Szégyen, nem szégyen én nem láttam az eredeti verziót. De anélkül is teljes alkotásnak mondható ez is. Azt hittem, hogy nem fogom érteni, de nem így történt. Ez nem egy ostoba paródia, inkább két film összeturmixolása. Általában az ilyenek nagyon gagyik, de ez most jól sikerült. Engem inkább a zombis részek érdekeltek, míg a barátnőmet a romantikus jelenetek.
Sajnos néhány vicces ember nem jelent vicces filmet. Pedig úgy készültem rá, hogy jól fogok szórakozni. De sajnos inkább csak a film végét vártam. Jó lenne, ha megpróbálnának még egy hasonlót, hátha jobban sikerül. Sok poén volt amit már elsütöttek a fellépéseik során, így ezek egy része már nem volt szórakoztató.
Egyáltalán nem mondható horrornak, még thillernek is alig. Az alapötlet jó, de minden más nagyon gyenge. Logikátlanul viselkednek a színészek, ami még Rebecca-nál érthető is, de a többieknél semmiképp. Kár volt időt áldozni rá.
Nem is tudom, hogy mit mondjak. Még azt sem tudom egyértelműen eldönteni, hogy tetszett-e egyáltalán. Mindenesetre érdekes film, semmiképpen sem mondható átlagosnak. Én is csak azért soroltam az "átlagos" kategóriába, mert még nem telt el elég idő. Kell egy kis idő mire leülepszik. Az viszont biztos, hogy nagyon sokan vannak, akik az első pár perc alapján úgy döntenek, hogy ezt inkább kihagyják. Megmondom őszintén, az én fejemben is megfordult, de azért örülök, hogy nem tettem.
Látszik, hogy nem mai film és alacsonyabb költségvetésből készült, de ezzel együtt is jó kis hidegrázós film. Aki nem kedveli a pókokat, az ne nézze meg, mert nem alszik majd napokig. A vígjáték jelzőt nem tenném ide, maximum egy-két megmosolyogtató jelenet van benne és paródiának sem mondhatjuk. Ellenben található benne néhány kisebb hiba, ami kicsit rombolja az összképet.
Körülbelül azt a szintet hozza, mint az első rész. Aranyos családi mese. Tanulságos és vicces, van benne izgalom és még egy picit tanulni is lehet belőle. Talán a gyerekek élvezik leginkább, de felnőtteknek is kikapcsolódást biztosít.
A történet megegyezik nagyon ok más hasonló témájú filmmel, amiket én általában szeretek. Pár gimnazista srác szexelni akar. Ugyebár rengeteg ilyen film van. De ez egy kicsit mégis más. Vannak benne eredeti és klisés poénok is bőven. A két rendőr volt nálam a film csúcsa. A tinivígjátékok kedvelőinek mindenképp látniuk kell és azoknak is, akik csak röhögni akarnak 2 órán keresztül.
Az egyik kedvencem ebben a műfajban. Lehet, hogy másoknak tucatfilm, mert tényleg nem a legeredetibb, de mégis szerintem a legjobb az összes hasonló témájú film közül. Két jelenet pedig egyértelműen kiemelhető: a börtöntánc és a félelmek elemzése. Azokat már 100-sor megnéztem külön-külön is. Nagyon vicces, mindenkinek bátran ajánlom.
Egy jó háborús dráma, ami nem a katonák oldaláról mutatja a történteket, hanem a szeretteiket hazaváró nők és szülők szemszögéből. A színészi játékok közül Renée Zellweger-é volt a legjobb szerintem, annak ellenére, hogy nem igazán tartozik a kedvenceim közé. A történet talán legdrámaibb jelenete talán a Natalie Portman-es jelenet volt.
Nem az én stílusom ez a film, nagyon mellélőttem vele. Azt próbálja bemagyarázni, hogy imákkal, meg a vallással bármi elintézhető. Én pont a másik oldalán állok ennek a kérdésnek. Maga a történet, a család helyzete még oké, de az imák helyett mehettek volna párterápiára vagy nem tudom.
Túl sok a dráma benne, nem az a jó kis izgalmas krimi, amit várni lehetett. Lehet csak nekem, de talán nézőként túl hamar derül ki, hogy mi az igazság. A rendőrök még vígan nyomoznak mikor a néző már rég sejti, hogy mi van a háttérben. Túlságosan kiemeltek néhány fontos dolgot, így a csavar nem is volt igazi csavar. Sokkal többet vártam volna, mert az északi filmek általában magasabb színvonalúak.
Kellemes kikapcsolódás másfél órára. Ezt talán még a régebbi típusú vígjátékok közé sorolhatjuk, ahol még nem a káromkodás és a szex az első számú humorforrás. Persze ezekből is találhatunk példát a filmben, de itt inkább a karakterek sajátos poénjai vannak többségben. Sajnos a legtöbb vígjátékban elkerülhetetlenek a bugyuta viccek és idegesítő karakterek. Ezekre ebben a filmben is akar példa (a rádiós fickó).
Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Szerintem túl volt csűrve-csavarva a sztori és rengeteg felesleges és logikátlan részlet volt benne. Másrészt viszont tetszett az a fajta feszültség, ami a film második részében volt tapasztalható.
Az túszejtés eleje és film vége nélkül ez csak egy nagyon gyenge, tucatszámba menő családi dráma lenne. Az a két részlet volt, ahol valamiféle izgalmat vagy feszültséget lehetett érezni. Nem tudom, mennyire adja vissza hűen a történteket, de talán egy-két kitalált, akciódúsabb jelenetet elbírt volna. Ez így nagyon lapos volt.
Véletlenül bukkantam rá a filmre, mert soha egy reklámot vagy előzetest nem láttam róla. De azért reméltem, hogy kikapcsol másfél órára. Így is lett. Egy megmosolyogtató film, de nem szuperprodukció.
Egy ilyen film után mindig feljön az emberben, hogy mi lenne ha ő kerülne ilyen helyzetbe?
Nagy reményekkel kezdtem bele, de semmi pozitívumot nem tudok róla mondani. Majdnem elaludtam rajta. Unalmas és kiszámítható. Egyedül Paul Giamatti miatt adtam meg a 2 csillagot.
Danny Trejo hozta azt, amit mindig. Lövöldözések, "menő" beszólások. Egyik filmje sem mondható kiugró teljesítménynek, ahogy ez sem. Nincs fontos mondanivalója, sem csavaros története. Maximum azoknak ajánlom, akik szeretik a lövöldözést, de még ők sem fognak elolvadni tőle.
Ha azt mondom, hogy az összes klisé megtalálható benne, akkor nem hazudok. A tiszt aki elveszti az egész csapatát és új osztagot kap. A szentfazék, az újonc és az új tiszt ellen lázadó nagyképű srác. A történet is gagyi, erről a Bruce Willis hasonmás tisztről meg ne is beszéljünk. Nagy pénzért megvették Mickey Rourke-ot, hogy a nevével el lehessen adni, aztán 2 jelenete volt az egész filmben. Lundgrentől pedig már megszokhattuk ezeket a Zs-kategóriás filmeket.
A film jól bemutatja a XX. században végbenő változásokat. Mind a politikában, mind a hétköznapi életben nagy változások történtek. A színészi játék kielégítő és az apró kis poénok is színesebbé teszik a filmet. A vége egészen megható, mivel tényleg úgy érezzük, mintha egész életében az időközben fiúból férfivá váló főszereplő mellett lettünk volna.
68 Büszkeség és balítélet meg a zombik (2016)