetően érdektelen és alig nézhető. De ezzel, azt hiszem, nem nagyon lóg ki az akkoriban készült sci-fik sorából. Igazi kuriózum a béna filmek soraiban.

Ez egy echte trashfilm. Két képsort nem sikerül úgy összefűzni, hogy attól ne kapjon egy valamirevaló filmes sikítófrászt. De egy olyan filmben, ahol egy Elvis-hasonmás kaszabolja a Slash képében megjelenő Sátán szolgáit és a szovjet katonákat felváltva, számít ez igazán? Szerintem nem.

Ezen nincs mit szépíteni: egy nézhetetlenül unalmas, borzasztó alakításokkal tarkított és még annál is kínosabb elbeszélésmódú film. Azonban különösen is cinikusan és őszintén ragadja meg a posztapokaliptikus világ értékvesztését és elállatiasodását, különösen a lezárásban csúcsosítva ki ezt. Ilyen kiábrándító alkotástól ritkán látni ennyire jó és felejthetetlen befejezést.

Úgy gondolom, hogy Afonso Poyart egy olyan elsöprő erejű krimi-thrillert készített, amely képes visszahozni ugyanazt a feszültséget, rejtélyt és mélységeket, amelyek miatt kedvenceinket szeretjük a műfajban. Mindezt pedig úgy, hogy a zsánerben készült egyik legnagyobb műre építkezett /Hetedik/, de nem másolva, nem nosztalgiázva, hanem tökéletesen át- és továbbgondolva. Izgalmas krimi.

Szubjektív véleményem, hogy jó néhány ponton azt érezni a történet előrehaladtával, hogy minden kreativitás ellenére ugyanazt a szituációt látni más formában, érdemi előrelépés nélkül. Nincsenek igazán világosan kirajzolódó karakterívek, konfliktusok, egyedül a humor az, amely képes fejlődést mutatni. Emiatt viszont érdemes megnézni.

Tetszett, hogy nem azoknak a művészfilmnek a táborát erősíti, amelyből nehezen bogozható ki egy logikus felépítés, mindössze csak egy kicsit jobban megdolgoztatja nézőjét ehhez, egyben remekül érzékeltetve azt is, hogy milyen elveszettek maguk a karakterek is ebben a környezetben. Azt hiszem, hogy a látványos irracionalitása ellenére is nagyon is létező jelenségekről mesél.

Egy olyan film ez, ami úgy tud mese maradni, hogy hiányzik belőle a végletesen jó vagy rossz jellemek, motiválóerő, nincsenek benne elnyomó szülők, legyőzendő akadályok. Könnyed, mégis komoly, érdekfeszítő, mégsem tolakodó. Mondanivalója a kellő helyre van beszúrva a csodás történetbe. Nekem is az egyik kedvencem.

Szeretném előrebocsátani, hogy ugyan aranyos és különleges ez a film, a Trigger nem találta fel vele a spanyolviaszt. Úgy egészében véve, az alkotás már ezerszer látott sémákra épül, de mégis egyedi tud lenni. Miért is? Mert látszik rajta, hogy szívvel alkották.

Egyértelműen le kell szögeznem, hogy a Porco Rosso kiemelkedő film, Miyazakitól nem a legjobb, de még mindig nagyon erős. Szinte tökéletes történetvezetéssel rendelkezik, amelynek során a sok megemlített gondolatból, témából mindig kapunk egy megfelelő adagot elszórva az éppen aktuális jelenetekben.

Nos, a Ponyo talán Miyazaki leginkább gyerekeknek készült alkotása. A japán mester a már tőle megszokott és bevált rajzstílusát is ehhez a célhoz alakította. A tipikus rá jellemző szimbólumokból is jóval kevesebbet épített be, mint szokott, de azért aki keresi ezeket, fog találni nem is egyet. Érdemes megnézni.

Amit kiemelnék, az a párbeszédek és a humor kifogástalansága ami hozzájárul ahhoz, hogy a komoly üzenetet igazán könnyedén tudja átadni ez az alkotás. Azonban egy-két komolyabb mondatnál kissé fészkelődtem a székemben, mert néhol azért furcsán hatnak a nagy szavak egy 13 éves kislány szájából. Ettől függetlenül egy mestermű.