Értékelések (2009)

Vártam. Megnéztem. Nem lettem se gazdagabb, se szegényebb a filmélménytől. Míg az első háromban volt számomra valami izgalmas, addig ez a film olyanra sikerült, mint sok hollywoodi film. Meglovagolták A félelem utcája címet, oszt ennyi. Bevallom, többször nekiálltam, de úgy istenesen nem kötött le. Természetesen nem állíthatom, hogy élvezhetetlen, sem azt, hogy elvesztegetett idő volt, mit belefeccöltem. Inkább azt mondom, hogy egyszer simán megnézhető annak ellenére, hogy azért elég hamar lesznek az embernek sejtései, hogy ki a hunyó. Nézd meg, és te magad is majd eldöntöd, hogy milyen is ez a film! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

53 Madame Web  (2024)

2025. 05. 26.
Nem annyira rossz, hogy ne lehessen egy átlagos...
Hát, mit is írhatnék. Talán azt, hogy számtalanszor siklottam el a film mellett. Nem keltette fel az érdeklődésemet sem a cím, sem pedig az a tény, hogy a képregény-univerzum újabb történetét nézhetném végig. A végén aztán belecsaptam és végignéztem, de bevallom, többször kellett visszapörgetnem, mert filmnézés közben teljesen elkalandoztam. Mégsem mondhatom azt, hogy unalmas, nézhetetlen. Inkább csak azt, hogy más. Egyszer simán megnézhető. És ha már megnézted, majd eldöntöd, hogy érdemes volt-e a pénzt belefeccölni. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
2025. 05. 24.
Látványos, de ez nem feledteti el azt, hogy rossz...
Mint oly sok kedves, tanulságos történet, Pán Péter sem úszta meg a woke ideológiát, a kötelező ideológiai maszlagokat. És hogy mi lett az eredmény? Egy élvezhetetlen történet, ahol szinte semmit nem hagytak meg az eredetileg csodálatos történetből. Ahol egy ellenszenves, sötét bőrű, sötét hajú színész játssza Pán Pétert, és ahol az aranyhajú Csingiling egy félvér nő. Szó szerint azt a korszakot éljük, amikor minden értéket feláldoznak a divatideológiák oltárán. És olyan mérhetetlenül értéktelen filmek születnek, mint ez is. Természetesen ízlések és pofonok. Ha gondolod, nézd meg... bár nekem tizenkettedik nekifutásra sikerült csak végignéznem. Ez a film jogosan kapott rossz értékeléseket, m... több»
2025. 05. 23.
Nem a nagy kedvenc, de az egyik biztosan. Mindig jót tudok mosolyogni bizonyos jeleneteken. (A kebelemelentyű szót pedig azóta is használom.) A film egyik érdekessége, hogy viszonylag alacsony költségvetése ellenére akkoriban bevételi rekordot döntött. Több mint háromszázötven millió dollár folyt be a kasszába. De mi is kell a nőnek? Nos, Nick (Mel Gibson) tudja. A Las Vegas-i gyerekkor után főhősünk Chicagóban él és dolgozik. És aki flitteres táncosnők között nő fel, annak bizonyos, hogy az élete felnőttként is csillogás és a szebbik nem meghódítása körül forog, és bizony egymás után hódít meg újabb és újabb nőket. A kissé önhitt férfi egy balesetet követően érdekes új képességre tesz szert... több»

72 Nagyik  (2025)

2025. 05. 21.
Átlagos, de mégis valahogyan szívhez szóló. Adott egy melós, aki talán soha életében nem élt igazából. És adott a gyermekkor boldog emléke, amikor nagyanyja és édesanyja finom ételeket készítettek a konyhában. Aztán, ahogyan az lenni szokott az ilyen filmekben, jön egy élettörés, mely új utakra csábítja hősünket. És ez az új út egy étterem megnyitása. De nem is akármilyen étteremé: egy nagyi étteremé, ahol nagymamák készítik el a finomabbnál finomabb ételeket. Vajon milyen út vezet el nekik a sikerig? Vajon a bele feccölt örökség kamatozik, vagy eloszlik az álommal együtt? Egyáltalán lesz siker? Vagy ez az étterem is eltűnik a többi között a süllyesztőben? És kire talál rá a szerelem? Ha ki ... több»

58 G20  (2025)

2025. 05. 21.
2025. 05. 21.

66 Bűvölet  (1996)

2025. 05. 21.

31 The Rig  (2010)

2025. 05. 21.

81 Trója  (2004)

2025. 05. 21.
2025. 05. 21.
2025. 05. 21.
2025. 05. 21.
2025. 05. 21.
2025. 05. 21.
2025. 05. 21.

91 Hattyúdal  (1964)

2025. 05. 21.
2025. 05. 21.