Értékelések (805)

2017. 05. 10.
Végignéztem, nem izgultam, nem unatkoztam, nem éreztem semmit. Végig vártam valamit, ami aztán mégsem következett be. A film legvége az egyetlen, ami tetszett, azt lehet egyedül kiemelni. Sehol egy kiemelkedő alakítás, vagy egy emlékezetes momentum. Holnapra az egészet elfelejtem. Pedig nagy lehetőségek voltak ebben a filmben.

61 Session 9  (2001)

2017. 05. 04.
Az első egy óra szinte üres, az utolsó fél óra viszont beindul és nagyon izgalmas. Sajnos emiatt akár el is lehet aludni az elején, de megéri végignézni, mert a végére minden összeáll és egy jó történetet kapunk. Én személy szerint teljesen más végkifejletet vártam, de a vége még azt is felülmúlta. Horrornak nem annyira nevezném, inkább egy erősebb thrillernek. Sajnos a nehézkes kezdés miatt és amiatt mert minden jó jelenetet a végére hagytak csak három csillagot tudok adni. De aki szereti ezt a műfajt, annak mindenképpen ajánlom.
2017. 05. 04.
Teljesen közepes szintű vígjáték, van benne néhány poén, de azon kívül semmi. Nincs meg az a karakter a filmben, akinek szurkolhatnánk, vagy akit megkedvelhetnénk. Egyedül a nagy homokos fekete fickó volt vicces, akire amennyire nem illet a szerep annál jobban hozta.

75 Tizenhárom  (2003)

2017. 05. 02.
Férfi szemmel igencsak nehéz véleményt alkotni erről a filmről. Viszont nekem is voltak olyan osztálytársaim/ismerőseim, akik hasonló utat jártak be, így nem volt teljesen idegen a téma. Magáról a filmről annyit tudnék elmondani, hogy az első felében igencsak idegesítőek a kameramozgások, azonban a végére a színekkel való játék nagyon kifejezővé válik. A főszereplő csaj lehet hogy jól hozza a figurát, de nekem feltűnően idősebbnek látszik, mint 13 és ezért kicsit nehéz volt elhinni az egész sztorit.
2017. 04. 28.
Nem éppen egy könnyed hangvételű alkotás az egyszer biztos. Az eleje igen csak zavaros és kell egy kis idő mire összeáll a kép. Akár több megtekintésre is alkalmas, sőt talán szükséges is, hogy mindent teljesen megértsünk. Magában a filmben több érdekes, vagy akár hibás dolgot is felfedezni véltem, ami eléggé sorsfordító volt a történet szempontjából. Nem hozta azt a színvonalat, amit a beharangozója és a reklámok alapján elvártam volna.
2017. 04. 27.
Egy kezemen meg tudom számolni hány vicces jelenet volt ebben a majd kétórás filmben. Tekintve, hogy ez egy vígjáték ez így elég gyenge. Talán jobb lett volna komolyabb hangvételűre venni és nem vígjátékként megcsinálni. Persze a történet komikus, de a karakterek nem viccesek, a poénosnak szánt próbálkozások pedig gyengék voltak. Emellett pedig feleslegesen hosszú.

77 Gernika  (2016)

2017. 04. 27.
Tipikusan olyan film, ami megosztja a fiúkat és a lányokat. A nőknek az első fele tetszik, az ismerkedés a szerelembe esés, míg a férfiaknak a második fele jött be. A hadi előkészületek, a bebörtönzés és persze a bombázás. A film megpróbálja mind a két háborúzó oldal gonoszként bemutatni, ami a háborús filmeket tekintve igencsak ritka. Egyébként a film eleje az autórobbantásos és a lövöldözős jelenetet kivéve nem túl izgalmas, inkább a szereplőket próbálja megszerettetni. A történelmi filmek rajongóinak ajánlanám, hiszen nem az a tipikus romantikus film. Inkább egy régi történet elmesélése, amibe belefűztek egy romantikus szálat. Nem tudom, hogy maguk a figurák mennyire voltak valósak, de tö... több»
2017. 04. 26.
Megrázó történet egész jó szereposztással, bár nekem Fraser nem volt annyira meggyőző. Tudom, igaz történet és ilyenkor részben meg van kötve az alkotók keze, de talán egy kis plusz drámaiság a végére még belefért volna. Ettől függetlenül nem találok benne semmi extrát, sem komoly kivetnivalót. Teljesen átlagos film. Talán azok értékelik igazán ezt a filmet akiknek volt valami hasonló dologban része.

59 Momentum  (2015)

2017. 04. 24.
Ez egy tűrhető film. Bár az nem túl pozitív, hogy az első, bankrablós jelenet volt a legjobb az egészben. Az ezt követő jelenetek már elmaradnak tőle, még ha nem is sokkal. A párbeszédeken nem gondolkozhattak túl sokat és a színészek se alakítanak valami nagyot. A lövöldözős akciódús filmek szerelmeseinek ajánlom.
2017. 04. 24.
Meglepően jó volt. Vicces és Joseph Fiennes is remekül hozta a figurát. Története talán nem sok volt, de ennek a filmnek nem is kellett. A gyilkosos szál szépen keretbe foglalja az egymástól elkülönülő, idiótákról szóló fejezeteket. Kissé feleslegesnek is éreztem. Ez egy olyan film, amiből akár sorozatot is lehetne forgatni.

83 Utazók  (2016)

2017. 04. 23.
Nem volt rossz, viszont én a rengeteg reklám és ajánló miatt jobbat vártam. A karakterek szimpatikusak és a történet is egész jó, de volt néhány dolog, amit nem értettem. A befejezés is tetszik, bár jó lett volna, ha egy picit elhúzzák és megtudjuk mit hoztak létre. Maga a film kicsit hullámzó, többször váltakoznak az erősebb és gyengébb részek.
2017. 04. 23.
Nem annyira a régmúlt, mégis egy teljesen másik világ. A nézőben folyamatosan változik a srácokról alkotott kép, ahogyan előtérbe kerülnek a jó és rossz tulajdonságaik. Nem tudom mennyire fest reális képet az akkori német fiatalokról, de nagyon meggyőző. Egy jó film a barátság jó és rossz oldaláról egyaránt. A színészek számomra ismeretlenek, de nem okoztak csalódást.

48 Elsewhere  (2009)

2017. 04. 21.
Nem volt annyira rossz. Megvolt a feszült légkör és a sztori is egész jó. Maga a színészi játék nem túl meggyőző. Egyszernézős kategória, az átlagfilmek rajongóinak.
2017. 04. 21.
Nézhetetlen
Elnézést azoktól, akiknek tetszett ez a "film", de talán még sosem láttam efféle marhaságot. Ennél rosszabb módon nem lehet elveszíteni két és fél órát. Mondjuk egy ilyen szereplőgárda mellett egy ilyen semmirevaló izét létrehozni tényleg művészet. De lehet csak én vagyok a hülye és nem értettem meg miről akar ez szólni. Már 20 perc után éreztem, hogy nagy hiba megnézni, de vártam, hátha mégis elindul valami értelmes. Egyetlen pozitívuma, hogy emellett minden más film sokkal jobbnak tűnik.
Nem tudom mi vesz rá valakit, hogy egy ilyen filmet elkészítsen. Azt sem tudom, hogy miért néztem meg egyáltalán. Nem mondom, volt benne egy két vicces jelenet, de ez már tényleg túl abszurd film. A gyilkos hódok, megacápák és sharknadók 40 évvel ezelőtti megfelelője ez a film. Sajnos nem elég vicces, pedig paródia akar lenni. Természetesen itt a horror jelzőt idézőjelesen kell érteni. Az a néhány dalszerűség amit közben előadnak, pedig totálisan felesleges. Valószínűleg csak időhúzó feladata van a filmben. Nem azért adok csak egy csillagot mert gyilkos paradicsomokról szól, hanem mert így lett létrehozva. Ha belegondolunk, legtöbb paródia is hülyeség, de az összkép általában nem ennyire sil... több»
2017. 04. 20.
Minden elismerésem a film készítőinek. A képek és a zenei aláfestés is bámulatos. Remélem a jövőben több ehhez hasonló gazdaság is létrejön. Minden természetbarátnak bátran ajánlom ezt a rövid, de igazán lenyűgöző dokumentumfilmet.
2017. 04. 20.
Nem egy világrengető alkotás. A főszereplők ellenére sem. Látszik, hogy Chris Hemsworth még karrierje elején jár, de a többi színésznek sem ez a legnagyobb alakítása. A történet túl egyszerű, vártam volna valamiféle csavart a kétharmadánál, de semmi. A felvételek minősége helyenként olyan volt mintha egy egy riportfilmet vagy egy tényfeltáró dokut néznék.
2017. 04. 18.
Jó hogy vannak olyan emberek, akik törődnek az állatokkal. Mindenki szimpatikus, látszik, hogy hétköznapi emberek, akik szeretik a munkájukat. Remélem minél több hasonló témájú dokumentumfilmet készítenek még. Meg kell érteniük az embereknek, hogy fontos a természetvédelem. A beillesztett versek nagyon jól passzolnak a felvételekhez, amik már önmagában is lenyűgözőek, pláne ezzel a zenei aláfestéssel. Sok sikert kívánok a Madárkórház további munkájához!
2017. 04. 18.
Az első rész még izgalmas és elgondolkodtató volt, de ahogy haladtunk előre és ahogy elkezdtek kitisztulni a dolgok úgy lett egyre rosszabb ez a film. Bele lehet magyarázni mindenféle mondanivalót, de szerintem az első epizód fonalát kellett volna továbbvinni. Az első rész magában 4 csillag a másik kettő 2-2 így kap hármat.

54 400 nap  (2015)

2017. 04. 18.
Nekem egy kicsit a Cloverfield Lane 10-re hajazott, de messze nincs olyan jó. Az eleje elég unalmas, alig vártam, hogy történjen valami. Azt hittem, hogy mikor kijutottak, akkor kezdődik a film lényege, de bárcsak inkább bent maradtak volna. Gondolom a film nézése közben mindenkiben kialakult valamiféle elmélet, hogy mi folyik itt. Az egész csak szimuláció, vagy tényleg történt valami? Nekem is megvolt a saját teóriám és sajnálom, hogy nem tudhattam meg, hogy igazam volt-e. Tom Cavanagh nem egy színészóriás, de ez a film jóval az ő színvonala alatt van. Összefoglalva a filmet, eleinte unalmas, majd akár érdekesbe is átmehetne, de ehelyett zavarossá és semmitmondóvá válik. Kár érte, mert az e... több»