Filmkritikák

74 Aki bújt  (2019)

8/10
2019. 08. 27.
Aki szereti, ha egy horrorban van némi fekete humor, nem túl véres, de a műfajt jellemző részek nincsenek elbagatellizálva és közben a fordulatoknak hála végig tudja izgulni, annak érdemes befizetni egy jegyet rá.

több»
4/10
2019. 08. 27.
Összességében azt mondhatom, hogy A bűn királynői fájóan kihagyott ziccerek egész sora, tengernyi klisével, másodosztályú történetvezetéssel, mely abszolút a stílustalanság és a rutintalanság jegyében született, egy bátortalan rendező bátortalan megvalósításában.

több»
5/10
2019. 08. 13.
Családi vígjátékként, coming-of-age-ként és szerelmes filmként is csak a középmezőnyt gyarapítja. több»
8.5/10
2019. 08. 13.
Összességében azt mondhatom Leitch és csapata abszolút sikerült meglepjen. Nem elég, hogy a széria legjobb darabját rakták össze, de az év akciófilmjét is sikerült összehozniuk, első osztályú kivitelezésben. több»
6/10
2019. 08. 13.
A második rész tehát ott folytatja, ahol az első abbahagyta: csetlő-botló, bájos vagy szemérmetlenül cuki figurák (akik suttyomban archetípusok), fontos értékeket közvetítő, de nem túlagyalt történet, vicces párbeszédek, kicsit és nagyot váltakozva kiszolgáló poénok. Csúzlira fel! több»

83 Góliát  (2018)

7.5/10
2019. 08. 13.
Összegzésként elmondhatom, hogy amennyiben egy viszonylag csendes, ezzel együtt mélyebb mondanivalóval rendelkező emberi drámát szeretnél látni, akkor a Góliát a Te filmed lesz. A választás neked is megadatik, nem csupán a főszereplőnek.

több»

80 Jó srácok  (2019)

9/10
2019. 08. 13.
A jó srácok az a film lesz idén nyáron, amit vétek kihagyni, mert kortól, nemtől függetlenül szinte minden, a témára és annak feldolgozására fogékony nézőnek okozhatnak vidám perceket. több»

66 Pompon klub  (2019)

6/10
2019. 08. 01.
A Pompon klub természetesen nem csak az idősebb korosztálynak szól, a mindennapi CGI orgiában megfáradt szemeket bizony jólesik néha megpihentetni, legyen szó akár életvidám és vicces nagyikról (mielőtt valaki perverzióval vádolna, a szemek nagyikon való megpihentetését nem a késő éjszakai műsorsávra értem). több»
6.5/10
2019. 08. 01.
Összességében elmondható, hogy bár egy kifejezetten intelligens és érett francia romantikus komédiát kaptunk Assayas munkája által, csak sajnos mindez túlságosan szárazan, művien lett tálalva, mely még a legkitartóbb nézők gyomrát is képes megfeküdni egy idő után.

több»
7/10
2019. 08. 01.
Összegzésül. A két főszereplő közötti remek kémia nem képes végig zökkenőmentessé tenni ezt a két órás utat, még a szemet gyönyörködtető német tájon való andalgás ellenére se, és a sztori se tartogat semmi meglepetést a nézők számára. több»