Dominus Daemonium

Kissé hiányolom a horror elemeket!
Hát ismét a klasszikus nyolcvanas évek, és mostani filmem, ami nekem nagyon bejött, hibái ellenére is, a Day of Judgment, amit Charles Reynolds rendezett, és a forgatókönyvét maga Tom McIntyre írta. Mielőtt írok róla pár sort, azért azt leszögezném, hogy kissé tv-filmesre sikeredett, de még így sem lett rossz, sőt a formabontó és izgalmas filmek sorát gyarapítja... Nagy nehezen bukkantam rá erre a gyöngyszemre, hiszen csak egy Cultpix nevű streamingszolgáltatónál tudtam megnézni súlyos dollárokért! De ez csak a viccesebb része, na nézzük is magát a mozit! Mondjuk azt, hogy egy misztikus vallási drámát láttam, erőteljes színészi játékokkal, gore jelenetek nélkül, de a sötét tónusú képsorok, a... több»

Egyiptomi múmia-zombik. Hogy mást ne mondjak!
Ismét a jó öreg nyolcvanas évek és egy egyiptomi rendező, aki az olasz mesterek filmjeinek a megszállottja volt! Na nem merném azt mondani, hogy egy nagyon kompakt és élvezhető filmet rakott le derék rendezőnk arra a bizonyos „asztalra!” Sajnos ez a szakmai „szerelem” nagyon rossz irányba ment el, hiszen próbál a Mario Bianchi, Ruggero Deodato, Antonio Margheriti által képviselt, kissé gyenge vonalra támaszkodni, pedig azért lettek volna ott „kicsivel” jobb rendezők is, mint Pupi Avati, Lamberto Bava, Mario Bava, Luigi Cozzi, Lucio Fulci, Umberto Lenzi, Michele Soavi, Dario Argento, Bruno Mattei, és ezt tényleg csak a teljesség igénye nélkül! Ebben a korszakban számos zombifilm készült, prób... több»

Egy kis Alien utóérzés!
Nézzünk csak szét ismét a nyolcvanas évekbeli mozifilmekben... A mai választásom az 1981-es James L. Conway-film, aminek a forgatókönyvét Jim Kouf, David O'Malley és Thomas C. Chapman írták, címe a The Boogens. Anno szerintem itthon nem jelent meg VHS-en, sem később DVD-n, egy tényleg kis költségvetésű, indie „monster movie”, amit őszintén mondom, tisztességgel összerakták. Természetesen már nem akkora lelkesedéssel (tisztelet a kivételnek) nézem a klasszikus nyolcvanas évekbeli filmeket, nem vagyok már lánglelkű tinédzser, ma már jóval nagyobb figyelemmel, és nem hatalmas, izgalommal teli érdeklődéssel nézem a mozifilmeket... De! Természetesen azért megpróbálom egy másik „szemüveggel” figye... több»

Egy kis exploitation csak úgy kikapcsolódásképpen!
Hát akkor tovább „menetelnék” a nyolcvanas évek horrorpalettáján, és most egy kissé „elborult” és szexmániás rendező, bizonyos Jesús Franco filmjét fogom boncolgatni... Bevallom őszintén, nekem nagyon tetszett a film, és általában, persze nevek nélkül, de mi a fenének néznek olyanok horror mozikat, akik utána fintorognak? Nem azt mondom, hogy mindenkinek kötelező a horrorfilmekről jót írni, de olyanokat, hogy: – Pfúj, ennek mi értelme? – Ez olyan beteges... – Nem tudom, ki bírja ezeket a filmeket? – Az is hülye, aki nézi! És a többi, és a többi... Ott van Pókember, Amerika Kapitány, Godzilla, az összes Marvel, piff-puff, dirr-durr, világmegváltó mozik... Azokat kell nézni tátott szájjal! Na ... több»

Persze van jobb is, de akkor ezt ne nézd meg!
Jeffrey Bloom egy nagyon kellemes kis misztikus horrort dobott össze... Venice Beach, Dél-Kalifornia... A kezdő képsorok is már brutálisak. Látunk egy középkorú hölgyet, ahogy a parton sétál a kutyájával, majd egy óriási visítás, és egy kutya kétségbeesett ugatása hallatszik, és látjuk, amint Harry Caulder, egy parti őr (David Huffman) végignézi az egész történést, de hiába jelenti a rendőrségen, semmi nyom nem marad a nő, vagy a nő maradványai után! A film egy „animal-horror”, igaz, ekkor még nem tudjuk, mivel vagy kivel állunk szemben, csak az áldozatok száma szaporodik... Egy kissé morbid „grindhouse” mozi, ami néha erősebben, néha kevésbé erősen érződik, vagy látszódik a filmen. Van benn... több»

Lucio Fulci a zseni!
Lucio Fulci remek rendező, aki azért letett valamit az asztalra... A Halál-trilógia (Zombik városa, A pokol hét kapuja, Temetőre épült ház), Zombi 2, Egy gyík a nő bőrében, Ne zaklasd a kiskacsát! stb., stb... Fulci mester nem volt egy könnyű eset, persze, volt olyan, hogy sutba dobta a történetet és a forgatókönyv feszességét egy-egy brutálisabb rész minél precízebb bemutatása kedvéért... Pedig Fulci mester filmjeit még életében sokan csak trash, exploitation, gore szemét, és más dehonesztáló jelzőkkel illették! Sajnos a Zombie 2 filmmel beskatulyázta magát, és felült arra a bizonyos lejtőre! De nézzük csak jelen filmünket! A Gatto Nero (A fekete macska) egy misztikus horrorfilm, aminek van... több»

Folk-indie horror, de milyen! Csak csettintek.
Ausztrál horror a nyolcvanas évekből? Na lássuk! A kezdés sem mindennapi, szépen felpörögnek az események, hamar belevág a „lecsóba”, rendezőnk, Ian Coughlan, akinek bizony ez az első és egyetlen rendezése... Nagyon jó kis forgatókönyvet filmesített meg, amit megmondom őszintén, tele szkepticizmussal telve kezdtem el nézni, de az első percek után már biztos voltam benne, hogy ez a mozifilm jó lesz! Remek technikai trükkök, remek koncepció, zseniális képi világ, amit Kevan Lind teremtett meg, és nagyon jó kameraállásokkal operál, ami szintén dobott nálam a film megítélésén... A kezdő képsorokban azt látjuk, hogy a születésnapos Alison (Joanne Samuel) a barátnőivel egy ouija táblával múlatják ... több»

Ez nem jött össze!
Nemrégen úgy döntöttem, hogy belevetem magam a 80-as évek horror mozifilmjei előszöri, vagy ismételt megtekintésébe. Így elérkeztem ehhez a Charles Band-filmhez, aminek a forgatókönyvét Alan J. Adler írta... De legnagyobb sajnálatomra azt kell hogy mondjam, ez a film gyengére és unalmasra sikerült, valahogy nem találtak rá a megfelelő tempóra, lendületre, és így nem kerekedett ki valamilyen nagy klasszikus a filmből. Hihetetlenül gyengék a POV-ok, az éjszakai felvételeket a „szörnyekről” nem is látjuk szinte, ami elég nagy szégyen az operatőrre, Andrew W. Friendre nézve, és a maszkok is kissé röhejesre sikerültek, ez pedig nem dicséri a maszkmestert, Douglas J. White-ot... A nagy sötétség mi... több»

Átváltozás mesterfokon
Egy exploitation, ami hatásos, és nagyon jól nyomon követhető a film egészén! Jó adag társadalomkritikával a képeken, amit látunk, egy kifejezetten jó sztorit, amit a rendező, forgatókönyvíró és egyben a főszerepet játszó Paul Naschy hozott össze! Egy jó forgatókönyv és a főszereplő, Naschy parádés játéka, ami fémjelzi a mozit. Filmünkben megvan a tökéletes bűntény... Vagy mégsem? Szépen adagolt feszültség, és egy nagyon jól megkomponált sztori, remek képekkel megfűszerezve, amit Alejandro Ulloa felügyelt a filmben... A film felrúgva a horrorfilmekkel szemben támasztott konvenciókat, máshonnan közelíti meg például azt, ahogyan eddig gondolkoztunk és tudtunk a likantrópiáról... Gore jelenetek... több»

Hasonló vagy csak véletlen?
Néha (igaz, már egyre kevesebbszer), mikor megnézek egy ilyen filmet, elgondolkozom azon, hogy egy ekkora közösségben nincs egy olyan ember, aki az ilyen és effajta filmeket részesíti előnyben, és nem azt a sok szemetet, amit a streamingszolgáltatók szó szerint kihánynak magukból, szinte nap mint nap! De nekem a Schizoid mégis inkább az átlagos, vagy egy kicsivel talán jobb filmek közé tartozik, hiszen nem kifejezetten volt slasher, sőt bevallom, nekem egy kicsit egy giallóra hajaz David Paulsen filmje! Kicsit kényelmes a tempója, ámbátor nekem megfelelő, sejtelmes, előre nem sejthető gyilkos és sokoldalú gyilkosságok sorozata... Drámai elem és a giallóra hajazó elemek váltakoznak a filmben,... több»

Van itt baj, nem kevés
David Hess egy kifejezetten gyenge slasher/gore filmet készített... Mondjuk a klasszikus nyolcvanas években ez nem volt „nagy mutatvány!” A történetét is innen-onnan „lopkodták”, de sajnos ez sem igazán tudja megmenteni ezt a rém halovány mozit! Pedig a sztori lehetett volna jobb, és maga a film is, mert azért van egy hatalmas, elhagyatott épület, jó pár áldozat és egy mindenre elszánt gyilkos. Ehelyett nincs igazán semmi olyan, ami hatással lenne ránk, üres, lapos az egész, ami még számomra nagyon zavaró volt, az a kifejezetten gyenge bevilágítás, mintha amatőr filmes produkció lenne, és a zene, ami idegesítően halk, és így szinte zavaró volt, hiszen nem nyújtott az adott pillanatokban olya... több»

Mert miért is?
A film félig-meddig amatőr film, készítője, rendezője, Charles McCrann, aki később a Világkereskedelmi Központ 2001. szeptember 11-ei merényletben hunyt el, itt még filmes karrierről álmodozott! Akkoriban már a Marsh & McLennan Companies pénzügyi szolgáltató konglomerátum vezető alelnöke volt... A filmet annak idején több címen is forgalmazták, úgymint Toxis Zombies, Video Nasty és Forest of Fear, a legtöbben mégis Bloodeaters néven ismerik. A film nem igazán lett ismert, köszönhetően a rémesen rossz kamerabeállításoknak, amik teljesen amatőr módon működnek, a film tempója botrányosan hullámzó, ordít a pénztelenség és az ötlettelenség! De talán a legnagyobb baj, hogy a zombitámadások alatt n... több»

A fejetlen csirke, aki még futott egy kört!
Most őszintén, ez nem jött be! Danny Steinmann kissé csalódást okozott, hiszen ez nem horrorfilm volt, csak egy misztikus thriller, hiszen a horror elemek hiányoztak belőle... Sajnos, már a kezdésnél sem bizakodtam, és ténylegesen nem csalódtam, mármint pozitívan, csak egy dolog volt, ami kissé feldobott a filmmel kapcsolatban, az Jennifer (Barbara Bach) karaktere volt, legalább a különleges szépségével elvarázsolt... A film képi világával, helyszínekkel, zenei taktusaival igazán nem volt nagy baj, csak a film tempója lassú és erőltetett, a maszkok nagyon röhejesek voltak, mintha visszamentünk volna az időben, és kissé a karakterek is, mint Sydney Lassick és Lelia Goldoni, mintha egy öregek ... több»

Ruggero Deodato ezt jobban csinálta!
Sajnos ez is egy olyan mozi volt, aminek se eleje, se hátulja... Nem fogom annyira lehúzni, mert láttam már sokkal rosszabbat is, de ez nem tartozott, csak nagy jóindulatokkal a közepes alkotások közé... A „tésztazabálók” vagy másképpen a „macskaevők” tényleg fillérekből is tudnak valamiféle mozifilmet összekalapálni. Persze jelen filmünk rendezője, Marino Girolami nem tartozik a veretes rendezők közé, és ez a filmen sajnos nagyon látszik. Nincsenek meg a jó kis zenei alapok, nincs jó sztorija, helyette kapunk egy véres, brutális gore mozit, persze jó pár meztelen kebellel és miegymással... Sajnos a film első fele olyan bealvós, sajnos igazi történések hiányában folydogált az egész! Onnantól... több»

A Sikolykirálynő jó formában!
Slasher, gore, splatter, rape... Válasszunk csak! De milyen egy jó slasher/horror? Válasz? Nem tudom! Jelen mozink egy flashbackkel kezdődik, ahol a gyerekek egy elhagyatott helyen játszanak, és az egyikükkel tragédia történik... Szerintem ez egy jó alap, persze jómagam, aki már látott egy jó pár horrorfilmet (szerintem már jóval ezer felett van ez a szám), az már valamit sejt a folytatásról. Ambivalens érzéseim voltak már az elejétől. Reméltem, hogy egy nagyon ütős mozit látok, de sejtettem, hogy nem lesz a legmagasabb polc a film... Pedig a zene, a fényképezés és végső soron Jamie Lee Curtis dekoltázsa sem rossz, de az igazi átütőerő hiányzik az egészből. Pedig Paul Lynch neve garanciát je... több»

Landi ebbe is belekóstolt!
Mario Landi minden műfajba belekóstolt, igaz nem volt egy „munkamániás” fickó, nem sok filmben tevékenykedett... Ez a filmje, ami egy kis keveréke a horrornak és a giallónak, valahogy csak közepesre sikerült... Talán furcsa, de a hatalmas szexszimbólum, Carmen Russo, aki inkább a gyönyörű testével kereste a kenyerét (nem félreértve) akkoriban, ő játszott a legjobban! Landi legjobb mozija, a Giallo a Venezia ettől két klasszissal azért jobb volt, nem is vitás! Jelen filmünknek az egyik legnagyobb baja a lapos, vontatott játékmenet... A legjobb jelenetek, amikor Mariangela Giordano, Carmen Russo és Andrea Belfiore ledobják a textilt, na az ütős, de ezen kívül egy-két splatter, unalmas dialógus... több»

Mindenben tökéletes
Bruce Lee maga volt az élet, és ezáltal a harcművészet! Mozgáskoordináció, elhivatottság, dinamika, ösztönök, életerő, stílus, a Jeet Kune Do megalapítója, és csak (sajnos) négy filmben szerepelt harcművészként, mégis ikonikus alakja lett a XX. századnak... Hatással volt a filmiparra, a populáris kultúrára, saját csillaga van a hollywoodi hírességek sugárútján, a hongkongi sugárúton, sőt ott még szobrot is emeltek a tiszteletére... Táncművész, filozófus, harcművész, apa, két gyermeke született, és hirtelen halt meg 1973. július 20-án, ám halála a mai napig rejtély, és persze spekulációk megannyi változata, de az igazi ok ismeretlen... Hongkongi szülők gyermekeként az USA-ban született, de vi... több»

Mindennek vége szakad egyszer!
Egy exploitation/rape mozi, ami oly divatos és ismert volt a nyolcvanas években. És természetesen ezt nagyon jól tudta Arthur Jeffrey, a film rendezője... Sőt, továbbmegyek, pompás érzékkel találta el, Linda szerepére kit is fog választani. Nem mást, mint Sallee Youngot, a vékonyka, kissé elgyötört arcú, tehetséges színésznőt, aki zseniálisan hozta a karaktert, hatalmas fejlődésen átesve egyidejűleg. Bár itt ez negatív karakterfejlődés, de tényleg hihetetlen, amit láthatunk a vásznon... A filmben a nemi erőszak végül is két perc alatt „lezajlik”, így nem lesz igazán explicit. Viszont az igazi sztori ezek után kezdődik! Majd a történet átcsap társadalmi drámába, ügyesen építkezik, Linda (Sall... több»

Egy tényleg nagyon durva mozi!
Jómagam nagyon tisztelem Nathan Schiffet! Miért? A hihetetlen lelkesedése és a horrorfilmek iránti elköteleződése, imádata miatt, amit semmi más nem tud felülírni! Nem kapott itt sem támogatást senkitől, mindösszesen 800 dollárból hozta ki az összköltséget, de az első filmjét, az 1979-ben készült Weasels Rip My Flesh-t pedig csak 400 dollárból oldotta meg! Persze azért az oldalán nem figyeltek eléggé, és az 1985-ös They Don't Cut the Grass Anymore (Már nem a füvet vágják) című horrorfilmet kihagyták a filmográfiából! Szomorú... Na de vissza jelen filmünkhöz! Ami egyből kiviláglik, hogy a film egy Canon 310XL Super 8-as kamerával lett rögzítve, és már a színes változattal, ami nagyon durva! E... több»

Egy már-már klasszikussá vált
Hogy miért nem lett klasszikus? Hát hiszen a hagyományos „nagy dudák-visítások-menekülés-érthetetlen cselekedetek-latex szörnyek” vonalat viszi, ami ezekben az években teljesen megszokott dolog volt... Barbara Peeters és Jimmy T. Murakami sem erőltette a lényegi mondanivalót! A „feeling” retró, és néha a film menete és előadásmódja is az. De bevallom őszintén, a zene, amit James Horner rakott össze, és a fényképezés, amit Daniel Lacambre „követett” el, nagyon tetszett. Sajnos a szereplőink nagy része inkább biodíszlet, mintsem igazi színész, lapos, elcsépelt párbeszédek, és néha a jeleneteket túljátszott, kissé ripacskodó játék, ami nekem kicsit bizarr volt! De van itt egy úriember, egy bizo... több»