Sajnálom, hogy Brenton Thwaites karrierje nem indult be a 2014-es év után, de továbbra is azt gondolom, hogy az egyik legkarizmatikusabb fiatal színész a bizniszben. Ezt a középszerű horror-vígjátékot is nézhetővé tette.
A film első felében túlfeszül az energia, mindenki szitkozódik és veszekszik, ami egy idő után túláradó érzést kelt. Azonban amint a történet egy kicsit lecsendesedik, és megfigyelhetjük a pragmatikus anya és művész apa közötti dinamikát, valamint gyermekeik fejlődését (különös hangsúlyt fektetve Troyra, aki végül átveszi az anya szerepét a háztartásban), a film sokkal élvezetesebbé válik, és összességében egy kielégítő coming-of-age sztorivá fejlődik. Alfre Woodard, Frances Foster & Zelda Harris kiválóak voltak szerepeikben!
Patrick Wilson rendezésében az új „Insidious” filmben a horror helyett az elfojtott traumákra helyeződik a hangsúly, ami éppen érdekes megközelítés, de sajnálatos módon a cselekmény annyira száraz és eseménytelen, hogy ezen túl nem is terjed az egyébként érdekes ötlet.
Már-már dühítő, hogy mennyivel jobban működött volna az ötlet nyolcrészes minisorozatként. Akkor sem produkált volna díjnyertes pillanatokat, de legalább guilty pleasure-ként vettem volna, és a történetnek is több idő jutott volna, hogy felépítse a cselekményét.
A maga kliséivel egész jó low-budget horrorfilm. Akinek tetszett a „Fear Street: Part Two – 1978” (2021), annak ez a film is fog! Cara Buonóhoz („Stranger Things”) pedig továbbra is illik a 80-as évek vibe-ja.
62 Rachel Stone - Mindent vagy semmit (2023)